Prof. Dr. Szepesi Kálmán

Egyetemi tanár, klinikaigazgató,

Debrecen

hb_02-98_prof_dr_szepesi_kalman.jpgMűszaki pályára készült – a matematikát és a fizikát nagyon szerette –, aztán érettségi előtt mégis az orvosi pálya (tüdőgyógyász édesapja példája nyomán) vonzotta inkább. Ekkor hagyta ott szülőhelyét, Miskolcot, ahol igen élénk gyermek- és kamaszéveket élt: vívott, úszott, kosarazott, teniszezett, asztaliteniszezett, zongorázni tanult, német és angol különórákra járt. Jó szívvel gondol máig vissza Tok Miklósra, a Földes-gimnázium akkori igazgatójára, aki kitűnő szervezőként ügyelt arra is, hogy a kemény tanulás mellett szellemi olimpiák, pályázatok és sportlehetőségek széles skálája színesítsék a diákéveket.

A Budapesti Orvostudományi Egyetemen a jó fejű, érdeklődő hallgatók közé tartozott. Még két évig vívott az OSC-ben – volt ifjúsági válogatott is –, de a tanulás javára erről le kellett mondania. Diákköri munkáját az I. sz. kórbonctani intézetben végezte. Végzéskor a diplomán a summa cum laude minősítés mellett a „sub auspiciis Rei Publicae Popularis” megjegyzés is szerepelt, mivel általános és középiskolai tanulmányai során is és valamennyi egyetemi vizsgáján is kitűnő érdemjegyet szerzett.

A diplomaátadó ünnepségen ezért aranygyűrűt vehetett át az Elnöki Tanács elnökétől. A SOTE Ortopédiai Klinikáján töltötte szakorvosjelölti éveit, ahol gyakorlati oktatást vezetett az orvostanhallgatóknak. Szívesen foglalkozott biomechanikával is (itt vette aztán hasznát a matematika és a fizika iránti vonzalmának, hiszen ezeket rendszeresen alkalmazni kellett) és lekötötte a klinika kórszövettani laboratóriumában végzett munka is.

Négy év után sikeresen leszakvizsgázott, s már a kezdetektől részt vett a klinikán folyó tudományos munkában. Közben fél évet Hollandiában tölt, ahol az Utrechti Egyetem ortopédiai klinikáján és patológiai intézetében szerez új szakmai tapasztalatokat. 1976-ban kandidátus lesz. 1977-től a budapesti Heim Pál Gyermekkórház ortopédiai osztályát vezeti, s egyúttal fővárosi gyermekortopédiai szakfőorvos. Egyre több kongresszuson ad elő gyermekortopédiai, patológiai és biomechanikai témákban. 1980-ban kerül Debrecenbe, ahol a DOTE Ortopédiai Klinikája igazgató professzorának nevezik ki.

A még mindössze 42 éves  professzor egy nagy hírű alapítótól – Papp Károly professzortól – veszi át az intézményt, s már akkor tudja, hogy sok mindenben változtatnia kell. Egy sokkal műtétesebb, sebészibb ortopédiai tevékenységet tartott szükségesnek kialakítani. Ez a jelleg ma már domináns része az ortopédiai klinika profiljának, akkor mégis négy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy sor kerülhessen az első csípőprotézis-műtétre. Ugyanígy – a pesti klinikáról és a Heim Pál Gyermekkórházból hozott tapasztalatok alapján – történnek meg az első korszerű, kiterjesztett gyermekortopédiai műtétek is.

Ugyancsak az intézmény repertoárját gazdagította a csonttumorok kezelése: a radiológia és a kórbonctani intézet bevonásával már régóta ott tart ez a gyógyító tevékenység, amire a csonttumorcentrum megjelölés a leghelyesebb kifejezés. Ugyancsak újként jelentkezett a klinika profiljában a korszerű gerincműtétek bevezetése és gyakorlata. Amit viszont – még állandó harc árán is – meg kívánt tartani az alapító professzortól, az a csontízületi sérültek kezelése és gyógyítása. Ez a tevékenység ma is folyik.

Doktori értekezését, amely a veleszületett csípőficam sebészi kezelési lehetőségeivel foglalkozott, 1994-ben védte meg. Ugyanebben az évben biomechanikai labort állított fel a műszaki főiskolai kar közreműködésével. Kinevezése óta részt vesz az általános orvosképzésben, az angol nyelvű térítéses képzésben, a rezidensek és a PhD-hallgatók felkészítésében, a posztgraduális képzésben, témákat vezet, tankönyvfejezeteket ír, kongresszusokon ad elő és rendszeresen publikál. Eddig három osztályvezető főorvost, egy professzort és hét PhD-minősítettet adott a szakmának.

1998 óta a gyógytornászképzés szakvezetője és az ortopédiai oktatás vezetője is az egészségügyi főiskolai karon. Felügyeli a régióban folyó ortopédiai gyógyászati tevékenységet, tagja az Egyetem Tudományos Bizottságának, tucatnál is több a száma azoknak a kül- és belföldi tudományos egyesületeknek, amelynek tagja, vezetője vagy szekcióvezetője. A magyar delegátus tisztjét tölti be az UEMS és az EFORT (európai tudományos testületeket tömörítő) szervezetekben, ahol a szerzett tudományos információk igazolták eddigi szakmai törekvéseit és tapasztalatait.

Szepesi Kálmán 23 éve igazgatja az ortopédiai klinikát, de még sok feladata, dolga van az általa nagyon szeretett szakmában, az utánpótlás további felkészítésében.

Szabadidejében a ház körüli munkák, a kertészkedés, a zenehallgatás, két csípőműtétje ellenére a vízi sportok és a biciklizés feledtetik a napi fizikai és szellemi igénybevételt.

 (Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése