Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kelemen Róbert
Polgármester, vállalkozó
Cégénydányád
Adj Isten Szatmárban! – már nemcsak köszönni illik eképpen, hanem a szatmári nemesség eszméjének újraélesztését is célul tűzte Kelemen Róbert, a 670 lelkes Cégénydányád tiszteletdíjas, 2010-ben megválasztott polgármestere. Komoly vállalkozóként addig is köztiszteletben álló helybelinek tartották, akiről mindenki tudta: Szatmár szerelmese. Ám nemcsak történelmi könyvek fölé hajló szobatudóst láttak benne, hanem a cselekvő hazaszeretet megnyilvánulását tapasztalták minden megmozdulásában.
Hunyadi Mátyás unokája a makacs fajtából való, amit a fejébe vesz, megcsinálja. Cetliket tűz a kocsija belsejébe, íróasztalára, hogy a naponta legalább tíz gondolatát felírja, aztán a megvalósításukért tűzön, vízen átmegy. Pedagógus szüleitől a pontosságot, az elhivatottságot örökölte: édesanyja Hunyadi Róza Borbála (78 éves), édesapja, Kelemen Jenő 40 éven át igazgatta a cégénydányádi iskolát. Anyai nagyapjától, Hunyadi Mátyástól pedig a lehetetlent nem ismerő, mindig előre menő makacsságot hozta génjeiben. Felesége, Kelemenné dr. Szondi Emese a járási hivatal szakmai vezetője. Három gyermekük született, Dorottya (18) elsőéves a Debreceni Egyetem orvosi fakultásán, 14 éves kora óta céltudatosan készül hivatására, különösen a képalkotó diagnosztika érdekli. Mátyás (14) a fehérgyarmati két tannyelvű gimnáziumban angolt és németet tanul, a zene, a sport megszállottja, apja szavai szerint retro értékrendeket ment meg. Zsombor (7), ő benne látják a családi tradíció, a földművelés, a gazdálkodás folytatását: nyáron már hajnalban kiment az aratókkal a betakarításra.
Kelemen Róbert gyerekkora nagy részét anyai nagyszüleinél töltötte, akik saját értékrendjüket oltották be a nyiladozó értelmű, a világra kíváncsi fiúba, aki a gimnáziumi érettségi után az Élet Egyetemét járta ki, és azt kitüntetéssel végezte. Tanul a mai napig is, mint a jó pap, de erre még visszatérünk.
Amikor átvette a faluvezetést, az adóssághegy eltüntetését tervezte. Csak bevételeket hozó beruházást indítottak el. 21 hektáron gazdálkodnak, szántóföldi növényeket és gyümölcsöt termesztenek, lekvárt főznek, állattartással foglalkoznak. Gödöllőről megvették az őshonos tyúk génállományát, kecskét, juhot tartanak, 10 ezer naposcsibét neveltek. A helyi konyhára juttattak belőle és már első évben 8-9 millió forintot takarítottak meg. A gyerekek és a felnőttek egészségesebb, friss, jó minőségű alapanyagból, olcsóbban készült ételeket fogyaszthatnak.
2010 óta nincs munkanélküli és segély helyett is értelmes munkát kínáltak mindenkinek. Tartást ad a helybelieknek a megélhetést nyújtó, értékteremtő munkahely. Eddig közel 3 milliárd forint tőkét építettek be, társvállalkozókkal együtt. Felújították a kastélyt. Nemesi portát, pajtaszínházat, fonót is kialakítottak. Napelemeket szereltek az intézményekre, komplett gépesítést hajtottak végre. Számos ötlete közül a polgármester szorgalmazza a Szatmári tallér, mint helyi fizető eszköz bevezetését: aki a helybeli, vagy a velük szerződött boltokban vásárol, pontokat gyűjthet, újabb megtakarításra számíthat. Igen nagy volumenű turisztikai programot indítanak, amely a vendégéjszakák számának növelésétől a kastélyban rendezendő kosztümös partiig számos újdonsággal csábítja ide a turistákat és szórakoztatja a helybelieket. Ez utóbbin például kalapból húzza ki a vendég, hogy Kende báró vagy a szakács szerepét ölti-e magára: megtanítják a jelmezeseknek mesterségük alapfogásait. Méhész Zsuzsával és Bauer Anettel már sokféle ötletet valósítottak meg. Egy A/1-es lapra az első falugyűlésen mindenki felírhatta, mit szeretne Cégénydányádon, és részt is kérhetett a megvalósításból. Híre ment az eredményeknek, a népszerű Utazás kiállításon Budapestről elhozták a rendezvénymarketing, valamint a kommunikáció fődíját. A városmarketing megosztott díját 25 város mellett egyedüli kisfaluként kapták meg. 2015-ben az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon tarolt a kocacsoki…
Közösségkovácsként lehetne jellemezni az energikus, örökmozgó polgármestert. Ha kell, adományokat osztanak Erdélyben, élhető települést kínálnak városi szintű szolgáltatásokkal a cégénydányádiaknak. Fellapozzák a történelemkönyvet és a 21. század követelményeihez igazítják teendőiket. Az Adj Isten Szatmárban névre keresztelt projekt híven bemutatja az ide érkezőknek, mit is jelent ma szatmári polgárnak lenni. Híres a vidék arról, hogy szívesen látják a vendéget, bármeddig marad, de ha házat vesz és letelepszik, ezer tekintet vigyázza a lépéseit: az évszázados erkölcsi törvényeket minden „bekerültnek” szigorúan be kell tartania. A polgármester sokat tesz azért, hogy az egyház és a helyi közösségek ismét az összetartozást, az egymásért végzett karitatív tevékenységet erősítsék.
* * *
A képen: A háromkuti csángó iskola kapujában
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése