Királyné Bodó Klára Éva

Iskolaigazgató,

Cégénydányád

szszb_10-96_kiralyne_bodo_klara_eva.jpgFiatalon egy települési iskola élén állni, három falu diákságának mindennapjait koordinálni, három polgármesterrel munkakapcsolatban lenni, összefogni egy sokszínű s a maga területén egyéniségeket felvonultató tantestületet: nem kis dolog. A „bekerült” Királyné Bodó Klára Éva az eltelt években igazolta, nem döntött rosszul akkor, amikor nagydobosiként Cégénydányádot választotta.

Ahhoz, hogy egy beosztott nevelőből igazgató legyen sok minden szükséges. Alapvetően kell egy lelkes pedagógus, aki nem azt nézi, hogy letelt a munkaidő, hanem azt, hogy hol segíthet a falun, a nagyobb közösségen. Cégénydányádra kerülése óta úgy érezte, hazatalált. Örömmel fogadták:

– Mindenbe bevont Kelemen Jenő igazgató. Még lövészeti versenyekre is jártunk. Az, hogy babát vártam, nem jogosított fel arra, hogy felmentsenek a munka alól. A közel két évtized alatt nem volt olyan tennivaló, amiből kihúztam volna magam. Szerencsére a tantestület többségére ugyanez jellemző.

Az 1957. április 30-án Nagydoboson született Bodó Klára Éva a helyben elvégzett általános iskola után a fehérgyarmati Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskola diákja lett (mert a barátnője is oda jelentkezett), bár mindig pedagógus szeretett volna lenni. Nem volt gond a tanulással, maradt a terv s végül a nyíregyházi tanárképző főiskola történelem–orosz szakán végzett. A mezőgazdaságban dolgozó édesapa, a háztartásbeli édesanya nem szólt bele egyetlen lányuk választásába, de talán jelzi a helyes döntést, hogy édesapja az utolsó 18 évet Cégénydányádon, pedagógus leánya családjában töltötte. Harmadikos főiskolásként házasságot kötött Király Mihály fehérgyarmati fiatalemberrel. A végzés után Fehérgyarmaton laktak férje szüleinél. Közben 1980-ban megszületett Zsuzsanna. Az apai nagyszülők vigyáztak a kislányra, s édesanyja már szinte a szülést követően folytatta a munkát. 1983-ban született Király Zoltán Tamás, de még ebben a tanévben folytatta a munkát.

Gyügye, Szamosújlak és Cégénydányád diákjai illetve a Kende-kastély állami gondozottjai egyaránt elfogadták, megkedvelték az agilis „tanár nénit”. 1983-ban Kelemen Jenő igazgató, a települések vezetőivel egyetértésben megbízta az igazgatóhelyettes munkakör ellátásával.

– Az 1990-ben egy egri iskola vezetői állását elnyerő Kelemen Jenő tudatosan segítette munkámat. Menet közben úgy adott feladatokat, hogy legyen tapasztalatom. Nevelési értekezletek tartásától a szakmai feladatok napi irányításáig mindenbe bekapcsolódhattam. Bevallom, tartottam tőle. S mivel még egy évig maradt a tantestületben, miközben már Egerbe készült, s pályázaton én nyertem el az igazgatói álláshelyet, még jobban izgultam. Az élet azt igazolta, nem volt miért. Ez alatt az egy év alatt is sokat tett azért, hogy a kollégák elfogadjanak, s elhiggyék, képes leszek hasznosítani a tanultakat. Ezt tapasztaltam Kanyó Lajos tanár úrtól is, aki ma már nyugdíjas. Soha nem éreztette velem, hogy én hozzá képest (matematika–fizika szakos volt) nagyon-nagyon kezdő vagyok. Támogató szava, javaslataim támogatása nagyban segítette igazgatói munkámat. Képviselők lettünk 1990-től a tanár úrral együtt. Ott is igyekeztünk maximálisan érvényesíteni az iskola érdekeit. Nagy szerencsénk, hogy a település polgármestere, Bakó Dániel, gazdasági vezetőként évtizedeket töltött oktatási intézményekben, és ismerte a gondokat.

A 15 tagú tantestület döntően fiatalokból áll. Ami kifejezetten optimizmusra ad okot, az hogy kiemelkedő pedagógus egyéniségekből áll össze egy közösség.

– Humán tárgyakból is eljutottak diákjaink országos szintű versenyekig. Évek óta eredményesen működnek tantárgyi és művészeti szakköreink. A sport, a számítástechnika eredményei is látványosak. S ami egyértelműen dicséretes, nem irigyek egymás illetve tanítványaik sikereire nevelőink.

Az igazgatónőnek további tervei vannak, támogatva a polgármester kezdeményezését, a nevelők ötleteit. Egy budapesti gimnázium jóvoltából kihelyezett oktatás van szakmunkások vagy nyolc osztályt végzettek részére 5 ezer forintos beíratási díjért, heti két este. 2000 őszétől művészeti alapiskola indul táncban, népművészetben. Évek óta oktatnak zongorát a fehérgyarmati Bárdos Lajos Ének-Zene Tagozatos Általános és Zeneiskola tanárai a cégénydányádi iskolában. Korszerű számítógéppark internetes lehetőséggel segíti a gyerekeket. Drámapedagógia és környezetvédelem egyaránt fellelhető a nevelők érdeklődési körében.

Ami Királyné személyes terveit illeti: Zsuzsanna az Agrártudományi Egyetem másodéves hallgatója gazdasági mérnöki–angol szakfordítói szakon. Fiuk, Zoltán, a fehérgyarmati Zalka Máté Gimnáziumban tanul. A férj vállalkozóként dolgozik. A család bízik a sikeres folytatásban.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése