Nábrád

Az Isten is a katedrára teremtette Kósa Jenőt. Még jó, hogy erre időben rájött, és így nem ment el az állatorvos-tudományi egyetemre, noha felvételizett oda. Egy barátját felvették a tanárképző főiskolára és ekkor döbbent rá ő is, hogy neki a gyermekeket kell oktatnia, nevelnie, ez a leghőbb vágya.

Addig azonban sok víz lefolyt a Szamoson, amíg az ifjúkori álom valóra vált. S a tanítás első pillanatától a most sorra kerülő nyugdíjazásig azt érezhette Kósa Jenő: megtalálta a helyét, betöltötte azt a szerepet, amit a környezete elvárt tőle. Generációkat nevelt kereken negyven esztendőn át a nábrádi iskolában. Panyolán született 1933. november 9-én. Édesapja Kósa Ignác. Édesanyja Király Ilona a háztartás vezetésével, a gyermekneveléssel szolgálta a család ügyeit. Igazából soha nem szóltak bele, hogy a gyerek milyen pályát válasszon. A felcseperedő gyermek ugyanis elég önállóan szervezte az életét már kiskorától fogva.

Mátészalkán a polgáriban kezdte el az elemi iskolát. Latintagozatosként az ókori kultúra és nyelv, valamint gondolkodásmód már gyermekkorában megérintette. Ezt a szellemiséget tapasztalhatta a budapesti református gimnáziumban is. A szülők a fővárosba költöztek, így ott folytatta tanulmányait. Vargabetűvel jutott vissza szülőföldjére, a mátészalkai mezőgazdasági gimnáziumban érettségizett 1952-ben. S ezután felvételizett az állatorvosi egyetemre, de végül is meggondolta a dolgot. Az egri tanárképző főiskolán kezdte el felsőfokú tanulmányait 1952-ben. Történelem-földrajz szakot választott, különösen a történelem gyakorolt rá nagy vonzerőt.

A nábrádi iskolába 1954-ben került. Amikor először lépte át a Szamos-parti aprócska iskola küszöbét, még valószínűleg nem sejtette, életének meghatározó szakasza kezdődik. Olyannyira, hogy négy évtized múltán innen köszönt el kedves tanítványaitól, kartársaitól. Beosztott tanárként nemcsak a saját szakját tanította, hanem ha kellett, matematikát, kémiát, mikor melyik tantárgyhoz nem találtak szakos pedagógust.

Előbb osztatlan iskolában ismertette meg a tudományok alapjait a nebulókkal. 1960-at írtak, amikor a kor követelményeihez igazodva minden osztály külön teremben kezdhette el a tanulást. Városi méretekben nem nagy létszámú volt a gyermeksereg Nábrádon, ám szatmári falvak tucatjaiban jártak kevesebben általános iskolába.

A körzetesítés előtt még 250-en iratkoztak be, de indítottak tanévet 180 kisdiák számára is. A változó létszám okozza, hogy az 1993-as tanévben például csak egy ötödik osztály is elégnek bizonyult.

A pedagógus az élete párját is a hasonló gondolkodásúban keresi. Így történt ez Kósa Jenő életében is, megismerkedett Kristin Erzsébettel, aki akkor a panyolai iskolában tanított. Ezerkilencszázötvenhatban fogadtak egymásnak örök hűséget és még abban az esztendőben átjött az asszony Nábrádra. A következő évben láttak hozzá a saját otthon megteremtéséhez. Azóta ebből a takaros kis házból két gyermekük is szárnyára kelt. Ilona Mária gyógypedagógus és logopédus okleveleket szerzett, a fehérgyarmati nevelési tanácsadó igazgatója. Két kisfia született. Az igazgató úr fia a Jenő Tamás neveket kapta a keresztségben, sebészorvos a nyíregyházi kórház baleseti osztályán.

A nagyívű pálya nem feltétlen kötődik több helyszínhez. Kósa Jenő életében is adódtak volna alkalmak a változtatásra, de fel sem merült bennük, hogy Nábrádon kívül bárhol lehet élni széles e világon. Pedig még a főváros egyik ipari iskolájába is invitálták igazgatóhelyettesnek Kósa Jenőt.

Mostanában már a gyermekeik hívják, telepedjenek le a szülők a közelükben. De miként hagyhatnák itt a hatalmas kertet, a kezük munkájával felépített családi házat? Megtehetnék, de nincs értelme.

Mint Kósa úr fogalmazott: ahol az ember nagyon boldog volt, ott kell maradnia. Egyre inkább kötődnek a megszokott vidékhez, az itt élő emberekhez. Meg aztán az almaszedésnél összejön a család. Inkább ők hívják a gyerekeket, jöjjenek haza, amilyen gyakran csak tudnak.

A nyugdíjba készülő igazgató szívét mindig megdobogtatta, ha nábrádi gyermek jutott el megyei vagy netán országos versenyre. Azt fájlalja, hogy a jobb képességűek elmennek és már azok gyermekei más vidéken kezdik el tanulmányaikat. A maradók közül pedig sokan azért nem pályáznak el, mert szerényebb képességeik meggátolják ebben. S épp őbelőlük lesznek érdektelen szülők, amikor saját csemetéik előbbre jutását kellene szorgalmazniuk.

Kósa Jenő pedagógus igazi lámpása volt a falunak. Szervezett tsz-akadémiától kezdve kertészeti tanfolyamot, dolgozók iskoláját, felelt a polgári védelemért. Most már az a kedvenc hobbija, ha két fiú unokájával járja a határt, az erdőt, a vízpartot.

  (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)