Szarka Béláné

Falusi vendéglátó,

Nábrád

szszb_02-122_szarka_belane.jpgA törékeny asszony soha nem gondolta, hogy abból él majd, amit a világon mindenki természetesnek vesz: a betérő vendéget étellel-itallal kínálja, s elszállásolja. A falusi vendéglátás fogalma csak az utóbbi esztendőkben nyert polgárjogot a szatmári vidéken, aki viszont kedvet kapott hozzá, ma már nyugodt szívvel állítja: érdemes volt belevágni a még addig szokatlan üzleti tevékenységbe.

Szarka Béláné, Magdika Tunyogmatolcson született 1952. július 25-én. Édesapja Széles Lajos, édesanyja Kisgyörgy Ida mezőgazdasági munkásként gondoskodtak az öttagú család ellátásáról. Sajnos, már nem örülhetnek együtt a gyerekeikkel, az unokáikkal. Három gyermekük született, a legidősebb Ernő, a középső Magdi, a legkisebb Klára, Huszti Antalné, most munkanélküliként él. Ernő kőműves, és többször vállalt munkát Németországban.

 A szülők azt tartották fontosnak, hogy a gyerekeik szerezzenek szakmát, kenyeret és teremtsenek maguknak a megélhetéshez szükséges egzisztenciát. Az édesanya, sajnos, korán itt hagyta őket, Magdika még tizenhat éves volt, amikor utolsó útjára kikísérték. Az általános iskolát Tunyogmatolcson végezte, majd beiratkozott a nagykállói gyors- és gépíró iskolába. Első munkahelye a fehérgyarmati általános iskola gondnoksága, ahol ’68. május elsejétől dolgozott. Majd a termelőszövetkezetek építőipari vállalkozásához, később a vízgazdálkodási társulathoz került.

Közben megváltoztatta az életét egy nem várt esemény: mindketten hivatalosak voltak a férjével egy ballagó ünnepségre. Meglátni és megszeretni egymást egyetlen pillanat műve volt, és alig érte el a nagykorúságot a menyasszony, amikor bekötötték a fejét.

A férje Szarka Béla, Nábrádon élt a szüleivel és saját házába vitte ifjú hitvesét. Az esküvőt 1970-ben tartották. Lányuk, Anikó 1971-ben született, most a budapesti IBUSZ-bankban előadó. Fiuk, Attila gépkocsivezető a Közúti Igazgatóságnál. A férj most a nábrádi polgármesteri hivatal alkalmazottja, karbantartó.

A gyermeknevelés éveiben Magdika képesített könyvelői tanfolyamot végzett és ezerkilencszázhetvenhatban sikeres vizsgát tett. A helyi téeszirodán adminisztrátor és gépíró lett 1976. december 15-étől. A nyíregyházi mezőgazdasági főiskolán az ügyviteli dolgozók részére szervezett tanfolyamot kiváló eredménnyel végezte el. A termelőszövetkezetben kereste a kenyerét ezerkilencszázkilencvenegy szeptember elsejéig, majd Magdika magánvállalkozó lett ’91. szeptember 15-től.

Előbb az iskolai büfét vezette, fillérekért. Majd hallott egy előadást a rádióban a falusi turizmusról és az abban rejlő lehetőségekről. Megadtak egy címet. Jelentkezett és kapott néhány prospektust.

Azóta a nábrádi házban olasz és német vendégvadászok, valamint az ország távolabbi vidékeiről érkezett családok adják egymásnak a kilincset. Örülnek a Szamos-part csendjének, bebarangolják a környéket, s ha éppen azt kívánják, a vendéglátó család a szabadban főz nekik bográcsgulyást, halászlét, vagy együtt sütnek szalonnát. A kötött tésztaleves, a kőttes kalács, a töltött káposzta igazi csemegének számít.

A vendégek ellátása igen sok pénzbe kerülne, ha nem saját maguk termesztenének fólia alatt primőr zöldséget és a hatalmas kertből a konyhakerti növények és a gyümölcs kikerül. Tyúkot, kacsát nevelnek, disznót hizlalnak. Ám ezzel sok munka hárul Szarkánéra, de mint mondja, másképp nem tudnák kihozni az igen alacsony árból a vendég színvonalas ellátását. A vállalkozásban segít a férje: ugyanolyan szeretettel fogadja a vendégeket, mint a háziasszony. Megmutatja a környéket, kirándulni, csónakázni, horgászni viszi őket.

Beléptek a falusi turizmus megyei szervezetének tagjai sorába, és rendszeresen eljárnak a témával foglalkozó előadásokra, továbbképzésekre. Bele kellett tanulni a gazdálkodás, a pénzügy, a könyvelés, az adózás ismereteibe. Szerepelnek a hivatalos katalógusban, de mégis azt mondja Magdika: a legjobb hírverés az, ha a vendég jól érzi magát.

Eddig általában nyaranta jöttek a vendégek, az utóbbi időben a vendégvadászok és most az almakereskedők révén sikerült kitolni a szezont. Már tél végén érkeznek a nyári szállásmegrendelések.

Azért annak örül legjobban a háziasszony, amikor karácsonyra, újévre érkeznek a képeslapok a jókívánságokkal. A vendégkönyv is tanúskodik az itt töltött felejthetetlen napokról. Magdika nem szégyelli, hogy rendszerint megsiratják egymást a búcsúzásnál: vendég és házigazda nem hivatalos, hanem baráti kapcsolatba kerül.

A vendéglátás teljes embert kíván, mert a főzéshez szükséges alapanyagok megtermelése, illetve bevásárlása mellett a takarítás, ágyneműmosás is rengeteg munkát jelent. Nem beszélve a falusi vendéglátás mint vállalkozás dokumentálásáról, az adózás, a könyvelés, a gazdálkodás pontos kimutatásáról. A munkanapja hajnaltól késő estig tart. Örül, ha legalább a BBC-híradót láthatja, késő éjjel.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése