Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Ungvári József
Gyógyszertárvezető szakgyógyszerész,
Debrecen
Édesapja több évtizedes szolgálat után tűzoltóként vonult nyugdíjba, édesanyja a háztartást vezette és a három fiúgyermeket nevelte. A legidősebb, Imre, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium biológia–földrajz szakos tanára. Sándor hívatásos katonatisztként vonult nyugdíjba, ma nyugdíjasként nevelőtanár.
A legkisebb, József, 1949. március 7-én született Derecskén. Felelősség nélküli, felhőtlen és boldog gyermekkorát szülőfalujában töltötte, ahol a népzenét kedvelő és művelő nagycsalád és rokonság, a családi összejövetelek mély nyomokat hagytak benne. Kitűnő tanuló volt az általános iskolában, főleg biológiából és kémiából jeleskedett. Emellett az iskolai színjátszó kör aktív tagjaként sikeres iskolai színházi előadások részese volt. Már gyermekkorában magába szívta a népi kultúrát, ezt később népi táncosként hasznosította, és máig szívesen és jól táncol.
Középiskolai tanulmányait bejáró diákként a korai kelés, az utazás viszontagságai ellenére sikeresen folytatta a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban, továbbra is a biológia és a kémia érdekelte elsősorban, több tanulmányi versenyen szerepelt sikeresen. Érettségi után két évig a Biogal Gyógyszergyárban dolgozott, 1969-ben vették fel a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerész-tudományi Karára, ahol az első év után társadalmi ösztöndíj-szerződést kötött a Hajdú-Bihar Megyei Gyógyszertári Központtal.
A tanulással az egyetemen sem akadt gondja, tanulmányai mellett az egyetemi csapatban focizott és az egyetemi népi tánccsoport tagja volt, 1970-ben az egyetemi néptánc csoportok találkozóján második helyezést értek el Egerben. Bevonták az egyetemi szakszervezeti mozgalomba is, kari szinten tevékenykedett. 1974-ben az egyetem elvégzése után Püspökladányban kezdett, ahol változó munkahelyű gyógyszertárvezetőként helyettesített a bihari gyógyszertárakban. 1976-ban lett gyógyszertárvezető Tiszacsegén, majd feleségével együtt 1979-ben került a Hajdúság fővárosába. Megyei leltározási csoportvezető lett, e minőségében a megyei elszámoló leltárakat bonyolította, így kiváló lehetőséget kapott arra, hogy a megye gyógyszertárait megismerje. Bő két év után változó munkahelyű városi helyettesítő gyógyszerész lett.
Ezerkilencszáznyolcvannégyben kinevezték a debreceni Nap Patika vezetőjének. A gyógyszertár jogelődjét, amely a mai Unió Áruház helyén állt, 1802-ben alapították a város harmadik patikájaként. Ma kilencen dolgoznak a jogutód, Püspöki Palotában található gyógyszertárban, amely az ügyeletes gyógyszertárak közé tartozik, hétvégi ügyeletet tart. A Nap Patika akkreditált intézmény, rendszeresen részt vesz gyógyszerészhallgatók, államvizsgás gyógyszerészhallgatók és rezidensek képzésében.
Dr. Ungvári József eddigi sokirányú tevékenységét Kiváló Ifjú Gyógyszerész és Kiváló Dolgozó kitüntetéssel ismerték el. 1981-ben szakvizsgázott gyógyszerellátási és gyógyszerügyi szervezési szakon. 1992-ben doktorált a Szegedi Orvostudományi Egyetemen, disszertációjában a gyógyszerhatástan és a gyógyszer-technológia kérdéskörével foglalkozott.
1989 óta tagja a Gyógyszerész Kamarának, megyei és országos küldöttként is segíti a szervezet tevékenységét.
Dr. Ungvári József szerint: – A gyógyszerész munkája egész embert kívánó, egésznapos tevékenység. A Nap Patikában inkább a belvárosi átmenő forgalom a jellemző, nagyon sok külföldi is megfordul nálunk, így itt másképp jelenik meg a kapcsolatteremtés és a bizalom. Különösen az utóbbi a fontos, hisz a betegnek bíznia kell gyógyszerészében. Az vitathatatlan tény, hogy a szakmai felkészültség nálunk is elengedhetetlen tényező, és el kell igazodni a szinte naponta megjelenő új készítmények között is.
Dr. Ungvári József 1973-ban kötött házasságot dr. Pozsár Máriával, aki évfolyam- és csoporttársa volt, ő ma a debreceni Szent Anna Gyógyszertár vezetője. Gábor fiuk ezerkilencszázhetvenhétben született, ő ma már végzett jogász, Debrecenben dolgozik és mostanában az ügyvédbojtárkodás után, a szakvizsgáit rakja le.
Az 1981-ben született Ágnes lányuk a dolgok jelenlegi állása szerint átveszi a stafétabotot a szülőktől, hisz ötödéves gyógyszerészhallgató.
Dr. Ungvári József szabad idejében még felnőttkorában is sokáig hódolt a kispályás futballnak, ma is szereti a mozgás minden formáját, nézőként kedveli a kézilabda-, kosárlabda- és labdarúgó-mérkőzéseket. Szívesen olvas, szeret a családdal kirándulni, utazni, általában véve azt szereti, ha a család mindig ott van körülötte.
Eddigi életútjával alapvetően elégedett, igaz a sikeres pályához elengedhetetlen feltétel volt a házastárs, a feleség segítsége is. Úgy véli gyermekeik kezébe sikerült megfelelő lehetőséget adni. Reméli, és mindent megtesz azért, hogy a kapott „munícióval” élni tudjanak, és sikeresek legyenek felnőtt életük során.
(Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Dr. Simon József
Herdon István
Dr. Sinóros-Szabó Botond
Jancsó Gyula
Márkó Zoltán és családja
Bulátkó Kornél
Szemán Mihály
Dr. Cs. Tóth János
Dr. habil. Góth László
Dr. Szabó Péter
Kollár István
Aba-Horváth István
Kérdő Zsuzsa
Katona László
Czapp József
Dr. Bölcskei Gusztáv
Petis János
Dr. Orosz János
Lukács Balázs
Földesi Gyuláné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése