Debrecen

Elsőgenerációs gyógyszerészként nyugodtan érezheti magát egy formálódó gyógyszerész-dinasztia alapítójának, hisz öccse és sógora is gyógyszerész (öccsének Budapesten van magánpatikája), de reményei szerint fia is követi majd ezen a pályán.

1948. február 19-én született Nyírcsaholyban, ahol édesapja iparos volt, édesanyja a gyermekek nevelése mellett összefogta a családot is. Máig hálás nekik, hogy mindkettőjük számára biztosították a tanulás lehetőségét.

Bár az Esze Tamás Gimnáziumban, Mátészalkán, inkább a latint, a történelmet, a művészettörténetet kedvelte (latin tanár akart lenni), apja jó barátja, Fülep Sándor közismert szalkai gyógyszerész hatására mégis ezt a pályát választotta.

Ezerkilencszázhatvanhatban a sikeres érettségi után került Szegedre az orvostudományi egyetem gyógyszerésztudományi karára. Máig szívesen gondol vissza a gondtalan, szabad egyetemei évekre. Nagyon jól tanult (ösztöndíjából még szülei támogatására is futotta!), már első évben évfolyamtitkárrá választották, részt vett a kari DB-munkájában és a Jancsó-kollégiumban is a diákbizottság tagja volt.

Végzés után Mátészalkára, a már említett Fülep Sándor gyógyszertárába került, aki így indította útjára: – Jól jegyezd meg, hogy ide nem szórakozni jön a beteg, hanem tanácsot és gyógyírt kérni!

Két évvel később Hodászra került gyógyszertárvezetőnek, ahol több mint két évtizedet töltött. Közben 1972-ben toxikológus gyógyszerésztanfolyamot végzett Budapesten, majd 1981-ben gyógyszerellátás, gyógyszerügyi szervezésből szakgyógyszerészi képesítést szerzett. A munka mellett tartotta a kapcsolatot az egyetemmel is, dr. Zalányi Sámuel professzor úr intézetében doktorált 1982-ben.

Tevékeny szerepet játszott a közéletben is: a helyi Vöröskereszt szervezet vezetőjeként szervezte a véradásokat, a község lakosságának egészségnevelését dr. Sáfár János körzeti orvossal együtt, akivel nagyon jó orvos-gyógyszerész kapcsolatot alakított ki. A rendszerváltás után politikai közszereplést is vállalt, a polgármesterré választott Sáfár János mellett alpolgármesteri tisztet töltött be 1990–1994 között.

Tevékenységét többek között Vöröskeresztes Munkáért, Kiváló Dolgozó kitüntetésekkel ismerték el.

A kilencvenes évek elejétől tudatosan készült a magángyógyszerészi tevékenységre. Mivel feleségével együtt már korábban Debrecenbe készültek, 1996-ban találták meg a Nagyerdőben azt a konszolidált helyet, ahol több évtizedes munkájuk gyümölcsét a családi vállalkozásba fektetve létrehozták a Nagyerdei Patikát, amelynek címere is jelzi a hosszú távú gondolkodást. Nagyon sokat köszönhet feleségének, aki kezdettől fogva mindenben segítségére volt a szervezést, az építkezést illetően, és aki az első nehézségek során mindig átlendítette a holtponton.

Felesége, Réti Mária a tanári pályát feladva szakirányú szakképesítést szerzett és szorgalmas munkájukkal jelenleg is együtt alakítják a Nagyerdei Patika imázsát. Ezerkilencszázhetvenkettőben kötöttek házasságot, Dávid fiuk az idén érettségizik és reméli, hogy a későn érkezett és kincsként kezelt gyermekük is gyógyszerész lesz.

Dr. Bárd Tibor hálásan gondol vissza dr. Mezey Géza professzor úrra, a Debreceni Gyógyszerész-tudományi Intézet egykori igazgatójára, aki felkérte a harmadéves hallgatók oktatására. Örömmel végzi ezt a munkát is, és igyekszik hallgatóinak átadni mindazt, amit egykor kitűnő tanáraitól tanult. A közélettől visszavonultan a szakmának él, rendszeresen fogad nyári gyakorlaton gyógyszerészhallgatókat és államvizsgára is felkészít.

Nagyon szereti hivatását, imád a betegekkel, az emberekkel foglalkozni, az adminisztrációs tevékenység mellett naponta több órát tölt a tára mögött.

– Ahogy van családi orvos, úgy van családi gyógyszerész is – mondja a gyógyszerész úr. – Úgy érzem, hogy itt a Nagy-erdőn ez a patika úgy működik, mint egy családi patika, hisz ismerjük az ide betérők szinte minden gondját-baját. Talán ezért is vagyunk népszerűek a város negyvenkét gyógyszertára között. Hálás vagyok a sorsnak, hogy erre a pályára kerülhettem, hisz azt csinálhatom, amit igazán szeretek. Mindezért a legnagyobb elismerést a betegek hálája jelenti számomra. A betegek szeretete, megbecsülése éltet, ez a tudat elfeledtet minden fáradtságot.

Szabadidejében imád utazni, megfordult már Afrikában és Ázsiában is, kedvenc városa Párizs. Máig nosztalgiával gondol vissza Indiára, ahol harmincévesen járt. Feleségével együtt gyűjti a régi patikai edényeket, műszereket, relikviákat. Sokat járnak festményaukciókra, kiállításokra – főleg a „Nagybányai iskola” alkotásait kedvelik –, és szívesen áldoznak is a festményekre.

Eddigi életútját sikeresnek érzi. Reméli, hogy az általa megkezdett úton fia, Dávid halad majd tovább, és továbbviszi a családi gyógyszerészetet. Addig is, úgy, mint eddig, mindenki megelégedésére szeretné végezni munkáját.

 (Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)