Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Csejtei Marianna
Gyógyszertárvezető,
Debrecen
Gyógyszerész-dinasztia tagjának lenni és a hagyományokat gondosan ápolni nem egyszerű dolog. Egy, a gyógyszerészi hivatás területén elismert név és az elődök által megszerzett tekintély nagy előnyt jelent ugyan, de nagy felelősséget is, hiszen az elvárásoknak minden pillanatban meg kell felelni.
Csejtei Marianna 1953. április 6-án született a Békés megyei Endrődön. Debrecenben érettségizett és a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógyszerész-tudományi Karán szerzett diplomát 1976-ban. Fiát, Deák Pétert 2003-ban, Debrecenben avatták gyógyszerésszé.
Egyetemi évei alatt az analitikai kémia érdekelte, s a diploma megszerzése után is ezen a területen akart tovább dolgozni. Az államvizsgás gyakorlatot Budapest egyik legszebb műemlék gyógyszertárában, a mai Hercegprímás utcai Zrínyi Patikában töltötte. Az oktató gyógyszertár sajátos hangulata, és dr. Cserveny Antalné, kiváló oktatója hatására, eredeti elképzelését módosítva, a diploma megszerzése után itt helyezkedett el. Egy rövid időszaktól eltekintve mindig közforgalmú gyógyszertárban dolgozott. 1982-ben hazaköltözött Debrecenbe. Előbb beosztott gyógyszerész a Kígyó Patikában, majd az épülő Tócóskerti Gyógyszertárban gyógyszertárvezetőként tevékenykedett. Az újdonság varázsa vezérelte egy vadonatúj szakmai területre: a Biogal Gyógyszergyár minőségbiztosítási osztályán ő dolgozhatta ki az új gyógyszerkészítmények mikrobiológiai tisztasági vizsgálatának módszereit. 1987-től 1990-ig tartott ez a tudományos kutatómunkának számító tevékenység.
A rendszerváltás után Tiszavasváriban, Csende Ferenc patikájában közel egy éven keresztül segítette a betegek és az egészségesek ellátását. A patikai munka szeretete, a családi tradíciók követése motiválta abban, hogy amint lehetővé vált – 1992-ben, Debrecenben ötödikként – létrehozza a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve magángyógyszertárát, a Máltai Patikát, majd 1994-ben az Erzsébet Patikát a MÁV-rendelőben. Azóta ennek a családi vállalkozásnak a tulajdonosa és vezetője. Édesapja sajnos már nem élte meg, hogy a tőle az államosításkor elvett patika helyett leánya újat hozott létre, s a családi hagyományokat méltó módon folytatja. Nagybátyja, a 96 esztendős és jó egészségnek örvendő idős patikus – dr. Csejtei István – megelégedéssel szemlélhette a változásokat.
Szakgyógyszerészi képesítést 1983 novemberében szerzett gyógyszerügyi szervezés és ellátási szakon. Az 1994-ben, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen megkezdődött szakközgazdász képzés első évfolyamával, 1996-ban végzett.
Megalakulása óta, 1991-től tagja a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének. 1995-től napjainkig alelnöki tisztséget tölt be. 1995 júniusától 2001 januárjáig a Magyar Gyógyszerész Kamara Hajdú-Bihar megyei szervezetének elnöke volt. Aktívan részt vett a Rozsnyai Mátyás- emlékversenyek szervezésében és lebonyolításában. A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége alelnökeként elsődleges feladata a továbbképzések, rendezvények koordinálása. Szakmai munkája elismeréseként 2004-ben Pro Sanitate kitüntetésben részesült.
Elgondolkodtató számára, hogy a dinamikusan fejlődő gyógyszerkincs, a mind újabb, akár vény nélkül is kapható, az egészség megőrzését előmozdító termékek fogyasztása ellenére sem egészségesebb a lakosság, mint amikor negyedszázada elkezdte pályája gyakorlását. Az emberek sokkal többet tudnak ma a betegségek okairól, csak éppen az a felelősség hiányzik még, hogy valódi értéknek tekintsék a saját egészségüket. Marianna szerint sokkal több időt kellene fordítani az orvosnál és a gyógyszerésznél egyaránt a bajok tényleges okainak feltárására, hogy ne csak tüneti kezelésként a felszínen is megjelenő okozatokat nyomja el a gyógyszer. A gyógyszerésznőnek meggyőződése, hogy az esetek nagy százalékában lényegesen kevesebb gyógyszerrel is eredményesen lehetne a betegeket kezelni, sokan mégis az egyszerűbb megoldást választják, bekapnak egy tablettát, és várják a csodát.
Az Erzsébet Patika a debreceni vasútállomás közelében, a MÁV-rendelőben várja a betegeket. Zömében idős, nyugdíjas, lakótelepen élő, szegény emberek járnak ide. Körükben még igen nagy tekintélynek örvend a gyógyszerész. Csejtei Marianna kislánykorából emlékszik rá, hogy az édesapját gyógyszerész úrnak szólították, még a budapesti éveiben is hasonló tiszteletet tapasztalt környezetében. Az utóbbi évek gazdasági nehézségei, a társadalmi, szociális gondok, az emelkedő gyógyszerárak miatt itt öntik ki a mérgüket az emberek. A szakma tekintélye lassan csökkenő tendenciát mutat. Ennek ellenére Csejtei Marianna gyógyszerész bízik abban, hogy munkatársai segítségével patikája elismertségét tovább növelheti, ha nemcsak gyógyszerért, hanem jó tanácsért, jó szóért is egyre többen keresik fel.
(Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Dr. Simon József
Herdon István
Dr. Sinóros-Szabó Botond
Jancsó Gyula
Márkó Zoltán és családja
Bulátkó Kornél
Szemán Mihály
Dr. Cs. Tóth János
Dr. habil. Góth László
Dr. Szabó Péter
Kollár István
Aba-Horváth István
Kérdő Zsuzsa
Katona László
Czapp József
Dr. Bölcskei Gusztáv
Petis János
Dr. Orosz János
Lukács Balázs
Földesi Gyuláné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése