Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Rácz Béláné
Gyógyszertárvezető,
Debrecen
Sikeres szakmai és emberi karriert tudhat maga mögött dr. Rácz Béláné, született Fodor Erzsébet, a debreceni Kassai Úti Patika gyógyszertárvezetője. Mint mondja, szinte véletlenül került a pályára, fogalma sem volt, hogy az egyetem és a majdani hivatás mit tartogat számára.
Az egyetemi években a közösséget élvezte, az ezerirányú szakmai és közéleti elfoglaltságot, imádta a kémiát, és itt volt benne része bőven. Arról már kevesebbet vagy talán semmit nem tanultak, mit kell tennie egy patikában, ha a beteg belép. Ám erre a gyakorlatban lépésről lépésre sor került, s ma áldja az eszét, hogy a szülőkkel a pályaválasztás előtt kötött kompromisszum során erre vezette a jó sorsa.
Biharnagybajomban született 1945. augusztus 9-én. Édesanyja, Surka Ilona, sajnos, már nincs közöttük, édesapja, dr. Fodor Pál nyugdíjas állatorvos, viszont 92 évesen még jó egészségnek örvend. Zsóka ikertestvére Gabriella, dr. Varró Tiborné, aki több diplomája mellett most könyvtárosnak is tanul. Fivére, Antal, koreográfus, tanít a Színművészeti Főiskolán. Férje, dr. Rácz Béla, nyugalmazott hivatásos katona, hosszú időn át a debreceni katonai szakközépiskola igazgatója volt. Házasságukból két lány született: dr. Takácsné Rácz Karolina, kémia–fizika szakos tanár, ám első perctől vállalkozásokban gyarapítja szakmai ismereteit. Csakúgy, mint a férje, dr. Takács László orvos. Három gyermekük közül Júlia tizenhárom, Péter tizenegy, Tímea hétéves. A másik lányuk, Katalin Éva, angol szakon végzett Szegeden és Hollandiába ment férjhez. Filip, a férje, számítógépes programozásból tartja el családját. Gyermekeik, az ötéves Zsófia és a tíz hónapos Eleonóra.
Zsóka a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógyszerész-tudományi Karán szerezte meg diplomáját 1968-ban. Azonnal a szűkebb szülőhazába vágyott vissza, hisz az ő szülei és a férje családja is hajdúsági família. Két évig a homokkerti gyógyszertárban dolgozik, majd mint katonafeleség követi férjét a fővárosba, ahol a családfő a Katonai Akadémia nappali tagozatán folytatta tanulmányait. A budapesti gyógyszertári élet után ismét felüdülés volt Debrecenben élni, a Csapó utca sarkán lévő patikában 1976 és 1983 között dolgozott. Már vezetőként tevékenykedett a Laktanya és a Kassai úti gyógyszertárban, amikor a privatizáció új lehetőséget kínált a családnak. Lényeg az, hogy 2000. május elsején nyitották meg a Kassai Úti Patikát.
Hiába a debreceni tágabb belvárosban található ez a gyógyszertár, mégis családiasnak mondja a hangulatát dr. Rácz Béláné. Zsóka örül annak, hogy a betegek nagyra tartják a véleményét, gyakran megkérdezik, most mit adjanak a kisbabának, vagy mi a legjobb fájdalomcsillapító. Az a tapasztalat, hogy az emberek egyre tájékozottabbak, jobban ismerik a készítményeket és azok mellékhatásait, megnézik a televízióban a reklámokat, és szinte másnap keresik is azokat. Zsóka szerint a jól megfogalmazott reklám eléri a hatását, mert amivel a nézők azonosulni tudnak, szívesen megveszik.
Hiába a sok ezerféle termék, mégsem egészségesebbek az emberek – fogalmazza meg egy generáció távlatából a tapasztalatát. Hiába mondanák a mértéktelen alkoholfogyasztónak, hogy az mennyire káros, ha a pillanatnyi problémájára nem tud más megoldást az ideig-óráig tartó bódulatnál. Pedig Hollandiában járva az a Zsóka tapasztalata, hogy az emberek nemcsak a kormánytól várják egészségük javulását, hanem önmaguk is mindent megtesznek érte. Valóban érték az egészség. A fiatalok is tudatosan figyelnek az étkezésükre, a mozgás annyira természetes, mint másutt a fogmosás. Kerékpárutak hálózzák be az országot, minden lakótelepen megtalálható sportcentrum. Rendszeresen lejár valamennyi korosztály.
Mi még, sajnos, messze vagyunk ettől. A szerény anyagiakkal rendelkező betegek gyakran panaszkodnak, még a legféltettebb titkaikat is megosztják a gyógyszerészekkel. Szinte családtagként tartják egymást számon, mert behozzák a gyerekek, az unokák fényképeit, napsütötte tengerpartról mosolyognak a családtagok. Ők legalább messzebbre jutnak.
Miniszteri dicsérettel ismerte el a szaktárca első számú vezetője dr. Rácz Béláné több évtizedes munkáját. Ám számára az a legnagyobb elismerés, ha a beteg megnyugodva távozik a patikából, és legközelebb megköszöni a kapott tanácsot és a készítményt. Zsóka mindig nagyra becsülte az asszisztensek segítségét, nélkülük nem lehetne a zökkenőmentes ellátást és gyógyszerkiadást megszervezni. Ma már néhány óra, legfeljebb egy nap alatt megszerezhetik a felírt gyógyszert. A betérők 80 százaléka törzsvevő, így szinte személyre szólóan rendelik meg a szükséges patikaszereket.
Egy személyben gyógyszerész, pszichológus, szociális munkás és mentálhigiénés terapeuta is a patikus. A véletlenül választott szakma régóta hivatás, amely nélkül Zsóka már nem tudna élni.
(Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Dr. Simon József
Herdon István
Dr. Sinóros-Szabó Botond
Jancsó Gyula
Márkó Zoltán és családja
Bulátkó Kornél
Szemán Mihály
Dr. Cs. Tóth János
Dr. habil. Góth László
Dr. Szabó Péter
Kollár István
Aba-Horváth István
Kérdő Zsuzsa
Katona László
Czapp József
Dr. Bölcskei Gusztáv
Petis János
Dr. Orosz János
Lukács Balázs
Földesi Gyuláné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése