Miskolc

Szülei szabolcsi (Nyírtass) és borsodi (Tiszatardos) gyökerekkel rendelkeznek, akiket a történelem szele Budapestre „repített”, majd a borsodi nagyvárosba kerültek. Édesapja az LKM olvasztára lett, édesanyja pedig hosszabb időt eltöltvén a Göngyölegellátó Vállalatnál – gyermekkori álmát megvalósítva –, ápolónő lett a Megyei Kórházban.

A család „nagy reménysége”, János bátyja ifjúsági válogatott volt, majd a Diósgyőr NB I.-es csapatában futballozott.

Gyermekkora a Gömöri térhez, illetve a valamikori Lovarda térhez kötődik leginkább, de gyakran töltötte szabad idejét édesanyja munkahelyén, ahol élete „első fizetését” is kapta ötödikes korában – ládaszegezőként.

A 22. Számú Általános Iskola végzős tanulójaként az Egészségügyi Szakiskolába került, mivel óvónő „helyhiány miatt” nem lehetett. Itt hamar megízlelte a tanulás örömét, kitűnő tanulóként, iskolaelsőként végzett. Közben sikert sikerre halmozott irodalmi színpadosként: 1976-ban Győrben Péchy Blankától vehette át a Kazinczy-érmet. A mai napig tartja a kapcsolatot a „nagyon kemény és szigorú” tanárnővel, Tóth Miklósnéval, aki az irodalmi színpadot vezette.

Az iskola befejezése után általános ápolói és asszisztensi, majd csecsemő- és gyermekgondozói szakképesítést szerzett, és a Kassay utcai bölcsődében kezdett dolgozni.

Miután mindig határozott egyéniség volt, és „elég nagy szája is volt”, a bölcsődében hamarosan KISZ-bizottsági tag lett, majd az egészségügyi KISZ-bizottság munkatársaként is dolgozott

1991-ben „pályát módosított”: megkereste egy irodatechnikával, irodabútor-kereskedelemmel foglalkozó német–magyar kereskedelmi kft., ahol anyaggazdálkodóként dolgozott. 1996 januárjától dolgozik a Semmelweis Kórház humánpolitikai osztályán, amely a mai napig munkahelyét jelenti.

A négyfős team – szinte a nulláról indulva – maga alakította ki az akkoriban még gyerekcipőben járó kórházi humánpolitika alapjait, amelyet aztán a mai napig állandóan továbbfejlesztve művelnek.

A 80-as évek végén bekapcsolódott a reformköri tevékenységbe, mivel a politikai mozgalomban való tevékenységet, a csapatmunkát, a közösséget mindig fontosnak tartotta.

1990-ben indult először önkormányzati képviselőjelöltként, ám az akkori közhangulatban baloldaliak nem nagyon győztek. Erre négy év múlva került sor, amikor egyéni képviselőként került be az önkormányzati képviselőtestületbe. Az újabb ciklust listás tagként töltötte, majd 2002-ben és 2006-ban ismét egyéni képviselőként nyert választókerületében.

Máig úgy véli, hogy megválasztásában – azon túl, hogy mindig a „szemtől szembe” politizálás híve volt, elsősorban a pártszimpátia döntött.

1994-ben a Szociális Bizottságba került, és munkájában nagy segítséget jelentett, hogy 1996-tól Nyíregyházán az Egészségügy Főiskolán folytatott tanulmányai eredményeként 2000-ben szociális munkás szakon végzett.

2002-től már a bizottság elnöke, és így számtalan lehetősége adódik a szociális ügyekben, a fogyatékosok problémáiban való elmélyedésre, de igen sok civil szervezettel tartja a kapcsolatot, miközben az ifjúsági ügyekkel is foglalkoznia kell. Egykori „kézilabdás múltja” mellett a sportszakmai tanácsadó testület is gondoskodik arról, hogy a sport ügyeit kellő szinten kezeljék.

Különösen büszke arra, hogy az 1993 óta folytatott kitartó munka és az összefogás eredményeként ma már nemcsak a Szociális munka napja, hanem a Szociális munka hete rendezvénysorozat is megrendezésre kerül Miskolcon. A Megyei Munkaügyi Tanács tagja, és bekerült a Regionális Munkaügyi Tanácsba is, amelynek révén Európa több országában (Ausztria, Belgium, Írország, Spanyolország, Ciprus) tanulmányozhatták az ottani szervezetek tevékenységét.

„Mind a szakmai, mind a politikai tevékenységben a kitartást tartom a legfontosabbnak – vallja Szilágyi Gizella. – Nem kell megijedni egy új lehetőségtől, merni kell belevágni a még ki nem próbált dolgokba is. Különösen a szociális munka terén óriási jelentősége van a beleérző képességnek, az empátiának. Hosszú évek óta már reggel 6 órakor kezdem hivatali munkámat, hogy azután a közéletre is jusson időm.”

A „magánszférára” meglehetősen kevés ideje marad, sokszor már annak is örül, ha a napi sajtó tanulmányozására talál egy kis szabad időt.

Eddigi életútjával elégedett: gyermekkorában megtanulta azt, hogy mindig addig nyújtózkodjon, ameddig a takaró ér, és hogy az élet apró örömeit is tudni kell értékelni. A napi munka sikerei, a közéletiségben, mindenekelőtt az önkormányzati képviselő-testületben elért eredmények, a „pozitív impulzusok” adják számára az erőt és a biztatást a folytatáshoz, amelyek során elsősorban nem látványos, nagy dolgok elérését, hanem apró emberi ügyek, problémák megoldását célozza meg.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)