Szeifert Ferenc

Polgármester,

Berettyóújfalu

hb_01-102_szeifert_ferenc.jpgNős, egy gyermek apja. Okleveles gépészmérnök, az Ipari Minisztérium szakértője. A berettyóújfalui városházán dolgozik 1990 óta mint polgármester… – írta róla a megyei napilap az 1994-es önkormányzati választás előtt, és ez a három mondat a mai napig helytálló. Nagy munkabírású Szeifert Ferenc, ezt még az ellenfelei is elismerik. Általában reggel nyolc óra után foglalja el helyét irodájában, és aztán egymást váltják az ügyfelek, köztisztviselők, vállalkozók, nincs megállása. Délutánjai hosszúra nyúlnak, mint a téli éjszakák, ezért kell olyan időpontot egyeztetni, mikor némák a telefonok. A kihalt folyosón az ember lépteit elnyeli a félhomály. Vasárnap délelőtt van, a főutca is csendesebb, alig van forgalom, csak mi utazunk: térben és időben.

A polgármester egy öttagú hajdúszoboszlói család középső gyermeke. Édesapja szinte gyerekfejjel vitte be a téeszbe a családi birtokot – nem sokkal a háború után –, mert el akart számolni a földdel az orosz fogságban tengődő családfőnek. Édesanyja megvárta, míg mind a három gyermeke leérettségizik, és csak azután vállalt munkát a strandon. A középső fiát a Mechwart András-szakközépiskolában vértezték fel komoly tudással, és érdeklődése tovább vitte a műszaki egyetem géptervező szakára. A nyári szünetekben úszásoktatást vállalt, és mai is büszke arra, hogy több száz gyereket tanított meg úszni. Az egyetem harmadik évétől kezdve gyártástechnológiai karon folytatja tanulmányait, és mikor végez több állás ajánlat közül választhat. A berettyóújfalui Elzett Művekre esik a választása. Itt kínálják a legkevesebb fizetést az igaz, de ez a város van legközelebb a szülői házhoz. Akinek fontos szerepet tölt be az életében a család, annak nem áldozat ilyen döntést hozni.

Emberileg és szakmailag is sokat jelentett számára, hogy Papp Tibor csoportjába került gyárfejlesztő mérnöknek, ahol gyarapíthatta tudását. Nem sokáig merülhetett el a munkában, mert hamarosan vitték katonának. Ez nem okozott számára nehézséget, mert szereti a katonás rendet, életet. Főtörzsőrmesterként szerel le a harckocsi századparancsnok. A katonaság után a gyártmányfejlesztőkhöz kerül, jó csapatba: „önállóságot tanultunk, sokat utaztunk” – tartja erről az időszakról. Aztán új szelek kezdenek fújdogálni a gazdasági életben. Gazdasági munkaközösséget (gmk-t) alakítanak, végül kilépnek a gyárból. Önálló vállalkozói életet élnek, és munkájuk elismeréseként válnak az Ipari Minisztérium szakértőivé.

– Éreztem, hogy változás lesz – emlékszik vissza a rendszerváltást megelőző évekre. – Először a jövőnk a téten fogalmaztam meg nyilvánosan véleményem a változtatás szükségességéről a gazdasági életben, mint a fiatal mérnökök és közgazdászok tanácsának vezetője. Egy debreceni fórumon ismertem meg a későbbi politikai élet meghatározó politikusait, és utána nem sokkal én is csatlakoztam a városban szerveződő MDF-hez. Ez a politikai csoport 1990-ben százfős szakértői gárdát állított ki, amelynek tagjai olyan komplex városfejlesztési koncepciót dolgoztak ki, amelyik ma is megállja a helyét. Tették ezt minden személyes érdek nélkül. Ez volt a formálódó többpártrendszer legszebb időszaka. Az összefogás meghozta gyümölcsét, sikerrel szerepeltünk embereinkkel az országgyűlési és az önkormányzati választáson is. A formálódó önkormányzat a taxis blokád idején választott meg polgármesternek, így az első utam a sztrájkolókhoz vezetett, mert fontosnak tartottam a párbeszédet velük.

Dinamikusan fejlődő település – mondja Szeifert Ferenc Berettyóújfaluról, és nem alaptalanul.

Az elmúlt évtizedben a városban kiépült a telefon- és a gázhálózat, jelentősen bővült a szennyvízhálózat, új utak, közlekedési csomópontok épültek, és új helyre került a jól tervezett piac. A területi kórház rehabilitációjára több mint kétmilliárd forintot költöttek, befejeződött az uszoda és a sportcsarnok építése, új szennyvíztisztító létesült. Figyeltek a szentmártoni városrész fejlesztésére is, iskolája tantermekkel és új tornateremmel bővült, óvodája pedig jelentős területtel.

A millennium évében visszaállították az elpusztított történelmi emlékeket, az Országzászlót, és az Ezredéves emlékművet. 2001-ben pedig költözhet a múzeum és a városi könyvtár a régi községháza felújított épületébe. Megalakult a Bihari Vállalkozói Övezet és az Ipari Park, és hamarosan hozzákezdenek a regionális hulladéklerakó építéséhez is.

Szeifert Ferenc elnökségi tagja a Magyar Önkormányzatok Szövetségének, elnöke a Bihari Önkormányzatok Szövetségének és a Közép-bihari Társulásnak. 1998-tól tagja lett a megyei közgyűlésnek, ahol a megyei területfejlesztési bizottság alelnökének választják. A polgármester szerint a legfontosabb „olyan szintű fejlesztések továbbvitele Berettyóújfaluban és a régióban, hogy a kistérség vonzóvá váljon a hazai és a nemzetközi befektetők számára egyaránt”.

 (Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése