Muraközi István

Alpolgármester,

Berettyóújfalu

hb 7 nyg Muraközi István.jpgKarácsonykor hármas ünnepet ülnek családjában: születés- és névnapot, illetve Jézus születését – kezdi élettörténetét az alpolgármester.

Berettyóújfaluban született 1965. december 23-án. Édesapja, Dr. Muraközi István, a helyi kórház belgyógyásza, majd haláláig a háziorvosi rendelő körzeti orvosaként dolgozott. Édesanyja laborasszisztensként kezdett szintén a kórházban, majd az Arany János Gimnázium és Szakközépiskola egészségügyi tagozatának vezetője lett. Édesapját 1991-ben, édesanyját 1992-ben veszítette el. Egy bátyja van, Zoltán, aki a szülők nyomdokaiba lépve, orvos lett: aneszteziológus, majd fül-orr-gége szakorvosi végzettséget szerzett. Jelenleg a Területi Kórház orvos-igazgatója, illetve a Sürgősségi Betegellátó Osztály osztályvezető főorvosa.

Általános és középiskolai tanulmányait helyben végezte. Az érettségit követően a budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán szerzett kereskedelmi üzemgazdász diplomát 1987-ben.

Tudatformálásában, a közélet iránti érdeklődésében nagy szerepet játszottak családi gyökerei: egyrészt anyai nagyapja, Gerzsenyi István, a zsákai református egyházközség lelkipásztora, másrészt az értelmiségi szülők. Mivel iszonyodott a vér látványától, nem a szülők pályáját követte, hanem a kereskedelem felé fordult. A diploma kézhez vétele után rögtön bevonult sorkatonai szolgálatra, Szombathelyre, ahol másfél évet töltött írnokként. Honvédként szerelt le 1993 februárjában.

Civil életét a TSZKER Rt-nél kezdte, mint szállításvezető. Egy év elteltével, a rendszerváltást követően, az idők szavára hallgatva, első vállalkozásaként megnyitotta a Korona Kávéházat, mellyel egyediséget próbált bevinni városa vendéglátásába. Újabb egy év elteltével – kávéháza sikerén felbuzdulva – cukrászüzemmel bővítette vállalkozását, így már saját termékeivel állhatott vendégei rendelkezésére. Természetesen, ezt már nem egyedül végezte, hat alkalmazottat tartott. Itt sem állt meg, ugyanis kapott egy megtisztelő ajánlatot a Hajdúsági Sütödék Rt-től a berettyóújfalui kenyérgyár üzemvezetői tisztségére. Ezt egy újabb szakmai kihívásnak tekintette, melyet nem utasított vissza, s politikai pályafutásának kezdetéig látta el. Tíz éven át, 2000-ig dolgozott ott, 2000-től 2006-ig pedig a cég debreceni központjának marketing menedzsere volt. Időközben bekapcsolódott a helyi politikai életbe, a Fidesz-csoport munkájába, jó barátja és iskolatársa – a későbbi európai parlamenti képviselő – Pálfi István hatására. 1998 és 2002 között a városi önkormányzat pénzügyi bizottságának külsős szakértő tagja lett. Közös vonás volt kettejükben, hogy fővárosi tanulmányaik végeztével fontosnak tartották a megszerzett tudás szülővárosukban való kamatoztatását.

A 2002-es őszi önkormányzati választáson a képviselő testületbe listáról jutott be, s lett a pénzügyi, valamint az ifjúsági és sportbizottság tagja, utóbbinak elnöke is. Abban a ciklusban fontosnak tartották a polgárőrség újjáalakítását, melynek aztán alelnöke lett.

A 2006-os helyhatósági választáson beérett munkájuk gyümölcse: saját választókörzetében, a Kertvárosi részen egyéni képviselő lett. Az új testület pedig alpolgármesterré választotta, a polgári képviselőcsoport pedig frakcióvezetővé. A Fidesz megyei választmányának tagja, de aktív szerepet tölt be a párt önkormányzati tagozatának munkájában is. Általános alpolgármester, fő területe a pénzügyi és a népjóléti iroda felügyelete, míg a képviselő testület munkájában a pénzügyi, szociális és egészségügyi, valamint az ifjúsági és sportbizottság munkáját koordinálja.

Vallja, hogy a település működőképességének megtartása mellett lényeges a város hosszú távú fejlesztési stratégiájának összhangba hozása. Cél egy olyan élhető kisváros megteremtése, ahol a helyiek megtalálják számításaikat, de az idelátogatók elismerését is kihívják. Az egészséges város azt jelenti, hogy a gyógyvízre épülve a Területi Kórház szakmai tapasztalatát kihasználva, egy mozgásszervi rehabilitációs központot hozzanak létre belátható időn belül Bihar szívében. Mivel a település iskolaváros is, fontos az intézményhálózat épületeinek felújítása, valamint a térségi integrált szakképző központ kialakítása Püspökladány és Hajdúszoboszló összefogásával.

1992-ben kötött házasságot Csökmőre való feleségével, Ildikóval, aki kozmetikusként dolgozik. Két lányuk van: Dorottya 14, Kamilla 11 éves. A sok közéleti elfoglaltság ellenére megpróbál minél több időt tölteni családjával: szívesen kirándulnak itthon, illetve Erdélyben. A mai napig aktív sportoló: igazolt versenyzője a berettyóújfalui kórház sportkörének tenisz és lábtenisz szakosztályában. Úgy véli, a testi-lelki egészség megőrzése nagyon fontos a megnövekedett közfeladatok ellátása érdekében.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése