Berettyóújfalu

Gyógyszerész szülők gyermekeként ezerkilencszázharminckilencben született Nagyzerinden. A régi református családban tisztelték a hagyományokat. Ezerkilencszázötvenháromban konfirmált testvéreivel, és más záhonyi gyermekekkel. Az iskola igazgatója ezért kiállította szégyenszemre az útfélre őket, és nem mehettek iskolába. Az igazgató megfenyegette a kis csoportot: kitiltatja őket az ország összes középiskolájából, de erre nem került sor, mert a vasutasok sztrájkba léptek. Példátlan eset volt ez az ötvenes évek legvadabb időszakában! Több ezer ember ült a síneken, és nem vették fel addig a munkát, míg az igazgató be nem mutatta az írást arról, hogy valamennyi nyolcadikos gyerek felvételt nyert a kisvárdai gimnáziumba. Az igazgató, mikor azzal riogatta a konfirmáltakat, hogy csak gyepmester lehet belőlük, Szabó Ödön azt válaszolta rá, hogy „ott is megállom a helyem.”

Kezdő orvosként 1963. október elsején került a berettyóújfalui területi kórház sebészeti osztályára, amely 1966 januárjában a már korszerű hotel részlegekkel és műtőkkel ellátott épületbe költözött. Ez az intézmény volt az első és harmincnyolc esztendőn keresztül egyetlen munkahelye. Hűséges maradt a kórházhoz, választott hivatásához, betegeihez, a nehéz sorsú bihari emberekhez. Sebész szakvizsgája után, elismert adjunktusként, akkori főorvosa, dr. Rácz István biztatására kezdett hozzá az aneszteziológiai-intenzív szakismeretek ellátásához. Ezerkilencszázhetvenkettőben szerezte meg a szakképesítést, majd ezerkilencszázhetvenöttől a sebészeti osztályon megszervezett aneszteziológiai és intenzív betegellátó részleg főorvosa lett.

Bár az aneszteziológiai szolgálatnak már volt úttörője a kórházban, az intenzív betegellátást, mint struktúrába beépülő új szakterületet, ő hívta életre. Nem volt könnyű dolga, mert a nulla pontról kellett mindent kezdeni. Rendíthetetlen kitartásával példát mutatott, mert a súlyos betegek iránti felelősséggel, szívós munkával biztosította a tárgyi és személyi feltételeket mind a műtéti anesztézia, mind az intenzív ellátás számára, és ebben a tevékenységében az intézmény vezetőségétől minden segítséget megkapott. Meghálálta a bizalmat. Nagyszerű szakembergárdát nevelt: orvosokat, intenzív szakápolókat, aneszteziológus asszisztenseket még más kórházak számára is.

A dr. Szabó Ödön főorvos által irányított osztály munkájával, eredményeivel méltán vívott ki elismerést szakmai körökben és az itt lakó emberek előtt. Ezerkilencszáznyolcvanhéttől vált önállóvá a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály, amelynek első vezető főorvosa lett. Az ezerkilencszázkilencvenes évek elején bekövetkezett kórházbővítése során régi álma teljesült, egy új korszerű osztályt kapott, melynek tervezésében és kivitelezésében végig részt vett. Kevesen tudják róla, hogy az aneszteziológiai-intenzív szakma országosan is elismert úttörői között tartják számon. A kórházban járt szakértői bizottság is a legmagasabb szintűnek ítélte a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály tevékenységét és felszereltségét.

Nagy tudással és rendkívüli munkabírással rendelkezett. Közismert volt az orvostechnika iránti érdeklődése és képzettsége. Egyik kezdeményezője volt a kórházon belül a számítógép gyógyászatban történő felhasználásának. Munkájával meg tudta győzni a kétkedőket is, hogy a korszerű orvostechnika és informatika nem feltétlenül áll az orvos és a beteg közé, ha megfelelő szaktudással és emberséggel párosul. A kórház igazgatótanácsának tagjaként segített a fejlesztés, valamint a stratégia kialakításában. Áldozatos munkáját a város önkormányzata ezerkilencszázkilencvenhatban Berettyóújfalu Városért kitüntetéssel ismerte el. Szolgálta a közösséget azzal is, hogy két évig volt a helyi református gyülekezet presbitere. Mintegy hét esztendővel ezelőtt kezdődött súlyos betegsége, amelynek végső kimenetelével kezdettől fogva tisztában volt. Betegségéről, önmagáról azonban csak nagyon ritkán, és keveset beszélt.

Tapintatos, szolgálatkész jelleméből fakadt az, hogy sohasem panaszkodott, hanem mindig az osztálya és betegei sorsát helyezte előtérbe, a magáéval keveset törődött.

Fontos, központi szerepet töltött be életében a család. Ezerkilencszázhatvankettőben kötött házasságot Puskás Emília tanárnővel. Gyermekeik: Árpád és Emőke sok örömük és büszkeség forrása volt. A fia követi édesapját hivatásában is, mint baleseti és általános hasi sebész helyezkedett el. Lánya a felesége pedagógusi hivatásának folytatója, óvónőként dolgozik. Szabó Ödönt örömmel töltötte el, hogy Emőke esküvőjén jelen lehetett, de néhány nappal később 2001. november 23-án estére szerettei, orvosai és ápolói körében csendesen elszenderedett, mint aki aludni tért. Emléke szívünkben él tovább. Igaz, tiszta ember volt, akire igazak Pál apostol szavai: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nékem az igazság koronája…”

 (Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)