Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Mezei József
A bajnokcsapat Mezei Vill. FC tulajdonosa,
Berettyóújfalu
De jó is lenne megírni, hogy a négy éve alakult, s a 2007/2008-as bajnoki idényben bajnoki címet elnyert Mezei József csapata, a Mezei Vill. Futsal Club a szeptember 9–12 között a debreceni Főnix Csarnokban a Bajnokok Ligája selejtező mérkőzésein bejutott a legjobb 16 közé!
Sajnos, a körmérkőzéseken a bihari gárda a horvát, a holland és az ukrán bajnokcsapatoktól vereséget szenvedett, de hát szurkolóik így is büszkék a csapatra, hiszen szinte a semmiből építette fel a kiváló sportolói, játékvezetői, sportmecénási múlttal rendelkező Mezei József futsalgárdáját. Hogyan kezdődött a mindössze négyéves múltra visszatekintő diadalmenet, a szinte a semmiből felépített sikertörténet? – kérdeztük a szerény, csendes, ugyanakkor céltudatos vállalkozótól. A fejét mindig valami újításon törő tetterős, életvidám férfi 2004 szeptemberében találta ki, hogy NB II.-es jogokkal és lehetőségekkel rendelkező teremfocicsapatot szervez és indít az akkori bajnokságban. Már akkor nem titkolt szándéka volt, hogy a Mezei Vill FC csapata majd az NB I.-ben folytatja a pontvadászatot – bekapcsolva ezáltal Berettyóújfalut az ország vérkeringésébe. El is indult a diadalmenet, melyhez a játékosok mellett egy mérkőzésről mérkőzésre ragaszkodó és rajongó közönség, hozzáértő és buzdító szurkolótábor is szerveződött. A mérkőzések mindig zsúfolt lelátók előtt zajlottak. Az első szezonban a futsal bajnoka Gödöllő volt, mögöttük második helyen Mezei József csapata végzett. Az osztályozó azonban eldöntötte: a Mezei-fiúk méltán startolhatnak a nemzeti bajnokság első osztályában. Említést érdemel ezért az NB I.-be jutást kiharcoló csapat tagjainak névsora: Lovász–Nagy T., Szűcs, Szitkó, Trencsényi, valamint a cseresor: Kormány–Józsa, Szabó, Kolompár, Madarász, Farkas, Tamás. Az első NB I.-es idényben 12 csapatból a 8. helyen végeztek, ám a következő szezonra tapasztalatokban gazdagodva, játékosállományban erősödve, tudásban is gyarapodva már a negyedik helyen végzett a csapat.
c
Az idei évadban viszont a bajnoki cím elhódítása szerepelt az együttes eredménylistáján. Ez utóbbi siker bámulatosan lenyűgöző volt. Az alapszakasz huszonkét mérkőzése után előbb a rájátszás elődöntőjének két meccsén, majd a három győzelemig tartó döntő összecsapásain is mindvégig veretlen tudott maradni a társaság. Így összesen 27 bajnoki mérkőzésen nem bírtak a Szitkó-legényekkel az ellenfelek. S ha ehhez hozzávesszük, hogy a Magyar Kupában is egészen az elődöntőig meneteltek az újfaluiak, amelynek során további négy győzelem szerepelt a tarsolyukban, méltán lehet kalapot emelni a játékosok produkciója előtt. Elmondható tehát, hogy van Magyarországon egy sportág, amelyben a berettyóújfaluiak a legjobbak!
Pedig nem a legjobb feltételekkel vágott neki a bajnokságnak az együttes. A szakmai munkát két évig irányító, a magyar futsalválogatott edzőjeként dolgozó Kozma Mihály külföldre, a romániai Székelyudvarhely profi csapatához szerződött. Érdekes momentum, hogy új csapatával ott is bajnoki címet nyert a szakember! Ezután az addigi segítője, Szitkó Róbert vette át a gárda irányítását játékos-edzőként. Ezenkívül a rajt előtt a futsalhoz kicsit is értők egybehangzóan a Rubeola FC Csömör alakulatát kiáltották ki bajnokesélyesnek, hiszen a Kanárikkal történt egyesülésük következtében hazai viszonylatban kiemelkedő játékosállomány gyűlt össze. Ám arra senki sem számított, hogy ebben a bajnokságban nem a nevek és az egyéni játéktudás, hanem a csapategység dönti el az aranyérem sorsát. Merthogy az idén ez történt, s a Mezei Vill sikeres sorozatba kezdett 2007 őszén. Igaz, az első négy győztes meccset követően jött egy kisebb hullámvölgy: három egymást követő döntetlen, ám már ekkor látszott, hogy Trencsényiékkel komolyan kell az ellenfeleknek számolniuk. Olyannyira, hogy következett egy újabb négymeccses győzelmi sorozat, aminek köszönhetően ősszel bajnok lett a gárda.
A tavaszi idényt mintegy keretbe foglalta az együttes. Két döntetlen után nyolc győzelem következett, majd az alapszakasz zárásaként jött a hatodik döntetlen. Így az alapszakaszt veretlenül, 16 győzelemmel és hat döntetlennel zárta a társaság. A rájátszásban előbb az Euro-Mobil Trans Győr került az újfaluiak útjába. A döntőbe jutásért két meccset kellett megnyerni, s ez rögtön az első két összecsapáson sikerült is. Ezután jöhetett az immár három győztes meccsig tartó „aranycsata” a másik ágon döntőbe jutott RFC Csömör ellen. Izgalmas, magas színvonalú találkozók után lett a Mezei Vill az egész magyar futsaltörténelemben elsőként veretlenül bajnok! A klubelnök büszke játékosaira, akiket név szerint is felsorol: Pallai Gábor, Lovász Krisztián, Moga Lóránt (kapusok), Lovas Norbert, Nagy István, Nagy Tamás, Trencsényi János, Sáfár Tony, Tamás László, Gál István, Angyalos András, Kolompár Zsolt, Siróczki Gergő, Trippon Péter, Turzó József és természetesen a játékos-edző: Szitkó Róbert.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)
Hasonló
Dr. Vitányi István
Muraközi István
Mezei János
Bónácz János
Kun József
Vámos István
Szűcs Lajosné Szilágyi Erzs...
Mezei József
Kovács Zsigmondné
Deák Ferenc
Czirják Imre
Pálfi István
Fodor István
Dr. Szabó Ödön
Dr. Sohajda Attila
Dr. Kocsis András
Kállai Irén
Török Istvánné
Szilágyi Péter
Szeifert Ferenc
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése