Biharkeresztes

Egyszerre volt részese és alakítója, majd vezetője annak a folyamatnak Járai József, amit talán nem túlzás ipartörténetinek is nevezni Biharkeresztesen és térségében. A történet 1951-ben kezdődött, amikor belépett a bátyja, Járai Antal által alapított szövetkezetbe, amely, a kezdetekben nélkülözve még a villamos energiát is, fokról fokra eljutott a környék egyik meghatározó ipari üzeme szintjéig.

Családja az iparosodás korában Sziléziából jött Magyarországra. Az egyik nagyapa asztalos, a másik kovács volt. Édesapja – talán kivételként – fodrászmesterként dolgozott eleinte Nagyváradon, majd a repatriálás után Biharkeresztesen. Édesanyja női szabómesterként kereste a kenyeret, mely foglalkozását végül már csak a ktsz-ben gyakorolhatta. Járai József mind az elemi, mind a polgári iskolás éveket megosztotta Berettyóújfalu és Nagyvárad között – a háborús vonatközlekedés miatt gyakran kerékpáron téve meg naponta az utat.

Édesapja úgy gondolta, hogy erre a fiára hagyja mesterségét, ezért az otthoni fodrászműhely lett a tanoncképzés gyakorlati színtere. Kitanulta, de nem kötötte le a fodrászat, ezért asztalos inasnak ment. Ambrus István kiváló mesterként minden titkot átadott a szakmából, amit csak lehetett. Járai József szerette a fákat, a formálódó anyagot, mindig örömmel töltötte el, ha egy-egy darab megmunkálása remekbe sikerült. Még művezető korában sem állta meg, hogy ne álljon a munkaasztal vagy egy gép mellé, s még ma is, 78 évesen is elkészít ezt-azt, csak már kevesebbet, mint régebben. Szabadulása után bátyja asztalosműhelyében lett segéd.

Budafok-Hároson töltötte katonai szolgálatát, s az írnoki feladatai mellett módja volt az ottani jól felszerelt műhelyben gépeken is dolgozni. A Háros-szigetről leúsztatott fából lemez készült, de sok minden más is – közben arra gondolt, hogy mennyivel hatékonyabban lehetne dolgozni ilyen gépekkel az otthoni asztalosműhelyekben.

Leszerelésére már megalakult a szövetkezet, s ő is belépett. Járai Antal elnök tizenhét, több szakmát képviselő embernek szervezte a munkát, igyekezett biztosítani a feltételeket. Helyiséget béreltek, s elektromos áram híján dízelmotoros, transzmissziós meghajtás működtette a kevés alapgépet az asztalos üzemben. A katonaságnál szerzett tapasztalatok alapján a további gépesítést szorgalmazta, s ahogy az anyagiak megengedték, fokozatosan haladtak is előre ezen az úton.

Az igazi lökést ezen a téren 1955-ben a villany bevezetése adta meg. Egyre inkább iparszerűvé vált a termelés, létszámuk már hatvan körül mozgott, s új épületekben folytatták a termelést. A faipari műhelynek ő lett a vezetője. Nemsokára bevezették a darabbért, ami jó hatással volt a termelékenység növelésére.

Az extenzív fejlődés újabb lépcsőfokát a berekböszörményi ktsz-szel történt fúzió jelentette. Már 400 főnek adott munkát a vegyes profilú Fa- és Építőipari Szövetkezet. Még Berettyóújfaluból is többen jártak oda naponta dolgozni. Eleinte festett bútorokat gyártottak, majd rátértek az igényesebb és modernebb furnérozott, fényezett szériákra. 1969-től hosszú távú megrendelést sikerült szerezni: az Ikarusnak gyártották a buszpadlózatot. 1980-ban, amikor bátyja nyugállományba vonult, már jól menő szövetkezet volt a térségben. Természetesen őt választották elnöknek, amely megbízatását 1988-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig látta el. Vezetése alatt továbbra is jól prosperált a szövetkezet.

– Sikerült jelentősen emelni a bérszínvonalat, amely a környék munkahelyi vezetőiben és a felsőbb szerveknél rosszallást, saját dolgozóinknál viszont megelégedettséget váltott ki. A járásban elsőként tértünk át teljes gépi könyvelésre és állítottunk rendszerbe számítógépeket. Az a tény, hogy naponta láttuk számszerűsített eredményeinket, a döntéseket is felgyorsította, a hatékonyságot növelte. Már 600 fő lépett be naponta a szövetkezet kapuján abban a határozott reményben, hogy a megélhetés tisztességes keretek között hosszú távon biztosított – summázza Járai József.

Elnökként is megmaradt annak, aki volt: csendes, a szakmát és a munka becsületét tisztelő, emberséges vezetőnek. Vezetőtársai elismerték, a dolgozók becsülték és szerették. Még elnök korában elkezdte – nyugdíjasként még jó ideig folytatta – az ipari tanulók tanítását. Valamit vissza akart adni abból, amit annak idején maga is megkapott útravalóul. Most – immár csak messziről figyelve a mai BIFAG Rt.-nél dolgozó utódokról szóló híreket – csak azt reméli, hogy a mag jó talajra hullt.

Ezerkilencszázötvenkettő óta máig boldog házasságban él Püskösti Juliannával, aki aktív korában a szövetkezet számviteli osztályvezetője volt. József fiuk gépészmérnökként, Julianna lányuk középiskolai tanárként gyarapítják tovább, amit szüleiktől kaptak. A négy kis unoka, pedig a jövőt csillantja meg Járai József megérdemelt pihenése idején.

 (Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)