Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Csaba Miklós
Háziorvos,
Komádi
Betegpárti vagyok. A betegeimnek mindig megpróbálom a legjobbat nyújtani a gyógyításban és a legtöbbet kiharcolni a szociális juttatások területén. Én annak a híve vagyok, hogy vizsgálni kell a beteget. Az egyszerű fizikális vizsgálat olcsóbb és célravezetőbb is, mint a drága műszeres diagnosztika, hiszen előbukkanhatnak közben rejtett dolgok is, arról nem is beszélve, hogy az utóbbi elkényelmesíti az orvost. A betegségcentrikusság helyett jómagam a betegcentrikusságra szavazok – vallja dr. Csaba Miklós komádi háziorvos.
Egy háromgyerekes család legidősebb fiaként Nagyhalászon született 1949. december 9-én, de Nyíregyházán nevelkedett. Édesapja görög katolikus kántortanítóként kezdte pályáját, karpaszományos huszár őrmesterként esett amerikai fogságba, ahonnan 1948-ban engedték haza. Középiskolai matematika–fizika szakos tanárként fejezte be aktív pályafutását. Édesanyja tanítónő volt. Már gyermekkorában szeretett olvasni, és céltudatosan tanult. Nyolcéves korától eredményesen, később versenyszerűen sportolt, amit Kiváló Tanuló-Kiváló Sportoló címmel is elismertek. Asztaliteniszben Nyíregyháza bajnoka lett, teniszben országos harmadik, tornában második helyezést ért el, de röplabdában is nagy csaták részese volt. Egészségügyi okok miatt kellett a könnyebb testmozgásra váltania 17 éves korában.
A Zrínyi Ilona Gimnázium orosz tagozata után maximális pontszámmal nyert felvételt a Debreceni Orvostudományi Egyetemre, ahol év közben is rendszeresen és sokat tanult (vizsgaidőszakban nem ritkán 6-8 kg-ot is fogyott). Miközben végig évfolyama tanulmányi felelősi feladatait is ellátta, elsősorban Petrányi professzor inspirációjára belgyógyásznak készült. Logikus észjárása, a tünetek észlelése és értelmezése terén adott példái lényegében ma is visszaköszönnek orvosi praxisában. Mellette hálás szívvel emlékszik vissza a régi vágású, de igaz emberszemléletet sugárzó többi professzorára is: Endes, Krompecher, Hadházi, Földes, Kettesy, Albert, Dévényi professzorok és a többiek nemcsak a tudományt tanították, hanem orientáltak és neveltek is. A VI. évfolyam végzése közben évfolyamtársát, Rácz Évát vette feleségül, aki azóta is hű társa és gyermekgyógyászként munkatársa is.
Végzés után maradhattak volna a klinikán, de a hívó szóra és egy szolgálati lakás ígéretére a Berettyóújfalui Területi Kórházat választották, ahol belgyógyászra és gyermekorvosra is éppen szükség volt. Egyből a mély vízbe dobták: már első ügyeletén egyedül kellett helytállnia egy komplikált esetnél, de aztán jött a többi… Máig emlékezetes az 1976. évi nagy influenzajárvány, ahol a szinte emberfeletti erőfeszítések ellenére is nagy veszteségbe kellett végül belenyugodniuk. Ott született két gyermekük (Gergely ma ügyvezető marketingmenedzserként második diplomájáért tanul, Péter harmadéves közgazdaságtan-hallgató), s az ügyeleteket úgy kellett beosztaniuk, hogy az ő felügyeletük se szenvedjen csorbát. Arra készült, hogy a kórházban szakvizsgázik, de egy nyugdíjazás folytán megüresedett a körzeti orvosi státusz Komádiban, s azt foglalta el 1977. március elsején. A berettyóújfalui kórház viszonylag messze van – az öregek jó része nem volt hajlandó odamenni, ezért gyakran kényszerült arra, hogy kórházba való betegeket is helyben kezeljen.
A településen töltött évek alatt fokozatosan megismerte a lakosságot, miközben ő is megbecsült tagjává vált a nagyközségnek, majd a városnak. Mindenkinek ismeri a gyerekeit, a családi körülményeit, gondjait. Így nem véletlen, hogy a rendeléseken a vizsgálat után peres iratok, hatósági ügyek papírjai is előkerülnek, hogy ebben is segítsen a doktor úr. Tagja volt a tanácsi vb-nek, majd amíg lehetett, az önkormányzati testületnek is. Ez alatt a 28 év alatt sokat fejlődött a település: majdnem minden út aszfaltos, gázzal fűthetnek és főzhetnek, arzénmentes lett a víz, a csatornahálózat is kész lesz nemsoká, és sok minden épült. A népességmegtartó erő sajnos megcsappant, mert munkahelyek sora szűnt meg – a tanult fiatalok nem térnek vissza.
1989-ben általános orvostanból, rá 10 évre üzemi orvostanból szakvizsgázott. 1995-től vállalkozásban tevékenykedik, előbb bt.-ben majd kft.-ben – amelynek ügyvezetője – látják el kollégáival gyógyító tevékenységüket. A kislabort a minisztérium, a fizikoterápiát pedig az ÁNTSZ szüntette meg, s ezek miatt lépéshátrányba kerültek helyi szinten. Most hetente 120-140 mintát küldenek a berettyóújfalui laborba, s el lehet azon gondolkodni, hogy az egészségügyben ésszerűen használják-e fel a pénzeket a döntéshozók.
1983 óta vadász. Nem a lövés izgalma, hanem a mozgás, a természet csendje miatt szereti ezt a sportot. Ilyenkor ráér átgondolni a történteket, kialakítani terveit a későbbiekre. Nyaranta szívesen kirándul a családdal a Bükkben, de a szörfdeszka is ritkán száraz, amikor a Nyéki-tavat keresik fel. Örömét leli a sakkban is.
(Hajdú-Bihari Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése