Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Pénzes László
Polgármester,
Komádi
Természetesen kihívásnak és nagy erőpróbának tekintettem városom választópolgárainak bizalmát, amikor polgármesterüknek választottak. Elsődleges célom egyértelmű volt: az 1970-es években még virágzó, a 2000-es évek elejére azonban hanyatlásnak indult Komádiban meg kell állítani a negatív folyamatokat. Meg kell teremtenünk a lehetőségét, hogy jobb megélhetést biztosítsunk az itt élőknek. S ha már van miből élni, akkor jobban is érezzük magunkat ebben a városban – vallja Pénzes László, az ország legfiatalabb városi polgármestere.
1976. március 20-án született. Édesapja sofőrként, édesanyja könyvelőként dolgozva biztosította a család megélhetését. Húgával együtt szeretetben, viszonylagos szabadságot adva nevelték. Kivették persze részüket a helyben szokásos mezőgazdasági munkákból is.
A békési Fehér Lajos Mezőgazdasági Szakközépiskolában és kollégiumában jó alapokat kapott későbbi tanulmányaihoz. Hálával emlékszik vissza Lenert József tanár úrra, akitől a biológia és a természettudományok iránti nyitottságot kapta útravalóul. A keszthelyi Georgikon Mezőgazdaságtudományi Egyetem következett ezután. A nyugat-magyarországi tájban, az egyetem szabad és alkotói légkörében jól érezte magát. Egyre inkább megérintették a közösség boldogulásának kérdései is – a hallgatói önkormányzat tagjaként előmozdításában szerepet is vállalt. Egyéves ösztöndíjat sikerült nyernie a floridai egyetemre, ahol az időt nemcsak a mezőgazdaság, illetve a kertészeti kultúrák jobb megismerésére, hanem az amerikai létforma megértésére, megfejtésére is szánta. A szélesebb látókör, a sajátos életritmus és kultúra közege máig nyomokat hagyott benne, nyelvi kifejezőkészsége pedig természetes módon gyarapodott az ott töltött idő alatt. Két ízben Angliában töltötte nyári szünidejét mint mezőgazdasági kisegítő, hogy onnan is élményekkel és még jobb nyelvtudással térhessen haza.
Még diplomája kézhezvétele előtt állásajánlatokat kapott Nyugat-Magyarországról, de a szíve nem engedte: otthon kell a boldogulást keresni. 2000. augusztus elsejétől a Kasz-Coop Kft. alkalmazásába állt, ahol európai uniós pályázatok írásával és menedzselésével foglalkozott. Eközben tapasztalta, hogy milyen óriási lehetőségek állnának az itt élők rendelkezésre, ha tudnának róla, élnének vele. Elhatározta, hogy továbbadja ezeket, az ismereteket. Hamarosan fórumokat szervezett, érvelt, meggyőzött és segített. Örömmel töltötte el, hogy erőfeszítései egyre inkább hasznosulnak. Talán nem is véletlen, hogy az önkormányzati választások közeledtével egyre többen biztatták, hogy méresse meg magát a polgármesteri székért. Eleinte habozott, korainak tartotta a jelöltséget 27 évesen elfogadni. Egyre nagyobb volt azonban a nyomás – amit erősített a település lakói körében eluralkodott elégedetlenség a korábbi vezetés iránt –, végül belevágott. Kiderült, hogy biztatóinak volt igaza: meggyőző többséggel, 62%-os szavazati aránnyal nyert.
– A polgármesteri funkció ellátása kemény dolog. Aki a közigazgatásban nem jártas, csak a felszínt ismeri, azt meglepetések érhetik. Aki ismer, az tudja, hogy mindent meg lehet csinálni, csak akarni kell. Fél évembe került, mire a közigazgatással, a költségvetéssel megismerkedtem, s közben persze tevékenykedni is kellett. Meg kellett tapasztalnom, hogy a közel egymilliárdos költségvetés ellenére a normatívák, illetve a közigazgatási előírások nem nagy mozgásteret adnak, s hogy csak a folyamatos fejlesztések és beruházások mozdíthatják előre településünk boldogulását. A privatizációnak csak a hátrányait megérző, a rossz földrajzi elhelyezkedés és az elvándorlás miatt megtorpant településnek a most következő években olyan fejlesztéseket és beruházásokat kell megvalósítani, amelyek közvetlenül vagy közvetve munkahelyeket eredményeznek. Ennek rendeltem alá érdekérvényesítő képességeimet, ehhez kerestem politikai támogatást is. Eddigi polgármesteri tevékenységem legnagyobb sikerének a városi szennyvízhálózat és -tisztító megépítését tartom. Az 1,3 milliárd forintos befejezett beruházás egyszerre jelent komfortosabb életfeltételeket a lakosságnak, és minimális feltételek egyikét a munkahelyteremtésnek. A napokban kezdődik és várhatóan 2005 őszére fejeződik be egy üzem építése Komádiban, amely 80 főnek biztosít majd munkahelyet. De ez csak egy folyamat kezdete. Ma úgy látom, hogy egy városi vezető nagyon nehezen boldogul, ha plusz lobbival nem rendelkezik (saját erőből ugyanis csak egy bizonyos szintig lehet eredményesnek lenni, de az nem elég). Ezt a pluszt én a Magyar Szocialista Pártban találtam meg, amelyben már polgármesterként elkezdtem politizálni, s amelynek eddigi segítségét Komádi lakossága is élvezheti.
Pénzes László 2002 májusa óta Tátrai Ágnes Katalinnal él boldog házasságban, családjukban Petra kislányuk az első jövevény. Szabad idejének zömét családjával tölti, horgászatra csak akkor van idő, ha jogi egyetemi tanulmányai mellett ki tudja szorítani azt.
(Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése