Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kovács Miklósné
Polgármester,
Nagykereki
Rossz kondícióban volt falu, amikor felvállaltam a polgármesterséget 1996-ban – emlékszik vissza Kovács Miklósné. – Arra gondoltam, hogy ha sikerül a mínuszokat leküzdeni, mi is tudunk olyan életet élni, mint a hasonló települések. Aztán úgy könnyebbültem meg én is, ahogy a Pénzügyminisztérium segítségével szép lassan egyenesbe jöttünk. Úgy kezdődött, hogy szék sem volt elég a falugyűlés lebonyolításához, mígnem a következő ciklusban már a fokozatos fejlesztéseken gondolkodhattunk. Szép időszak volt.
Toldon született, ott is gyerekeskedett. A falu minden öregjét ismerte, csakúgy, mint aztán később Nagykerekiben is. Édesapja géplakatos volt, először a gépállomás brigádvezetőjeként, majd a Toldi Tsz-ben. Édesanyja a négy gyermeket rendezte, viselte a család gondját. Az általános iskola 7-8. osztályát már Biharkeresztesen végezte, amely után a Bocskai István Gimnázium fogadta be. A tanári karból Rácz Ibolya tanárnő maradt meg leginkább az emlékezetében, aki, amit tanított, az mind megmaradt.
19 éves korában házasságot kötött Kovács Miklóssal, akivel Nagykerekiben raktak fészket. Férje villanyszerelő, majd bányamester volt a kavicsbányában, ő is ott talált munkát első gyermeke megszületéséig. Húszévesen életet adott Gabriella lányának, akivel gyesen maradt. Ezután közelebb keresett munkát: a tanácsnál helyettesítette az adóügyi előadót egy évig, majd a Kossuth Tsz-ben alkalmazták könyvelőnek. Mikor Szilvia lányával gyarapodott a család, újra gyesen maradt.
Amikor ismét dolgozni mehetett, a Nimród Gyógyszertárban kapott asszisztensi munkát. Hét évig dolgozott dr. Csóka István gyógyszerész úrnál. Szerette ezt a tevékenységet – talán meg is gyökeresedik ennél a hivatásnál, ha nem kérik fel az Öregek Napközi Otthona vezetőjének. Szerette ezt a munkát is – nap mint nap talált benne szépséget, változatosságot. Nem csoda, hogy őt is megszerették az idősek. Itt szerzett tapasztalatait jól tudja hasznosítani jelenlegi munkája közepette is. Közben felsőfokú szociális intézményvezetői képzésben vesz részt.
Nagykereki a tanácsrendszerben Biharkeresztes társközsége volt, csak a rendszerváltás után nyerte vissza valamikori önállóságát. Mint a településről jó néhányan, Kovács Miklósné is fontosnak tartotta a település jövőjének alakulását. Az első szabad választáson megmérettette magát, s ameddig polgármesternek nem választották, képviselőként vállalt részt a falu irányításában. 1992-től 1994-ig alpolgármestere is volt a településnek, de a továbbiakban ezt nem vállalta. Kilátástalan költségvetési helyzetbe került a falu, amikor 1996-ban rendkívüli polgármester-választást tartottak. Döntése előtt azt mérlegelte, érez-e magában elég tehetséget, kitartást, hogy a kilátástalan pénzügyi helyzetbe került települést kivezesse mélyrepüléséből. Ma már tudja, hogy érdemes volt belevágni, dacára annak, hogy néhány korábbi támogatója ellenjelöltet indított. Azt viszont, hogy elfogadta Nagykereki lakosságának zöme, azt két későbbi sikeres választási győzelme is bizonyítja.
Amikor kilábaltak a csőd közeli állapotból, háborús emlékművet állítottak, elhatározták, hogy lesz új iskolaszárnyuk – ezt 2002-re sikerült megvalósítaniuk.
Az utak 60%-át aszfaltburkolattal látták el, a korábbi nyolc kézikapcsolásos telefon helyett modern, üvegszálas hálózaton már sokan beszélhetnek. Vizet és gázt vezettek be a településen, majdnem az egész közvilágosításukat sikerült korszerűsíteniük. Felújították a szociális étkeztetést is biztosító konyhát, az óvodát, amelyet új bútorzattal sikerült komfortosabbá is tenni. A Bocskai-várat berendezték, tárgyalótermet, színháztermet, teleházat és könyvtárt alakítottak ki benne. Folyamatosan parkosítottak (az első kiültetett tujákat még a rendőrséggel hozatták vissza, de a településszépítés ma már megszokott és igényelt dolog).
Mint a bihari települések többsége, Nagykereki is újfent költségvetési hiánnyal küszködik. Ennek ellenére a legfontosabbakra kiszorítják a szükséges fedezetet. 2004-ben Nagykereki történelméhez méltó módon tevőlegesen, tárlattal, előadás-sorozatokkal és találkozókkal kapcsolódott a „Bocskai-napok az Érmelléken a Bihar–Bihor régióban” monstre rendezvényeihez, s nyújtott ritka élményt a 400. évfordulón a helyieknek és az odalátogatóknak egyaránt. Terveik között egy új tornaterem létrehozása, a polgármesteri hivatal felújítása szerepel. Nagy kihívás lesz – hiszen funkcióval és tartalommal kell megtölteni – a jövőben ingyenesen rendelkezésükre bocsátandó laktanya birtokbavétele is.
Két lánya közül Gabriella Biharkeresztesen él, és pedagógus, Szilvia Berettyóújfaluban lakik, és a határon útlevélkezelőként dolgozik. A család életét egyelőre két unoka aranyozza be.
Kovács Miklósné tisztában van vele, hogy a szűkös forrásokkal igazán nagy léptékekben most nem fejlődhet Nagykereki – azonban a fokozatosság is megbecsülendő és értéknövelő.
(Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Szodorai József
Dr. Csóka István
Kovács Imre
Dráguly László
Mezei József
Dr. Illés Tóth Zoltán
Illés Tóth József
Dr. Vitányi István
Muraközi István
Tarsoly Attila
Horváth Győző
Mezei János
Bónácz János
Kun József
Szodorai József
Dr. Csóka István
Szűcs József
Dr. Csaba Miklós
Vámos István
Szűcs Lajosné Szilágyi Erzs...
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése