Nagykereki

Ha szerencsés az ember, életében gyönyörű helyeken megfordul. Üldögéltem például egy sziklán a Gibraltáron, és lenyűgözött az óceán végtelensége, de mit ért, ha nem tudtam megosztani élményemet a családommal, a barátokkal. Ilyen alkalmakkor csak megerősödött bennem a családi összetartozás fontossága, a szűkebb közösség örömeiben, bánataiban történő osztozás nélkülözhetetlen volta. Pedig ilyen közösségekből áll össze egy sikeres nemzet, amely egy boldogabb jövőt remélhet. A mi szűk családunk a Partiumban élt, míg a többiek a magyarországi határokon belül. Együtt, a közös élmény reményében nem látogathattuk meg őket – a disszidálást kívánta ekképp megelőzni a román hatóság. Nem csoda, hogy mindig Magyarországra vágytam.

Szegény világba született bele, de boldog, felhőtlen gyermekkort élt meg Érmihályfalván, majd a nagyszalontai gimnáziumban. Édesanyja könyvelői munkakörben dolgozott, édesapja a vasútnál kezdett, gazdálkodott is, majd az érmihályfalvai termelőszövetkezet elnöke, főkönyvelője volt. Református egyházközösségben nevelkedett, amelyben a hasonló emberek között jól érezte magát. Szülei fontosnak tartották a magyarság, a nemzeti hovatartozás hangsúlyozását, ápolását, a konzervatív értékek megértését, megszívlelését. Jó szívvel emlékszik vissza magyartanárára, Porsztner Teréziára is, aki amellett, hogy nyílt lélekkel adta át, amit a magyar nemzetről, nyelvről és életről tudott, mindig lelket öntött bele, ha sérelem érte. Egyszer azt mondta:

 „Mi vagyunk exponálva – egy magyarnak kétszer kell bizonyítania.” 15 éves volt, amikor szülei áttelepülési kérelmet nyújtottak be, de Magyarország akkor nem volt befogadó.

Temesváron – a legtoleránsabb város­ban – végezte el az Agrártudományi Egye­temet. Az ismeretek, a szakma elsajátítása mellett egy hatfős baráti társasággal – ahányan, annyi nemzet fiai  – sátrazva bebarangolták a Kárpátok mesés helyeit, megélték több tengerpart nyüzsgő életét. Beszélgetéseikben egy témát kerültek csak: Trianont. Amikor az egyetem elvégzése után a Nagyváradi Kísérleti Intézetben töltötte hároméves kötelező gyakorlatát, akkor érett döntéssé korábbi vágya, s elkezdte intézni Magyarországra történő áttelepülését. Érdekházassággal lehetett ezt 1986-ban megoldani, s ugyanilyen módon követte aztán menyasszonya. A válások után aztán már itt házasodtak össze Tar Sárával. Később szülei, húga is áttelepültek. Amikor az idegenrendészeti eljárást folytatták ügyében, agrárszakemberként ajánlatot kapott Kanadába és Új-Zélandba, de ő családja eredendő hazáját, Magyarországot választotta, munkahelyül pedig a határközelben levő, rossz minőségű földeken, mostoha körülmények között gazdálkodó Nagykereki Kossuth Termelőszövetkezetet, ahol az elnök a munkatársakon kívül a szanálást vezénylő szakembereket is bemutatta, amikor először nyitott be ajtaján. Úgy gondolta, hogy egy ilyen kihívás közepette mutathatja meg igazán elkötelezettségét, felkészültségét. A növénytermesztési ágazatvezetőt hamar befogadták a szövetkezetben és a községben is, nemsokára főmérnök lett, majd a tagság bizalmából 2000-ben elnök.

– Aki beleszületik abba a helyzetbe, hogy saját nemzetén belül adatik meg a boldogulás lehetősége, az el sem tudja képzelni, micsoda öröm, ha az ember visszatér saját fajtája kötelékébe – emlékszik vissza a magyarországi kezdetekre Szodorai József. Feleségével állampolgári esküt tettek, 1988-ban megszületett Levente (ma egy debreceni gimnázium tanulója), két évre rá Blanka Sára (Hajdúszoboszlón gimnazista).

Az átmeneti időszakban a szövetkezetnek is át kellett alakulnia. Minden egyes lépésnél azt tartotta szem előtt, hogy a közösségnek meg kell élnie, ezért igyekezett a szövetkezeti vagyon minél nagyobb részét egyben tartani  – a kiválóknak természetesen kiadták, ami járt –, később, amikor erre lehetőség adódott, az üzletrészeket megvásárolni (ez 16% híján sikerült nem kis anyagi áldozatok árán). Büszke rá, hogy túljutva az átalakulás konfliktusoktól izzó időszakán, minden akkori szereplővel köszönő viszonyban maradt, bele tudnak nézni egymás szemébe. A létszámában és vagyonában összezsugorodott szövetkezet életben maradt, s már ez önmagában is sikerként könyvelhető el. Felszámolták a veszteséges állattenyésztést, profiltisztítást hajtottak végre, növelték a tárolókapacitásokat, s apró lépések politikájával vásároltak újabb eszközöket, felújításokkal tették biztonságosabbá a termelést. Ma leginkább egy kiszámíthatóbb agrárpolitika segíthetné a Kossuth Mezőgazdasági Szövetkezet további eredményes gazdálkodását. Szodorai József ugyanazt igyekszik átadni gyerekeinek, amit ő kapott otthon annak idején. Többször mennek együtt a megtartott szülői házhoz és az ott élő rokonokhoz, barátokhoz, s abban bíznak, hogy az ott maradottaknak nem lesz szükségük egy szabadabb élet reményében olyan döntéseket hozni, amilyeneket neki kellett annak idején.

 (Hajdú-Bihari Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)