Mezei János

Vállalkozó,

Berettyóújfalu

hb_06-64_mezei_janos.jpgA kisvárosban működő Mezei Vill Kft. ügyvezetője Mezei József. A nála hét évvel fiatalabb öccse – János – névjegykártyáján menedzser aláírás szerepel. Mint azt a szerény, szimpatikus fiatalember elmondja, nemigen szereti ezt a „titulust”, inkább ínyére van a magyarul szebben hangzó „építésvezető” elnevezés, ami tulajdonképpen a vállalkozás zavartalan működtetését takarja.

A harmincas évei végén járó vállalkozó 1968. február 20-án született Berettyóújfaluban, de szüleivel és bátyjával a megye legkisebb településén, Vekerden lakott. Amíg bátyja az általános iskola alsó tagozatát elvégezhette ott, addig János csak az első három osztályt, ugyanis a negyedik évfolyamtól megszűnt az elemi oktatás a faluban. Így került a szomszédos Zsáka iskolájába, s a végzés után középfokú tanulmányait – bátyjához hasonlóan – Budapesten a Villamosenergia-ipari Szakközépiskolában fejezte be, erősáramú szakon.

Az érettségi és a szakma megszerzése után hazakerült a Titász Berettyóújfalui Kirendeltségéhez, ahol nagyfogyasztói szerelőként helyezkedett el. Itt 15 évig dolgozott, miközben 1995-től – másodállásban – vállalkozó lett szakmájában. A cégtől 2001-ben vált meg, s lett főállású vállalkozó. A már említett szakmabeli bátyjával közösen működtetik a Mezei Vill Kft.-t, amelynek impozáns telephelye nagy szakértelemről, ízlésről, s ami a mai világban igen ritka: az ügyfelek iránti alázatról tanúskodik.

A vállalkozás fő profilja hálózatszerelés, épületvillamosság, kábeltévé-hálózat, széles sávú internet építése és üzemeltetése, továbbá közvilágítási rendszerek kiépítése és működtetése. Tevékenységük többnyire az ország keleti régiójára terjed ki: cégük ismert Kisvárdától Tiszaföldvárig, de végeztek már munkálatokat Budapesten, Gyöngyösön, Siófokon és Hódmezővásárhelyen is. A sokirányú tevékenység megkövetelte, hogy a fiatalember állandóan képezze magát. Ennek megfelelően több végzettséget szerzett: 1997-ben Debrecenben technikusi minősítőt a vegyipari szakközépiskolában villamosenergiaipari szakon, előzőleg pedig Berettyóújfaluban elektrikusi képzésben vett részt. A folyamatos ismeretszerzést bizonyítja, hogy érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló szakmai bizonyítványt is szerzett.

Jóllehet, a Titász Rt.-nél is megtalálta számításait, megbecsült munkaerő volt, azonban a magánvállalkozói lét nagyobb felelősséget, de nagyobb önállóságot is jelent – ecseteli a váltással járó előnyöket és kockázatokat. Úgy érzi, testvérével közös vállalkozásuk eredményességében jelentős szerepe volt szüleiknek, akik már 14 éves korukban elengedték a fiaikat az önállósodás útján azzal, hogy állják meg helyüket a főváros forgatagában. Ezt nem is cáfolták meg, hiszen a „nagy faluba” csöppenve feltalálták magukat.

Az uniós csatlakozást követően, még 2005-ben a versenyképesség fokozása érdekében 11 vállalkozói társaság megalakította a Berettyó-Bihar Vállalkozói Egyesületet, melynek elnöke Mezei József. Az egyesület célja, hogy az összefogás következtében nagyobb eséllyel induljanak jelentős beruházások megvalósításáért. Másrészt a város, illetve a bihari régió fejlesztésének tevékeny részesei lehessenek.

Napjainkra elmondható, hogy a vállalkozás egy sikeres kis, közepes kft.-vé nőtte ki magát. Az is büszkeséggel tölti el a fiatalembert, hogy több mint 30 dolgozónak nyújtanak kiszámítható munkát, tervezhető jövőt. A jelenlegi dolgozói létszám megtartása mellett tevékenységi körük bővítésében gondolkodnak. A testvérpárt megismerve elmondható róluk: egymást erősítve, segítve viszik a vállalkozást, János ugyanúgy részt vesz benne, mint bátyja: a munka megszerzésétől annak átadásáig.

Középiskoláskorában aktív sportoló volt: tornászott, majd focizott. Elfoglaltságai miatt egyre kevesebb ideje marad a hobbiszintű sportolásra. Ha teheti, elmegy egy-egy futballmérkőzésre, mivel a kft. szívügyének tekinti a fiatal focisták támogatását. Ennek ékes bizonyítéka jelenleg a futsal nemzeti bajnokság első osztályában játszó Mezei Vill FC csapatának a szerepeltetése. A mindennapok taposómalmából kikapcsolódást jelent egy-egy napos belföldi kirándulás. Arra azért ügyelnek, hogy kiszakítsanak maguknak évente egy hosszabb – tíznapos, kéthetes – pihenést is.

Mezei János nemrégen szánta el magát családalapításra. Többéves ismeretség után kötött házasságot Gáborjánba való feleségével, aki az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. dolgozója. Családi, kertes házban élnek, amit János kezdett el építeni, összekerülésük óta viszont közösen szépítgették, s tették egyre lakhatóbbá. Felesége önzetlen, nagyszerű társ, nemcsak a házasságban, hanem a vállalkozásban is. Ez nem tevőleges részvételt, sokkal inkább megértést jelent, amit azzal viszonoz János, hogy szabad ideje nagyobbik részét vele és a szülőkkel próbálja eltölteni.

 (Hajdú-Bihari Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése