Pálfi István

Európai parlamenti képviselő,

Brüsszel, Strasbourg, Berettyóújfalu 

hb_5-4_palfi_istvan.jpgPálfi István az egyetlen olyan magyar európai parlamenti képviselő, aki nem költözött ki Brüsszelbe vagy „fel” a fővárosba. Ő a szó nemes értelmében vidéki képviselő, aki a hagyományok tisztelete és becsülete okán is Berettyóújfaluban, a nagyszülői ház felújított épületében lakik családjával. Onnan ingázik hetente Brüsszelbe vagy Strasbourgba.

Pálfi István 1966. szeptember 23-án született Berettyóújfaluban. Szülei nyugdíjazásukig az egyik helyi termelőszövetkezetben dolgoztak. Általános és középiskolai tanulmányit szülővárosában végezte, 1985-ben érettségizett az Arany János Gimnáziumban. Felesége építész, harmadik éves kislányuk mellé most várják második gyermeküket. A régi családi hagyományt folytatva 2000-ben a helyi református egyházközség presbiterré választotta. 2003-tól a Nemzetközi Churchill Társaság tagjává fogadta.

Az EU fővárosába hosszú szakmai és politikai út vezetett. Felsőfokú tanulmányait Budapesten a közgazdaságtudományi egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán végezte 1986 és 1992 között, majd 2003-ban a pécsi tudományegyetem humán menedzsment szakán is diplomát szerzett. Előbb különböző idegenforgalmi cégeknél dolgozott, 1995-ben pedig saját felnőttképzési vállalkozást indított be szülővárosában, amely Hajdú-Bihar legelmaradottabb részén, Biharban tevékenykedik.

A fiatal vállalkozó-politikus 1993 óta a berettyóújfalui Fidesz-csoport elnöke. 1998 és 2002 között Berettyóújfalu alpolgármestere, s a hajdú-bihari közgyűlés gazdasági bizottságának elnöke. A települési és a megyei tapasztalatait regionálisan is hasznosítja: 1999 és 2002 között az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács Humánerőforrás Bizottságának elnökeként a PHARE-források irányítása és programozása volt a feladata.

Pálfi István 2002 májusában a Fidesz hajdú-bihari listájáról jutott a magyar Parlamentbe, 2004 júniusában pedig szintén a Fidesz Magyar Polgári Szövetség listájáról bekerült az Európai Parlament legnagyobb frakciójába, a néppártiba. Az Európai Néppárt-Európai Demokraták magyar delegációjának tagjaként nemcsak Hajdú-Bihar, hanem Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék, valamint Kárpátalja és Partium képviseletét is ellátja.

Pálfi István az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési és Regionális Fejlesztési Bizottságának főtagja, a Költségvetési Bizottságban pedig helyettes tagként dolgozik. A három bizottságban vállalt tagság nem a véletlen műve, hiszen az ezekben folyó munka teljes rálátást biztosít az európai pénzügyekre: a költségvetésiben dől el, mennyi pénz áll rendelkezésre a különböző uniós politikákra, a fejlesztési dönt a pénz felhasználásának céljairól és módjairól, míg az ellenőrzési bizottság nyomon követi, hogy a megelőző évben szabályszerűen kerültek-e felhasználásra az uniós források.

2005 elején az európai parlamenti képviselők még nagy várakozásokkal kezdtek neki az Európai Unió 2007 és 2013 közötti pénzügyi keretéről szóló vitájának. Ezzel párhuzamosan megtárgyalták a források elosztását szabályozó jogalkotási csomagot is. Rendkívül fontos, hogy Magyarország mint új tagállam először vehet részt a rá vonatkozó eljárási szabályok megalkotásában, illetve először van beleszólása abba, hogy a Magyarországot érintő célkitűzésekre mennyi pénzt fordítson az EU.

Pálfi István legfontosabb feladatának azt tartja, hogy felszólalásaiban és módosító javaslataival hatékonyan megjelenítse Magyarország és szűkebb hazája érdekeit.

Az érdekek érvényesítésének elengedhetetlen feltétele a más tagállambeli képviselőtársakkal és a többi intézménnyel való együttműködés, amelyben Pálfi István élen jár, hiszen magas szintű egyeztetésekre hívják előadónak, vendégnek.

Vajon merre tart Európa? – teszik fel sokan a kérdést, és mi magyarok ezt még annyival toldjuk meg, hogy vajon Magyarországnak hol van és hol lesz a helye az európai egységben? Pálfi István szerint az idei év tanulságai közül érdemes kiemelni: Magyarország csak akkor járhat az élen, ha tud s képes kezdeményező maradni abban az Unióban, ahol mindenki csak a jó ötletekre vár, amely végre megoldaná az Európai Unió legnagyobb gondját, a stagnálást és az ezzel járó dekadenciát.

A fiatal néppárti képviselő nevéhez fűződik az Interreg 2005 – Új lehetőségek a határokon átnyúló kapcsolatokban címet viselő konferenciasorozat, amelynek keretében az ország határain fekvő szimbolikus településeken a közös együttműködés és fejlesztés kitörési pontjait keresték hazai és határon túli önkormányzati vezetők, kis- és középvállalkozók, felnőttoktatással foglalkozó szakemberek. A december 5-én Esztergomban tartott zárókonferencián a Kárpát-medencei Héthatár Egyesület létrehozásáról alapító okiratot írtak alá. Az egyesület elnökévé Pálfi Istvánt választották.

 (Hajdú-Bihari Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése