Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Sohajda Attila
Gyógyszerész,
Berettyóújfalu
A Hajdú-Bihar Megyei Gyógyszerész Kamara elnökének gyermekkori álma a repülés volt, ez azonban elsősorban a féltő anyai szív ellenállása miatt nem valósult meg. Főleg édesanyjának köszönhető az is, hogy a gyógyszerész pályára került.
1959. június 1-jén született Kisvárdán. Édesapja, Sohajda Kálmán, az egyébként fényeslitkeinek számító család egyik gyermeke Dombrádon és Kisvárda környékén praktizált állatorvosként, édesanyja, Kollonay Mária a Baktalórántházáról Pestre került család sarja, pesti lányként került vissza Szabolcsba. Nővére, aki ideggyógyász főorvos, Sátoraljaújhelyen él. Gyermekkorát a Tisza közelsége, a nagy gyermekkori szabadság határozta meg, ám közben arra is megtanították, hogy a saját felelősségét mindenkinek vállalnia kell. Átlagos gyermeknek számított, társaival focizott, a tanulással sem volt gondja, mindent igyekezett a megfelelő szinten elsajátítani. Amikor nyolcadikos korában Kisvárdára került, felkészültségét egyik tanára megjegyzése jelzi, aki így korholta osztálytársait: „Egy falusi lepipál benneteket!”
A Bessenyei-gimnázium követelményeit az általános tagozaton latint tanulva különösebb gond nélkül abszolválta, főleg a kémia és a biológia érdekelte. 1977-ben az érettségi után egyből felvették Szegedre az orvostudományi egyetem gyógyszerésztudományi karára, ahol hamar kitűnt rátermettsége, nemsokára évfolyamtitkárnak jelölték társai. Kollégistaként az ódon Apáthy-kollégiumban három koreai csoporttárssal lakott egy nyolcágyas szobában. Bár nem volt kezdeményező típus, másodéves korában még Belgrádba is eljutott a nemzetközi kémiai analitikai versenyre.
Nagyon komolyan vette a tanulást, vörös diplomával végzett, ami „nem volt gyakori” akkoriban a gyógyszerészek között. Így 1982-ben friss diplomásként a gyógyszerészi kémia intézetben maradt, mint gyakornok, majd tanársegéd. Az oktatás mellett a kutatómunka töltötte ki minden idejét, ekkor írta meg gyógyszerész doktori disszertációját, amit 1985-ben védett meg. Az egyetem feudális légkörét nemigen kedvelte, ezért még ugyanebben az évben váltott, egy rövid ideig Nagykállóban volt gyógyszerész, majd dr. Stenszky Ernő, a gyógyszertári központ igazgatója jóvoltából Komádiban gyógyszertárvezető lett.
A munka mellett tanult, Budapesten, a közgazdaság-tudományi egyetemen szakközgazdászképzésben vett részt, a komplex vezetés–szervezés szakágon szerzett közgazdasági diplomát 1988-ban. Ebben az évben került Berettyóújfaluba, a megye akkori második legnagyobb gyógyszertárába, amely egyben a régi járás nyolc gyógyszertárának egyfajta irányítását is jelentette, így afféle területi főgyógyszerész lett. A szakmai előrehaladásról sem megfeledkezve gyógyszer hatástanból gyógyszerész szakvizsgát tett. A nyolcvanas évek végén alapító tagja volt a Magyar Gyógyszerész Kamarának, a gyógyszertárak magánosítását első pillanattól figyelemmel kísérte.
Feleségével ő maga is lépett, 1994-ben kezdtek gyógyszertárépítéshez Kisvárdán, még ugyanabban az évben meg is nyitották a mai napig felesége által irányított patikát. Sohajda Attila gyógyszerészi tevékenysége továbbra is Berettyóújfaluhoz kötődik. Három kollégájával felújították a gyógyszertárat, olyan körülményeket alakítottak ki, ahol a megfelelő szakmai színvonal biztosítható. Mint mondja: „Érezni kell a felelősséget a hozzánk forduló beteg iránt, mindent ennek kell alárendelni!” Ezért is törekszenek arra, hogy a törzskönyvezett gyógyszerek mellett csak olyan termékeket forgalmazzanak, amelyek minősége és hatékonysága bizonyított. Gondolnak a munkatársak előrelépésére, fejlődésére is, a megfelelő bérezés az előfeltétele annak, hogy magas színvonalú munkát követelhessenek tőlük.
1989 óta a megyei gyógyszerész kamara elnökségi tagja, egy négyéves ciklusban országos elnökségi tag is volt, 2001 óta a megyei gyógyszerész kamara elnöke. E tevékenységéről így vall:
– Nem vagyok egy harcos érdekvédő típus, a konszenzust tartom szem előtt, szeretem elsimítani a problémákat, és mindenkiről feltételezem a tisztességet.
Úgy gondolja, hogy az előbb említett konszenzuskeresésen túl a legfontosabb az, hogy az ember szeresse azt, amit csinál. Néha úgy érzi, szinte „hobbiból” dolgozik, máig nem teher számára bemenni dolgozni.
Egészen biztosan meghatározó szerepet játszik ebben az évfolyamtársával, dr. Szűcs Erzsébettel 1981-ben kötött házassága, ami megnyugtató hátteret jelent számára. Mindkét gyermekük a kisvárdai Bessenyei-gimnáziumban tanul, Tamás érettségi előtt áll, Zsófia pedig harmadikos. Sohajda Attila főleg télen a hegyek szerelmese, a síelés az elsődleges tevékenység, amelyet a családdal közösen igyekszik művelni. Szerencsésnek vallja magát, hogy voltak lehetőségei, amelyeket időben felismert, így eddigi életútja egészséges elégedettségre adhat okot.
(Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Mezei József
Dr. Vitányi István
Muraközi István
Mezei János
Bónácz János
Kun József
Vámos István
Szűcs Lajosné Szilágyi Erzs...
Mezei József
Kovács Zsigmondné
Deák Ferenc
Czirják Imre
Pálfi István
Fodor István
Dr. Szabó Ödön
Dr. Kocsis András
Kállai Irén
Török Istvánné
Szilágyi Péter
Szeifert Ferenc
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése