Komádi

Én elsősorban egészségügyi dolgozó vagyok, gyógyszerész, s csak másodsorban vállalkozó – mondja Tóthné Diószegi Anna, a komádi Erzsébet Gyógyszertár vezetője, tulajdonosa. – Amikor belép egy beteg az ajtón, már tudom, mi a problémája. Mérlegelem, hogy el kell-e küldenem az orvoshoz, vagy helyben próbáljam megoldani a problémáját. Ismerem a hozzánk fordulókat – ahogyan engem is ismernek, hiszen itt nőttem fel –, tudom, ki milyen gyógyszereket szokott kapni, ezért azt is, hogy mi mellé mit szedhet.

1962. november 20-án született. Öccsével együtt a gyógyszertár helyén levő Fő utcai házban nevelkedett. Édesapja a termelőszövetkezetben állattenyésztéssel, édesanyja kereskedőként, majd az akkori gyógyszertár pénztárosaként kereste meg a család megélhetéséhez szükséges javakat. Anyai részről nagy volt a család, így sok felnőtt között élt, akik többnyire dédelgették, kényeztették. A családot a nagymama fogta össze, akivel együtt laktak, így sok időt töltött vele, rajongásig szerette.

Ösztönözték a jó tanulásra, a feltételeket is biztosították hozzá – neki csak az volt a dolga, hogy kiaknázza, ami benne rejlik. Szeretett tanulni és iskolába járni. Az általános iskolában felfedezték jó mozgását is – Lipták Laci bácsi és Trippon Sándor testnevelő tanárok kezei alatt tornaversenyeken bizonyíthatott. A hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban és kollégiumában is jól érezte magát – sok barátot talált.

A Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karára tulajdonképpen már évekkel azelőtt készült, hogy sikeres felvételit tett. Édesanyja terelte érdeklődését e pálya felé, most hálás, hogy fogékony volt akkor erre. Az egyetem méltóságteljes légköre, a falakon belül sugárzó alkotószellem, a tudományos élet nagyjaiból álló oktatógárda lenyűgözte, s őt is komoly erőpróbára sarkallta. Sokat kellett tanulni, gyakorolni – most már úgy látja, megérte. Harmadévben házasságot kötött diákkori szerelmével, Tóth Ferenccel – aki tanítóként dolgozik a szomszédos Csökmő általános iskolájában –, s onnantól kezdve már ő biztosította a nyugodt körülményeket a további tanuláshoz is, amelyeket korábban a szülői házban kapott meg.

Az egyetem elvégzése után Csökmőn kapott állást gyógyszertárvezetőként 1988 augusztusában. Itt, miközben a gyakorlatban is rutint szerzett és szakgyógyszerészi vizsgát tett, élte meg az ellentmondásosan alakuló gyógyszertári privatizáció időszakát. Mikor a lehetőség az általa vezetett gyógyszertárra vonatkozóan is konkréttá vált, ajánlatot kért a helyi önkormányzattól annak megvásárlására. Férjével együtt arra a megállapításra jutottak, hogy az elhanyagolt állagú épület eladási árából tulajdonképpen egy újat is lehet építeni, s arra gondoltak, hogy akkor ezt otthon lenne a legcélszerűbb. Amúgy is vágyott haza, a család – édesanyját akkorra már elveszítette –, a barátok, az ismerősök elérhetőbb közelébe. 1994-ben hozzáláttak az új gyógyszertár – és fölötte lakásuk – felépítéséhez, s 1995-ben meg is nyitották azt, édesanyja emlékének adózva Erzsébet Gyógyszertár néven. Tudták, hogy nagy fába vágták fejszéjüket, hiszen meglevő versenytárssal egy utcában új egységet nyitni nagy merészség volt. A kételyek aztán – hogy jönnek-e a betegek, megérte-e a befektetésű – lassan eloszlottak. A kellemes környezet, a jó kiszolgálás, az ellátás biztonsága, a szinte családias hangulat hónapról hónapra nagyobb forgalmat eredményezett. A patika hozzánőtt a településhez, minthogy a település a patikához.

A versenytársnak nem volt kötődése a városhoz, családi okok miatt elköltözve neki ajánlotta fel megvételre a Gondviselés nevű önkormányzati tulajdonú gyógyszertár működtetési jogát. Tóthné Diószegi Anna megvásárolta, s akkortól saját alkalmazottai látták el ott is a betegeket. Miután az ÁNTSZ kifogásolta az elavult épületben uralkodó körülményeket, az önkormányzat pedig nem kívánt részt venni annak felújításában, visszaadta, s néhány méternyire új, saját tulajdonú gyógyszertárat épített. Így most mindkét helyen méltó körülmények között folyhat a betegek ellátása. Tóthné Diószegi Anna máig jó döntésnek tartotta, hogy hazajöttek, s itthon keresik boldogulásukat. Szereti, amit csinál. Ugyanakkor felelősséget is érez valamennyi döntéséért, az alkalmazásában állókért, akikkel jó hangulatban, csiszoltan tudnak együtt dolgozni. Kollégáival együtt vigyáznak a szakma presztízsére, elítélve minden olyan törekvést, amely a gyógyszerek mindenáron való eladását szorgalmazza. A szakmai szempontok elsődlegessége mellett tör lándzsát, amelynek középpontjában a betegek érdeke áll.

Férjével két gyermekük útját féltik, terelgetik: Balázs most fog érettségizni Berettyóújfaluban, László most nyolcadikos a csökmői iskolában. Reméli, talán kisebbik fia – akinek jó affinitása van a kapcsolódó tantárgyakhoz – fogja majd folytatni édesanyja mesterségét. A munkás napokat nyaranta egy-egy üdüléssel, télen síeléssel oldják.

 (Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)