Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Baltavári Balázs
Igazgató,
Komádi
Vidám gyerekek fogadják a látogatót a Komádi Gyermekotthonban. Ahogy megérkezem, máris körülvesznek a kíváncsi tekintetek. Megkérdik honnan érkeztem, mekkora utat tettem meg. Egy pillanat, s máris Balázs bácsi szobájánál találom magam a kedves kis kalauzok társaságában.
– Talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy nem igazgató bácsinak, hanem egyszerűen Balázs bácsinak hívnak a gyerekek. Ez azt jelenti, hogy ez a hely több számukra, mint egy intézmény, ide haza jönnek, itt családias légkör veszi őket körül. Az otthonban jelenleg kétszáztizenheten élnek. A gyerekek között a legfiatalabb hároméves, a legidősebb huszonnégy – meséli az igazgató.
Baltavári Balázs Debrecenben született. Négyen voltak testvérek, s már gyerekként megtanulta, hogy szegényen élni ugyan nehéz, de becsülettel érdemes. Bár a családban egy kereső volt – a vasutas édesapa – mégis kitaníttatták a gyerekeket. A füvészkerti református elemi iskola után a Péterfia és a Pacsirta utcai iskola padjait koptatta. Akkoriban egészségügyi pályára vágyott, ám osztályfőnöke javaslatára a tanítóképzőt választotta. Később pedig a Gyógypedagógiai Főiskola pszichopedagógus szakát is elvégezte.
– Ma már nagyon hálás vagyok az egykori tanácsért. A tanítás, nevelés a hobbimmá vált – folytatja. A tanítóképző után 1957-ben érkeztem Komádiba. Mivel városban nőttem fel, nagyon érdekelt a falusi élet. Az első fizetésem, emlékszem, kilencszáz forint volt. Itt ismertem meg a feleségemet is, egy gyermekünk van. Az otthonba 1966-ban nevelőként kerültem. 1971-ben igazgatóhelyettes lettem és 1974 óta, huszonhét éve vezetem az intézményt.
Az igazgató mindent tud az otthonról. Úgy beszél a 30-as évekről, mintha saját maga is itt lett volna akkor, amikor elhatározták az Országos Tanügyi Igazgatóság, a Vallás és Közoktatási Minisztérium munkatársai, hogy Komádiban legyen iskola és kollégium. Az intézet 1938-ban jött létre. A nagy tanyavilágban, a húszezer hektárnyi területen a gyerekek iskoláztatása nem volt megoldva.
Az iskola helyét az akkori faluhatárban jelölte ki a tanügyi igazgatás. A helyiek figyelmeztetése ellenére az akkor éppen kiszáradt lóúsztatót választották. Már csak az építkezések után jöttek rá, hogy gödörbe építkezetek, így később fel kellett tölteni a mélyedést. Eleinte az iskola és kollégium kis lakói tanyasi gyerekek voltak, nem volt állami gondozott.
A mezőgazdasági átszervezések után azonban a 60-as, 70-es években a tanyák megszűntek. 1978-tól elfogytak a tanyasi gyerekek, és az állami gondozottak száma nőtt meg.
– Sokan kerültek ide politikai okokból. Később a szegénység és az alkoholizmus miatt küldték ide a gyerekeket. Mindez speciális felkészültséget igényelt a tanítótól is. Minden gyerek más-más tudásszinttel érkezik ide. Volt már olyan 13–14 éves fiatal, aki nálunk tanult meg írni-olvasni. A gyerek addig nem járt iskolába. Mindez sokszor csak itt derül ki. Van olyan, hogy egy családból egyszerre nyolc gyerek érkezik. Ilyenkor mindent megteszünk azért, hogy a testvérek együtt maradjanak a családcsoportban. Az első lakóotthon két éve épült. Egy holland család segítségével sikerült kialakítani, s a holland kapcsolat azóta is megvan. Már a második lakóotthon épül. A hollandok évente többször is ellátogatnak Komádiba, és nemrég saját kezűleg építették meg a két fürdőszobát. Mindig ünnep van, ha megérkeznek a látogatók. Kamionokkal hozzák a játékokat, ruhaneműt. Ilyenkor a gyerekek saját játékot választanak, olyat, ami csak az övéké. Máig megható látni ilyenkor azt a boldogságot, ami a gyerekek arcán van – sokszor eszembe jut, hogy talán itt kapnak életükben először ajándékot. A felhőtlen, boldog percek mellett fontos, hogy a gyerekek a munkát is megismerjék. Meg kell tanulniuk, hogy a tisztességes munka elengedhetetlen.
Az igazgató büszke rá, hogy senkit nem kell kényszeríteni. A gyerekek szívesen vettek részt a park és a sportpálya, a lakásotthonok építésében. A megfelelő eszközökkel nehéz feladatra is rá lehet venni a őket. A könyvet már nehezebben veszik kézbe. A Bibliát azonban minden gyerekpolcon megtalálni. 1992-ben vezették be a hitoktatást. A nagyobbak a középiskolát Berettyóújfaluban, Debrecenben és Biharkeresztesen végzik.
– Szomorú dolog, ha egy gyereket ki kell emelni a családból, mert ott a legalapvetőbb dolgokat már nem tudja megkapni. Az otthon célja, hogy azok a gyerekek, akik ide kerülnek, és hosszú időt töltenek itt, szakmát tanuljanak, dolgozzanak s váljanak önállóvá. A családcsoportokban pedig megpróbálunk mintát is adni számukra, hogy majd ők is családot alapíthassanak.
Baltavári Balázs ma már nem bánja, hogy még nagy hobbiját, a zongorázást is feladta a pedagógusi munka és az otthon miatt. Az évek során egyre kevesebb idő jutott a muzsikára és helyette a gyerekek vették át a főszerepet. A nyugdíj előtt álló Balázs bácsi azt mondja: a munkájáért a legnagyobb fizetség, amikor csillogó szemeket és mosolyt lát.
(Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése