Komádi

Vidám gyerekek fogadják a látogatót a Komádi Gyermekotthonban. Ahogy megérkezem, máris körülvesznek a kíváncsi tekintetek. Megkérdik honnan érkeztem, mekkora utat tettem meg. Egy pillanat, s máris Balázs bácsi szobájánál találom magam a kedves kis kalauzok társaságában.

– Talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy nem igazgató bácsinak, hanem egyszerűen Balázs bácsinak hívnak a gyerekek. Ez azt jelenti, hogy ez a hely több számukra, mint egy intézmény, ide haza jönnek, itt családias légkör veszi őket körül. Az otthonban jelenleg kétszáztizenheten élnek. A gyerekek között a legfiatalabb hároméves, a legidősebb huszonnégy – meséli az igazgató.

Baltavári Balázs Debrecenben született. Négyen voltak testvérek, s már gyerekként megtanulta, hogy szegényen élni ugyan nehéz, de becsülettel érdemes. Bár a családban egy kereső volt – a vasutas édesapa – mégis kitaníttatták a gyerekeket. A füvészkerti református elemi iskola után a Péterfia és a Pacsirta utcai iskola padjait koptatta. Akkoriban egészségügyi pályára vágyott, ám osztályfőnöke javaslatára a tanítóképzőt választotta. Később pedig a Gyógypedagógiai Főiskola pszichopedagógus szakát is elvégezte.

– Ma már nagyon hálás vagyok az egykori tanácsért. A tanítás, nevelés a hobbimmá vált – folytatja. A tanítóképző után 1957-ben érkeztem Komádiba. Mivel városban nőttem fel, nagyon érdekelt a falusi élet. Az első fizetésem, emlékszem, kilencszáz forint volt. Itt ismertem meg a feleségemet is, egy gyermekünk van. Az otthonba 1966-ban nevelőként kerültem. 1971-ben igazgatóhelyettes lettem és 1974 óta, huszonhét éve vezetem az intézményt.

Az igazgató mindent tud az otthonról. Úgy beszél a 30-as évekről, mintha saját maga is itt lett volna akkor, amikor elhatározták az Országos Tanügyi Igazgatóság, a Vallás és Közoktatási Minisztérium munkatársai, hogy Komádiban legyen iskola és kollégium. Az intézet 1938-ban jött létre. A nagy tanyavilágban, a húszezer hektárnyi területen a gyerekek iskoláztatása nem volt megoldva.

Az iskola helyét az akkori faluhatárban jelölte ki a tanügyi igazgatás. A helyiek figyelmeztetése ellenére az akkor éppen kiszáradt lóúsztatót választották. Már csak az építkezések után jöttek rá, hogy gödörbe építkezetek, így később fel kellett tölteni a mélyedést. Eleinte az iskola és kollégium kis lakói tanyasi gyerekek voltak, nem volt állami gondozott.

A mezőgazdasági átszervezések után azonban a 60-as, 70-es években a tanyák megszűntek. 1978-tól elfogytak a tanyasi gyerekek, és az állami gondozottak száma nőtt meg.

– Sokan kerültek ide politikai okokból. Később a szegénység és az alkoholizmus miatt küldték ide a gyerekeket. Mindez speciális felkészültséget igényelt a tanítótól is. Minden gyerek más-más tudásszinttel érkezik ide. Volt már olyan 13–14 éves fiatal, aki nálunk tanult meg írni-olvasni. A gyerek addig nem járt iskolába. Mindez sokszor csak itt derül ki. Van olyan, hogy egy családból egyszerre nyolc gyerek érkezik. Ilyenkor mindent megteszünk azért, hogy a testvérek együtt maradjanak a családcsoportban. Az első lakóotthon két éve épült. Egy holland család segítségével sikerült kialakítani, s a holland kapcsolat azóta is megvan. Már a második lakóotthon épül. A hollandok évente többször is ellátogatnak Komádiba, és nemrég saját kezűleg építették meg a két fürdőszobát. Mindig ünnep van, ha megérkeznek a látogatók. Kamionokkal hozzák a játékokat, ruhaneműt. Ilyenkor a gyerekek saját játékot választanak, olyat, ami csak az övéké. Máig megható látni ilyenkor azt a boldogságot, ami a gyerekek arcán van – sokszor eszembe jut, hogy talán itt kapnak életükben először ajándékot. A felhőtlen, boldog percek mellett fontos, hogy a gyerekek a munkát is megismerjék. Meg kell tanulniuk, hogy a tisztességes munka elengedhetetlen.

Az igazgató büszke rá, hogy senkit nem kell kényszeríteni. A gyerekek szívesen vettek részt a park és a sportpálya, a lakásotthonok építésében. A megfelelő eszközökkel nehéz feladatra is rá lehet venni a őket. A könyvet már nehezebben veszik kézbe. A Bibliát azonban minden gyerekpolcon megtalálni. 1992-ben vezették be a hitoktatást. A nagyobbak a középiskolát Berettyóújfaluban, Debrecenben és Biharkeresztesen végzik.

– Szomorú dolog, ha egy gyereket ki kell emelni a családból, mert ott a legalapvetőbb dolgokat már nem tudja megkapni. Az otthon célja, hogy azok a gyerekek, akik ide kerülnek, és hosszú időt töltenek itt, szakmát tanuljanak, dolgozzanak s váljanak önállóvá. A családcsoportokban pedig megpróbálunk mintát is adni számukra, hogy majd ők is családot alapíthassanak.

Baltavári Balázs ma már nem bánja, hogy még nagy hobbiját, a zongorázást is feladta a pedagógusi munka és az otthon miatt. Az évek során egyre kevesebb idő jutott a muzsikára és helyette a gyerekek vették át a főszerepet. A nyugdíj előtt álló Balázs bácsi azt mondja: a munkájáért a legnagyobb fizetség, amikor csillogó szemeket és mosolyt lát.

 (Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)