Szabó Béla

Ügyvezető igazgató,

Bakonszeg

hb_01-88_szabo_bela.jpgKis bihari falu nagy nevekkel. Berettyóújfaluból érkezve elhagyom Bessenyei György író-filozófus házát, és a Nadányi–Miskolczy-kúria előtt jobbra fordulok a Móka tanyához. A mázsaház mögött mint három hatalmas óriás magasodik a három szürke silótorony. Jó étvágyuk van, képesek elnyelni akár háromezer tonna búzát is együtt. A premix keverő nagysága sem sokkal marad el a tornyokénál.

A hatvanötmillió forintos törzstőkével rendelkező Remete ’96 Kft. itt állítja elő a dercés és granulált tápokat és takarmánykeveréket, ömlesztett és zsákos kiszerelésben. A hátsó épületben éppen napraforgót tisztítanak, a nedves tárolókban most takarítják el a maradék gabonát. Az udvar végén néhány sor barázda fut. Tavasszal a helyén újra focipálya lesz, ahol a fiatal dolgozók rúghatják a bőrt szabadidejükben. Az itt dolgozók átlagéletkora, alig haladja meg a harminc esztendőt.

Visszaballagok a rövid séta után a központi épület elé, mert érkezik az energikus igazgató, Szabó Béla. A fiatal, sárrétudvari születésű kertészmérnök jelenleg Berettyóújfaluban él, ahol a két gyermeke iskolába jár. Szívesen támogatja is az intézményt, de cserében mást is kér. A diákok legutóbb különböző magvakból alkottak szemléletes képeket, amelyek az előtér falait díszítik. A hétvége a családé, ha nincs szezon, még a mobiltelefon is hallgatásra van ítélve. Ha sok a munka, mint a tenger, még a feleség is segít, különösen a kiállításokon.

A Remete ’96 Kft. fő tevékenysége a szántóföldi növénytermesztés integrálása, növényvédő szerek, műtrágyák, vetőmagok forgalmazása. Kiemelt helyen szerepel munkájukban a gyógynövények szárítása, a takarmánygyártás, valamint a különböző termények szárítása és tisztítása Ha van szabad kapacitás, szívesen végeznek bérmunkát is. Egy hektáron orvosi zsályát és kakukkfüvet termelnek, egyébként nem rendelkeznek termőfölddel. Nemzetközi terménykereskedelemmel is foglalkoznak, hagyományos termékeik elsősorban Romániába és Lengyelországba irányulnak. Kurrens áruikkal (tökmag, fénymag, madáreleség) jelen vannak Németországban, Hollandiában és Ausztriában.

A központi épület előterében jobbra felújított szekér, a szemközti falakon tablók, az I. és a II. Bihari Termelői Tanácskozás képei. Ezerkilencszázkilencvennyolcban indított kezdeményezésük egyedülálló volt a térségben. Hogy mért fontos ez és miért különleges? Erre a legilletékesebb, Szabó Béla adja meg a választ:

– Évente ezerötszáz-kétezer termelővel kötünk szerződést. Munkánk szerves részét képezi a termelőinknek nyújtott ingyenes szaktanácsadás. Az egyholdas kisembert ugyan olyan lelkiismeretesen kiszolgáljuk, mint az ötezer hektáros szövetkezetet. A kistermelők jelentős hányada nem rendelkezett megfelelő szaktudással. Igény mutatkozott a legújabb technológiák, növényfajták megismerésére. Ezt kívántuk nyomon követni a piaci élet valamennyi résztvevőjével. Bemutatni mindazt, ami Magyarországon megtalálható az adott évben. Az elmondottakat kísérletekkel igazoljuk, erre szolgál év közben a gyomirtás hatékonyságának, a műtrágyáknak vagy a különböző vetőmagvaknak bemutatása. Az eredményeket aztán a következő tanácskozáson kiértékeljük, megvitatjuk. Nemcsak a sárréti és a bihari ember kíváncsi ezeket az előadásokra, érkeznek a hajdúságból és más megyékből. Mindenkit szívesen látunk, akikkel még jelenleg nem állunk kapcsolatban, azokat is. Az érdeklődők nagy száma abban erősített meg, hogy szükség van ezekre a szakmai fórumokra. A térségre való rálátásunkat segíti, hogy az itt dolgozó negyvenhárom ember nyolc településről érkezett.

Hogy miből tudnának nagy biztonsággal megélni az a mezőgazdaságban tevékenykedő emberek? Ezt a kérdést én is sokszor felteszem magamnak. Még nem sikerült megtalálnom a választ. Szívesen művelném a szakmámat, meg is élnék belőle, de nem tudnék ilyet alkotni, mint amit itt lát. Régen az egy ember egy szakma elv érvényesült. Ma nekem érteni kell a szántóföldi növénytermesztéshez, a takarmányozáshoz.

Mindennel kell foglalkozni: pénzügy, könyvelés. Bár ez utóbbit nem én végzem, szükséges, hogy igazán rálátásom legyen a dolgok menetére. Sokan foglalkoztak szántóföldi zöldségtermesztéssel Biharban, de a feldolgozók sorra tönkrementek. Kacérkodom én most is ezzel a gondolattal, de nem tartom stabilnak az értékesítési lehetőségeket. Két éve tanulmányozom biotermesztést, de az a tapasztalatom, hogy ehhez a feladathoz még tőkeszegények a termelők a bihari-sárréti térségben.

A hazai piac korlátozott a biotermékek befogadására, de külföldön jó eséllyel lehetne értékesíteni ezeket az árukat. Mi lehet a megoldás? Talán a végtermék. Végterméket előállítani az állattenyésztés, a növénytermesztés és a takarmány-előállítás területén, vagy pedig egy ilyen láncba bekapcsolódni, ez jelenti, ez jelentené az igazi biztonságot.

 (Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése