Kisvárda

Az Öveges professzorra emlékeztető lobogó fehér haj, az elmaradhatatlan sötét öltöny, fehér ing, nyakkendő Kisvárdán senki mással össze nem téveszthetővé teszi Sárosy Zoltánt. Huszonkét éves korában került a Bessenyei-gimnáziumba, huszonhét évesen kollégiumigazgató, huszonkilenc éves korától tíz éven keresztül megyei magyar szakfelügyelő, négy évig másodállásban a Császy László Gimnázium igazgatója, majd nyugdíjazásáig a Bessenyei György Gimnázium igazgatója, összesen harminchárom évig volt igazgató. Nem csoda hát, hogy a városon túl a megyében, de még az országban is sokan ismerik, tisztelik, szeretik.

E gazdag életút Magyarország északkeleti csücskéből indult. Sárosy Zoltán 1933. január 24-én született Göncön, de Felsőberecki és Sátoraljaújhely élete első tizennyolc évének meghatározói. Édesapja villanyszerelő segéd, gyári munkás, édesanyja háztartásbeli volt. Édesapja, akitől azt tanulta: „Ne a nyelvedet, hanem a füledet és a szemedet nyújtsd!”, a frontra került, a háború végén amerikai fogságba esett, és csak 1946-ban tért haza. A szenvedélyes olvasó, mindenre nyitott és fogékony kisgyerek ezt az időt a nagyszülőknél, Felsőbereckin töltötte. A negyedik elemi után innen járt be Sátoraljaújhelybe, a gimnáziumba, előbb gyalog, majd kerékpárral. Reggelente ő ébresztette a révészt, hogy vigye át a Bodrogon. A könyveken kívül cipelte a tanulás feltételéül szabott napi tűzrevalót is. Megismerte, sőt gyakorolta a paraszti munkát: a cséplést, a tarlóhántást, a legeltetést, hogy csak néhányat említsünk. Itt hallgatta meg a nagyapai intelmet, aki egy az úton közlekedő autóra mutatva így szólt hozzá: „Látod, fiam, úgy is lehet élni, hogy a földet túrod, meg úgy is, hogy tanulsz, és akkor az autóban ülhetsz!” Akkor eldöntötte, hogy ő inkább az autóban akar ülni. E korban tudatosult benne egy életre: „Munkálkodó légy, nem panaszkodó!”

1947-ben kerültek vissza Sátoraljaújhelybe. Diákévei alatt sokat szerepelt, sportolt, középiskolai könyvtáros volt. 1951-ben érettségizett, ekkor találkozott először az élete alakulásában fontos szerepet játszó Margócsy Józseffel, aki érettségi elnöke volt. Az már a sors érdekessége, hogy éppen őt követte majd a szakfelügyelői székben.

Debrecenben, az egyetemen Bárczi Gyula nyelvész és Jausz Béla professzor, valamint Nagy János gyakorlatvezető tanár gyakoroltak rá igen nagy hatást. Tőlük tanulta meg, hogy tisztelni kell a másikat. Ők, a már említett Margócsy tanár úrral együtt, gazdagították szellemi, lelki értelemben, alakították jellemét. 1955-ben került Kisvárdára, olyan tantestületbe, ahol akkortájt sok fiatal tanár kezdte pályáját, többek között Bíró György, Horváth János, Kriveczky Béla, Magyar János, Perzse Szilvia, Péter Pál, Rusznák Antal.

– Megőriztük azt a hagyományt, amelyeket az idős, neves pedagógusok teremtettek. Közülük sokan követendő példa lettek: Bodnár István, Csucska Jenő, Jancsó Antal, Keresztes Pál, Takács János, Vértesi Géza. Mindnyájan főnökeim voltak, és mindenkinek igazgatója lettem. Igazgatói tevékenységem utolsó másfél évtizedében igazi csapatmunka folyt az intézményben, a csapat – Abonyi Istvánné, dr. Bartha Lászlóné, Belányiné Csányi Klára, Nehéz Rudolfné – nélkül nem lehettem volna sikeres. De büszke vagyok arra is, hogy nincs olyan egyeteme, főiskolája Magyarországnak, ahol ne tanultak volna diákjaink. Különösen nagy öröm felemlíteni azok nevét, akik egyetemi tanárok – Balogh Árpád, Dudás Illés, Keresztes László, Rubovszky Kálmán –, főorvosok – Adorján Tibor, Dicső Ferenc, Szabó László – lettek. Egykori diákvezetők: Czap Zsuzsanna és Leskovics József, akik ma vezetők, és nem hagyhatom ki az első magyar űrhajóst, Farkas Bertalant vagy Bódi Lászlót, vagy ha így jobban ismerik Cipőt, a Republic együttesből.

– Tanárként és igazgatóként mindig arra törekedtem, hogy a tanulókat megtanítsuk gondolkodni, dönteni, cselekedni. Ez érvényesüljön a tanulásban, a különböző versenyeken, az iskolán kívüli tevékenységben. Ennek kiemelkedő terepe volt az építőtábor, Magyarország összes iskolája között volt első a Bessenyei-gimnázium, a tanulók jelmondata lett: „A Bessenyei név kötelez!” De sikert sikerre halmoztunk tanulmányi versenyeken, országos bajnokságokon, mert célunk a jellem és a tehetség nevelése volt – az esélyegyenlőség alapján. Iskolánk programja volt és reméljük lesz: „A Bessenyei György Gimnázium nem vidéki gimnázium, hanem gimnázium vidéken!”

Sárosy igazgató úr 1962-ben kötött házasságot Bumberák Máriával. Két gyermekük született, Zoltán vállalkozó, Ildikó jogász. Harmincnyolc munkában töltött évét Kisvárdáért, a Kultúráért, az Ifjúságért, Honvédelemért, Szakszervezeti Munkáért, Munka Érdemrend, Kiváló Tanár kitüntetésekkel ismerték el.

Ma aktív nyugdíjas életet él (a körzeti szakszervezeti bizottság elnöke, az országos bizottság tagja, bírósági ülnök, a KSE elnöke), megvalósítva a költő szavait: „Tedd a dolgod, és nézd a végét!”

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 11. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)