Prof. dr. Tóth Zoltán

Egyetemi tanár, intézetvezető-helyettes,

Debrecen

hb_4-92_prof_dr_toth_zoltan.jpgMindennapos élménye dr. Tóth Zoltánnak, a DEOEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika intézetvezető-helyettesének, hogy olyan szülőkkel fut össze az utcán, akiknek gyermekei az ő közreműködésével látták meg a napvilágot. Miközben végighallgatja a beszámolót a gyerek addigi életpályájáról, jóleső érzés tölti el: valami szerepe neki is volt az akadályokat sikeresen legyűrő fiatal életkezdésében.

Máig megkönnyebbülten lélegzik fel, amikor egy szülés utáni vérzés miatt a reményt egy pillanatig sem feladva, 18 egységnyi vér és vérkészítmény adásával sikerült megmenteniük egy édesanya életét. Nagy sikerélmény volt a klinika négyesikrei születésénél segédkeznie. Emlékezetes pillanatai a gyógyító tudománynak, amikor olyan magzati rendellenességet sikerült diagnosztizálnia, amit előtte még senki sem közölt a szakirodalomban.

Szerencsen született és töltötte gyermekéveit, ahol édesapja pedagógus, iskolaigazgató, majd tanácselnök volt, édesanyja a cukorgyárban, adminisztratív munkakörben dolgozott. Az ottani Bocskai-gimnáziumban a tanulás mellett az atlétika, a kosár- és kézilabda, valamint a zongora és a zenekari tevékenység töltötte ki életét. (Aki fiatalon zenéléssel trenírozza ujjait, az a mikrosebészetben is kiválóan boldogul – mondja.)

A DOTE-n a sportra és a zenélésre már nem jutott idő. TDK-s hazai és nemzetközi sikereit Hadházi Csaba professzor ösztönzésének köszönhette. A IV. évfolyamon már a szülészet és nőgyógyászat felé fordult figyelme: az ottani kurzusokat és speciális kollégiumokat látogatta. Miután summa cum laude minősítéssel átvette diplomáját, Lampé professzor vette fel a szülészeti és nőgyógyászati klinikára, akitől sokat tanult. Ugyancsak sokat köszönhetett Papp Zoltán professzornak, akitől szakmai érdeklődési körének tágulását és a tudományos ténykedés szeretetét tanulta.

Kezdetben a koraszüléssel és prenatológiai kérdésekkel foglalkozott, majd érdeklődése a szülészeti-nőgyógyászati ultrahang-diagnosztika, azon belül is a magzat fejlődési rendellenességeinek korai felismerése felé fordult. A Papp Zoltán vezette munkacsoportban elsajátította a prenatális genetikai diagnosztika módszereit, s részt vett annak magas színvonalú tudományos munkájában. Szülész-nőgyógyász szakvizsga mellé humángenetikából újabb szakképesítést, majd később szülészeti-nőgyógyászati ultrahang-diagnosztikából felsőfokú „C” jártasságot szerzett. Felkészültségét bel- és külföldi szakmai tanfolyamokon, neves egyetemekre tett tanulmányútjain (London, Koppenhága, Oulu, New York, Kyoto, Rotterdam) gyarapította. Tudományos eredményeikről kongresszusokon és tanfolyamokon, 451 előadáson számolt be, 254 tudományos publikációt jegyez.

Kandidátusi disszertációjában a magzat fejlődési rendellenességeinek prenatális ultrahang-diagnosztikájával (1984), míg az MTA-n megvédett doktori értekezésében (1994) a vese- és húgyúti rendellenességek prenatális ultrahang-diagnosztikájával foglalkozott. Jelenleg is ő irányítja a klinika ultrahang-laboratóriumát és a prenatológiai munkacsoportot, miközben a szülészeti részleg vezetője és az intézetvezető általános helyettese. 2003-ban egészségügyi menedzserképesítést is szerzett.

A DOTE-n ezerkilencszázkilencvennégyben habilitált, de a kezdetektől fogva vezet gyakorlatokat, tart speciálkollégiumokat, szemináriumokat, kreditpontos és PhD-kurzusokat a magyar és az angol nyelvű oktatás keretében. Jelenleg két PhD-hallgató munkáját irányítja (vezetése alatt eddig négy PhD-értekezést védtek meg), szülészeti-nőgyógyászati tutora a családorvosképzésnek, irányítja a hazai ultrahang-szakember-képzést, előadásokat tart a UNFPA/WHO, a DE és a társegyetemek szakorvosképző tanfolyamain, az Egészségügyi Főiskolán a felsőfokú szülésznőképzés szakmai felelőse. Emellett szakértő, rendszeresen bírál, opponál, lektorál, elnöke, alelnöke és vezetőségi tagja több tudományos társaságnak, tanácsnak és bizottságnak – amire most a legbüszkébb: főtitkára a Magyar Szülészet-Nőgyógyászati Ultrahang Társaságnak –, legújabban elnöke a Debreceni Egészségügyi Menedzser Klubnak. 1998-tól 2001-ig Széchenyi Professzori Ösztöndíjban részesült. Több miniszteri és szakmai kitüntetése közül a Markusovszky Lajos-díjnak és a Magyar Nőorvosok Lapja Nívódíjának örült a leginkább.

Feleségével, dr. Uzonyi Kiss Judit főiskolai tanárral két felnőtt gyerekük pályáját kísérik figyelemmel: Zsombor most turisztika szakon szerzi harmadik diplomáját a vidékfejlesztési karon, Zsófia közgazdászként aktuárius egy biztosítótársaságnál.

Dr. Tóth Zoltánnak hobbija is a szakmája : – Amit csinálok, élvezem. Csodálatos egy egészséges ember világra segítése, illetve előre megállapítani, hogy olyan lesz.

Szerencsére sokkal több a sikerélménye, mint a tehetetlenség miatt érzett elkeseredése.

 (Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Tanya

Biszák László alkotása A  festő, aki   komplett  képekben  gondolkodik,  vagy  csak  ráhagyja  az  ecsetére, hogy  dolgozzon,  máris  kikerekedhet  keze nyomán egy tájkép, és  ha  van  még festék a palettán ... Tartalom megtekintése

Őszikék 22 – 11 

Bíró Ernő alkotása Lám-lám  idén is eljött minden  híresztelés ellenére az  ősz!  A  nyár  perzselő  volt,  áhítoztunk   az  esőre, kis  lehűlésre,  és  mutató újját  felemelve  hozott  rosszakat,  viharokat, lehűlést ... Tartalom megtekintése

Kertész  utcai  ház, Győr

Hargitai Beáta alkotása …már 2024-et  írunk,  és  2020-ban  készítettem  ezt  a kis  képet.  Révfalut  jártam,  kerestem  az  emlékeket,  lassan  az  épületek  is  úgy  kipotyogtak  a  szitán,  eltűntek  mint  a pergő ... Tartalom megtekintése

Lagúna

Huszár  Boglárka alkotása Lagúnáknak nevezik az atollok korallzátonyától körülzárt vízfelületet is. Magyar neve az olasz laguna szóból ered, melyek jelentése tavacska, pocsolya; végső forrása az azonos jelentésű latin LACŪNA. (Wikipédia). ... Tartalom megtekintése

Fornax

Tüttő József alkotása Képzeletem összes  zugát    nézegetem   az  elvonatkoztatott  témát   bontogatva  ami  a jelenkor megváltozott  világát   képviseli.  A  múlt század  embere  vagyok,  ahol  a tárgyak  tárgyakat ... Tartalom megtekintése

“Nem nyitok vitát…” 

Tüttő József alkotása Két  krumpli  egy  zsákba  hiába  nagy a zsák,  akkor  hátra  arc,  és  úgy  vitáznak  mint két  felfújt  hólyag.  Tüttő  József  két  figurát  állít  elénk,  hogy  fejtsük  meg ... Tartalom megtekintése

Munka  közben

Biszák  László  festőállványa előtt Rajzok,  festmények,  különböző témák,  stílusok, felismerhetők,  és  értékelhetők,  miért  ne  nézzünk  bele  a  kincsesládába  ahol a  színek  alusznak, és  várakoznak,  hogy  teret,  lehetőséget  kapjanak  a kibontakozásra. ... Tartalom megtekintése

A gitáros

Bíró  Ernő alkotása Egy huncut  kép,  egy  kedves  gitáros,  aki  talán  éppen  pihenőjét  tartja.  hosszú  lábai  mintha  nem is ő  viselné, mintha-mintha  rongyból  volna!,  és  csupán  csak  támaszték!!  Aranyos grafika, ... Tartalom megtekintése