Sátoraljaújhely

Meglehetősen ritka névnek számít az Onofer családnév, a telefonkönyvben is csak mindössze kilenc viselőjét lehet felfedezni és a név eredetét is homály fedi. Egyikük a kilenc közül Onofer Pál, a sátoraljaújhelyi Trefort Ágoston Szakképző Iskola igazgatóhelyettese, aki 1943. október 8-án született Sátoraljaújhelyen. Édesapja, a néhai Onofer Pál, fia születése után néhány hónappal vonult be Rimaszombatra, ahonnan a haza védelmére, a keleti frontra vezényelték, ahol eltűnt. Családja máig sem hallott felőle semmilyen hírt, valahol idegen földben került végső nyugovóra. Édesanyja, Mester Gizella, ma már nyugdíjas, egykor a Dimávag-ban dolgozott: adminisztrátorként nevelte egyedüli gyermekét, aki életrevaló nebuló volt.

Minden érdekelte, ami mozgással járt, ami a sporthoz kötődött, nem véletlen hát, hogy máig kedvenc tanárai között emlegeti Fönyedi Karcsi bácsit, a testnevelőt, akinek fizikai felkészültségét köszönheti. Középiskolai tanulmányait Miskolcon a Gábor Áron Kohó- és Öntőipari Technikumban folytatta 1957-től.

A középiskola négy évére is a sport szeretete nyomta rá bélyegét, komolyan atlétizált, szinte minden számban versenyzett, a 100 m, a 200 m síkfutás és a távolugrás volt a kedvence, megyei szinten is jegyezték a nevét. Gyermekkori álma – repülőgép-vezető szeretett volna lenni – vérnyomásának ingadozása miatt nem valósulhatott meg, ezért 1961-ben, érettségi után az akkori ipari fellegvárban, az LKM-ben kezdett dolgozni, műszaki ellenőr lett. 1967-ben, házasságkötése után került vissza Sátoraljaújhelyre, ahol a Vasipari Szövetkezetnél dolgozott részlegvezetőként, üzemvezetőként.

Óraadóként hamarosan tanítani kezdett jelenlegi iskolájában, amely akkor a miskolci 101. Számú Szakmunkásképző Intézet tagiskolája volt, vasipari, fémipari szakismeretet és anyagismeretet oktatott diákjainak. Amikor az iskola önállóvá vált, az akkori igazgató, Deme András „elcsalta” főállású oktatónak, azóta is itt tanít. Ennek feltétele a megfelelő szakképesítés megszerzése volt, ezért iratkozott be a Miskolci Műszaki Egyetemre, ahol műszaki oktatói szakon végzett 1976-ban.

Az iskolai igények szükségessé tették, hogy 1979-ben Nyíregyházán a tanárképző főiskolán a kémia szakot is elvégezze. A kémia ismerete nagy segítséget jelentett számára, amikor rábízták a porcelánkészítő, gipszmintakészítő és porcelánfestő szakon a szakmai ismeretek és az anyagismeret oktatását. Tanulmányozta a porcelánfestés történetét, egyénileg megtanult mindent erről a szakmáról, amit egy szakembernek tudni illik. Ezért is szerepeltek hosszú időn keresztül sikeresen tanítványai a tanulmányi versenyeken, meglehetősen jó eredményeket értek el a „porcelános” szakmában. A 80-as évek végén az ő diákjai végeztek az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első, második és negyedik helyén, ami kiemelkedő eredménynek számított. 1994-ben, igazgatóhelyettesi megbízás után, vezetői ismeretek nélkül kezdett dolgozni, majd mivel szeret felkészült lenni, közoktatás-vezetői szakképesítést szerzett 1998-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen.

– Munkámban a rendszerességet és a következetességet tartom a legfontosabbnak a szorgalom mellett – vallja Onofer Pál. – Végezzünk el mindent határidőre, a lehető leggyorsabban és a legprecízebben. Ezt megköveteltem a gyermekemtől is, no meg a kollégáimtól is, amennyire lehetett. Ebben az iskolatípusban sok gonddal kell megküzdeni, többek között azért, mert az elmúlt években sok meggondolatlan lépés történt az oktatás területén. Elvileg még két évem van a nyugdíjig, azt hiszem a világot nem tudom megváltani, de azt szeretném, hogy tisztességes, becsületes munkavégzés után vonulhassak nyugdíjba.

Onofer Pál életében 1966-ban nagy fordulatot hozott Ballagi Klára tanítónő, aki akkor Sajókazán tanított, és akivel még abban az évben házasságot kötött. Ő ma már jól megérdemelt pihenőéveit tölti, a Kazinczy Ferenc Általános Iskolából vonult nyugdíjba. Attila fiuk 1967-ben született és a családi hagyományok folytatójaként pedagógus lett, Várpalotán a gimnáziumban tanít. Az igazgatóhelyettes úr szabadidejében – immár több mint két évtizede – a vadászatnak hódol, bár újabban korántsem jut erre annyi idő, mint szeretné.

A szenvedély elindítója a nagypapa, aki vadász volt, tőle örökölte a hajlamot és azt is tőle tanulta, hogy elsősorban nem a „zsákmány” az érdekes, hanem a fizikai megterhelés, ami nagyon jó kikapcsolódást jelent a szellemi leterheltség után, meg a sok-sok emberi kapcsolat, ami a vadászatok idején szövődik. Az igazi vadászélményt – ami az adrenalin szintet is megemeli – a vaddisznóvadászat jelenti. A vaddisznó ugyanis rettentően okos jószág, nagyon jó érzékszervei vannak, és a vele való küzdelem addig igazán élvezetes, amíg a fegyvert elsütik.

A vadászat mellett egy egészen apró telek jelent még kikapcsolódást számára, amit szívvel-lélekkel gondoz.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)