Daragó Ferenc

Igazgató,

Sátoraljaújhely

baz_02_154_darago_ferenc.jpgDaragó Ferenc, a Kossuth Lajos Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója 1943. október 5-én született az akkor éppen Magyarországhoz tartozó Kassán, hiszen édesapját rendőrként odavezényelték a visszacsatolás után. Ám a felvidéki lét hamar véget ért, hisz apja 1944-ben a frontra került, őt pedig (másfél éves korában) édesanyjával együtt, 1945. március 21-én egy ötvenkilós pakkal hazazsuppolták Magyarországra. Szalaszendre, a Hernád völgyébe kerültek, itt az anyai nagyszülőknél leltek átmeneti otthonra. Édesanyja az erdőgazdaságban dolgozott alkalmi munkásként, hogy eltartsa gyermekét, és amikor a frontot megjárt édesapa hazatért az öt év fogságból, kis házat épített a család. Gyermekkora ide, a Száraz-völgyi apró falvakhoz kötődik. Máig szívesen emlékezik vissza Répási Györgyre, aki történelemtanára volt, és akivel szinte atyai barátságba keveredett, meg Szombathy Andrásra, aki rendkívüli mértékben hatott rá, ők fontos szerepet játszottak pályája alakulásában.

Tizennégy éves korában került Miskolcra a Földes-gimnáziumba, ahol dr. Harsányi Lászlótól szívósságot, Kálmán Lászlótól a fizika mellett határozottságot tanult, Bándi Géza a történelem, dr. Lakatos Endre a földrajz, Kovács Ferenc pedig a biológia rejtelmeibe vezette be. 1961-ben biológia– földrajz szakon kezdte egyetemi tanulmányait a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, Debrecenben. Hamar bekapcsolódott a diákmozgalomba, kollégiumi db-titkárként sokat vitatkozott Nádudvari Imre kollégiumigazgatóval, aki felnőtt módon kezelte, és akitől nagyon sok az életben is használható ismeretet tanult. 1966-ban mint társadalmi tanulmányi ösztöndíjas, a Kossuth Lajos Fiúkollégiumba került, főhivatású kollégiumi nevelőtanár lett, és óraadóként tanított a gimnáziumban. Megismerte a kollégium belső életét, a kollégiumi nevelőmunkát, amit a pedagógiai munka alappillérének és legnehezebb részének tart. 1970-ben átkerült a gimnáziumba, élte a beosztott tanárok életét, vezette a természetjáró kört, vitte a gyerekeket kirándulni, állandó hétvégi házat alakítottak ki Karcsán a természetjáróknak.

1976-ban következett az újabb nagy váltás, a városi tanács művelődési osztályának élére hívták. Némi kis továbbképzéssel, tanfolyammal hamar beletanult az államigazgatási munkába és a változások, átalakulások következtében hamarosan az egész járás oktatását, egészségügyét, sportját és ifjúságpolitikáját irányította.

– Az ember, ha elvállal valamit, akkor kitűz maga elé egy nagy célt, amit szeretne elérni. Én két ciklust tűztem magam elé, és ma már elmondhatom, hogy igen eredményesnek érzem az ott eltöltött tíz évet. Volt egy fellendülés abban az időben, és sok pénz áramlott az oktatásba, a kultúrába. A teljesség igénye nélkül néhány példa: épült egy 100000 kötetes könyvtár és két általános iskola, felújítottuk, bővítettük a művelődési központot, létrehoztuk a Városi Galériát és a Kazinczy-múzeumot, felújítottuk a város valamennyi óvodáját és általános iskoláját. Akkor kapta meg mai formáját a közgazdasági szakközépiskola, a mezőgazdasági szakközépiskolában tornaterem és kollégium épült. 1986-ban kértem visszahelyezésemet és 1987-től igazgatóhelyettesként folytattam a tanári pályát. 1994-ben az előd nyugdíjba vonulása után megpályáztam az igazgatói posztot, amit a mai napig is betöltök.

A ma már megyei fenntartású intézmény igen sokat változott az elmúlt egy-másfél évtizedben. Az 1789-ben II. József rendeletére alapított piarista egyházi iskola, amely kezdetben négyosztályos alapgimnázium volt (itt tanult Kossuth Lajos is 1810-től 1816-ig), 1893-tól nyolcosztályos főgimnázium és 1948 óta viseli Kossuth Lajos nevét. Ma több mint hétszáz diák koptatja padjait. Három évtizede indult az egészségügyi szakképzés, 1990-ben, az országban elsőként hozták létre a hatosztályos gimnáziumot, 1994-től folyik ötéves, két tannyelvű, idegenforgalmi szakközépiskolai képzés (német és szlovák nyelven tanulnak és érettségiznek). Az intézmény 1972 óta szervezője az „Édes Anyanyelvünk” versenynek, amelyet minden év októberében rendeznek. Ugyancsak házigazdái a megyei számítástechnikai versenynek, ahol két kategóriában (alkalmazás ás programozás) folyik a vetélkedés.

Daragó Ferenc egyetemi évei alatt ismerkedett meg Kozsár Mária kémia– fizika szakos hallgatóval, aki ma már nyugdíjas. Az ismerkedésből 1967-ben lett házasság. Két gyermekük született, Ferenc Miskolcon fül-orr-gégész szakorvos, Andrea pedig Debrecenben a szív-tüdőklinikán orvos. Összesen három unoka – a két fiú (ikrek) ötévesek, a kislány pedig féléves – boldogítja a nagyszülőket, akik a hétvégeket igen gyakran töltik a két nagyvárosban. Persze jut idő a 230 négyszögöl szőlőre is, amelynek minden munkáját maga végzi az igazgató úr, kis pincéjében saját borával kínálja a vendégeit. Emellett az önkormányzati képviselő-testület tagja, egyéni körzetben már harmadszor választották meg. Elégedett embernek vallja magát, úgy érzi szakmailag sem kell szégyenkeznie a megtett út miatt.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése