Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Noszály László
Nyugalmazott iskolaigazgató,
Nagykálló
Negyvenegy év egy iskolában címmel készített egy dolgozatot Noszály László, a nagykállói Budai Nagy Antal Szakközépiskola nyugalmazott igazgatója, 2000. szeptember elején. Igen kevesen lehetnek az országban, akik több mint négy évtizedet töltöttek el egy iskola falain belül.
1929. december 10-én született Nyíregyházán. Édesanyja, Bartha Ilona, háztartásbeliként látta el a családot, akkoriban a nők még nem vállaltak állást munkahelyen. Édesapja, néhai Noszály András, szabómesterként dolgozott. Testvérei közül Ilona nyugdíjas pedagógus, Debrecenben él. Húga, Mária, szintén nyugdíjas, gondnok volt Nyíregyházán. József raktárvezetőként tevékenykedett, ma Miskolc az otthona, bátyja, András, sajnos meghalt, igazgatási osztályvezető volt. Felesége, Várkonyi Erzsébet, adminisztratív vezetőként jött nyugdíjba egy cégtől.
Noszály László ezerkilencszázötvenben érettségizett az akkor még Szabolcs Vezér Gimnáziumként szereplő intézményben. Majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett oklevelet. Noha történelem–földrajz szakra jelentkezett, átirányították orosz szakra. Talán ez adta azt az ötletet, hogy megpályázza a Külügyi Főiskolát, és ne a szíve mélyén áhított tanári hivatást gyakorolja. A megígért ezer forintos ösztöndíj helyett csupán négyszázat kapott volna, és Pesten kellett volna a saját ellátásáról gondoskodnia. Ez is nagy tehertétel lett volna, ám sokkal jobban nyomasztotta az a felelősség, amely az idős szülőkről történő gondoskodásból fakadt. Egy hét után búcsút intett a külügynek, és hazajött szűkebb pátriájába. Majd ezerkilencszázötvenhétben levelezőn szerezte meg történelemből a diplomát.
Előbb a két nagykállói általános iskolában tanított három évig, majd ezerkilencszázötvenhétben került át a Budaiba. Egykori tanárai közül már kartársaként üdvözölhette dr. Nagy András latintanárt.
A demográfiai hullám, a Ratkó-korszak éreztette hatását, és egyre több középiskolára volt szükség. Folyamatosan nőtt a gyermeklétszám. Az akkori megyei szakvezetés megfogalmazta az elvárást: Nagykállóban nem lehet két gimnáziumot működtetni, ezért amikor lehetőség nyílt még egy középiskola felépítésére, a Korányi Frigyesről elnevezett kapta a gimnáziumi besorolást, a Budait pedig átminősítették szakközépiskolává.
Szinte észrevétlenül röppentek el az évek, évtizedek. 2000. augusztus 12-én már a félévszázados érettségi találkozóra hívta diáktársait Noszály László. Tizennégyen jöttek el, és egy tanáruk, Tatos István képviselte a tanári kart. Tizennégyen már nem lehettek itt. Emlékül magukkal vittek egy-egy levelet a százéves tölgyfáról… Emlékeztek az iskolára, a tanárokra és arra a szent elhatározásra, hogy becsületes utat akartak bejárni az életben.
A Budai-szakközépiskola igen népszerű iskola volt nemcsak a megyében, hanem azon kívül is. Nyírbátorból, Mátészalkáról, Nyíradonyból – amely akkor még Szabolcs megyéhez tartozott – érkeztek a diákok. Általában vonattal jöttek naponta. A nem helybeliek közül a szerencsésebbek internátusban laktak, de legalább 20–25 diák sorkoszton élt. A mai nemzedék nem is ismeri ezt a fogalmat: Noszály úr magyarázza el, hogy a tehetősebb családok naponta adtak ebédet a szegényebb diákoknak.
A mezőgazdaság fejlődése tette szükségessé a növényvédő-gépész profil kialakítását. 1961–62-ben szervezték meg ezt a szakot, ám egy későbbi rendelet megtiltotta a 14–18 éveseknek a mérgező anyagokkal történő mindennemű tevékenységet.
Noszály László végigjárta a ranglétrát, a beosztott pedagógusból előbb igazgatóhelyettes lett (1968–70), majd 1970-től 21 éven át ő igazgatta a Budait. Ma is nosztalgiával emlegeti az óvónőképzés pezsgő éveit. Az a 24 esztendő nem múlt el nyomtalanul. A helyi óvodákban gyakoroltak a diákok, és gyakran hallották a vezető óvónőktől, hogy az itt középfokon végzetteket szívesen foglalkoztatják. Paradox helyzet, de a főiskoláról kikerültek kevesebbszer jártak „terepen”, és a gyakorlati kérdésekben a középfokúak ügyesebbeknek bizonyultak. Az is tény, hogy az óvónőiben végzettek hatvan százaléka iratkozott be rögtön, vagy kicsit később a főiskolára, Hajdúböszörménybe. A háromszoros, négyszeres túljelentkezés pedig lehetővé tette, hogy a legjobb, legtehetségesebb gyerekeket vegyék fel erre a szakra. Később partnerkapcsolatot alakítottak ki a csengeri, a berettyóújfalui és a hajdúböszörményi társintézménnyel.
Szabadidejében a sport a hobbija. Régebben focizott még az NB III-ban Nagykállóban, majd az egyetemi évek alatt a DEAC-ban. Pingpongozott és atletizált is, és ma is szívesen nézi a sportmérkőzéseket.
– Szívem mélyén pedagógusnak készültem mindig is – vallja életútjáról Noszály László. A gyerekek közt éreztem magam otthon. Ma is gyakran járok álmomban az iskolában. Örülök, hogy rátaláltam arra a szakterületre, amely annyi sikerélményt, boldogságot adott. És azt a bizonyosságot, hogy hasznos dolgokkal foglalkozhatok a felnövekvő generációk javára.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Hasonló
Horváth Károly
Dr. Wischán Elek
Dr. Pollák Csaba
Cseh Árpádné
Virág Jánosné
Dr. Varga Csilla
Makár Ferenc
Oroszné Dr. Nagy Matild
Trefán Jánosné
Dr. Móré E. Csaba
Mészáros Sándor
Juhász Zoltán
Tóth Katalin
Terdik János
Busák Jánosné
Ács László
Szabó Józsefné
Cseh Árpádné
Dr. Vonza Tibor
Dr. Kancsev Alekszandr
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése