Lehoczky Péter

Alpolgármester,

Nyírbátor

szszb_15-132_lehoczky_peter.jpgSok minden érdekli, sok mindennel foglalkozik, sok embernek használ. Gazdag szakmai és emberi tapasztalatok állnak mögötte. Ő Lehoczky Péter, Nyírbátor általános alpolgármestere, az MSZP megyei alelnöke. 2003-ban különösen közszereplője lesz a városnak, hiszen idén ünnepli Nyírbátor a második várossá válásának 30. évfordulóját.

A méltó megünnepléshez, az ünnepségsorozat lebonyolításához egy bizottságot hoztak létre, amelynek vezetője az alpolgármester. Olyan rendezvények lesznek itt tavasztól késő őszig, amelyek túlnyúlnak a város határain. Hazai és külföldi művészek és vendégek jelennek meg a városházán és a főtéren lévő parkban. A terv szerint a városháza épületére harangokat szerelnek, bevezetik a harangjátékot. A nagyobb helyi vállalkozók a harangokat magukénak vallhatják, tábla hirdeti majd nevüket. A tábláért, a reklámért természetesen jótékonykodnak a vállalkozók a város javára.

A jubileumi ünnepségsorozat bizonyára tovább öregbíti majd Nyírbátor jó hírét. A jó kulturális rendezvényeiről eddig is híres volt Nyírbátor. A város nemcsak a történelméről, a zenei életéről és a kis színházáról híres. Az is közismert, hogy sok itt a hátrányos helyzetű szegény ember.

A szociálpolitikai munka szervezése és irányítása is feladat az alpolgármesternek. A pályázati pénzek megszerzésében is jeleskedni akar. Érthető, hiszen kicsi a saját erő, sok mindent pályázati pénzek felhasználásával lehet majd megvalósítani. A foglalkoztatásra, a munkahelyteremtésre is gondolnia kell. Az alpolgármester a múlt év végén részt vett a Bátortrade Kft. biogáz üzemének és baromfifeldolgozójának avatásán. Ismeri az Unilever Kft. folyamatban lévő nagyberuházását, amely ugyan nem jár létszámbővítéssel. A következő néhány évben nem várható nagyüzem ide telepítése, ezért az önkormányzat a kis- és középvállalkozásokat fogja támogatni.

Közismert, hogy dr. Veres János, Nyírbátor új polgármestere országgyűlési képviselő, a Parlament költségvetési bizottságának alelnöke, tehát elfoglalt ember, gyakran szólítja őt a kötelesség a fővárosba. Itt, a kisvárosban, pedig a feladatok az általános alpolgármesterre hárulnak.

Ő tart napi, pontosabban folyamatos kapcsolatot a lakossággal. A fogadónapokon, a különböző értekezleteken, testületi üléseken és a helyszíneken, kint az élet sűrűjében találkozik az emberekkel. Az önkormányzat egyik testületi ülésén nem rég például téma volt a köztartozások rendezése. A helyi rendelet szerint, ha az érintett szegény nyírbátori lakosok vállalják a tartozásuk 25 százalékának kifizetését, a 75 százalék kifizetését az önkormányzat intézi.

Szívet melengető, hogy az önkormányzat gondoskodik a legszegényebbek téli tüzelőjéről is. Az alpolgármester a hosszú és kemény tél közepén szerződést írt alá a pócspetri faipari üzem vezetőivel. A szerződés értelmében az üzem 20–20 mázsa fát szállított 160 szegény nyírbátori családnak. A szociális lakások, a bérlakások, az átmeneti otthonok megteremtése és fenntartása is fontos önkormányzati, illetve alpolgármesteri feladat.

Külön figyelmet, külön bekezdést érdemel a romaprogram. Nemzetközi Phare-támogatással a nyírbátori cigány közösségi házban integrációs programot indítanak. Három témakörben indul a program: a közösségi ház fejlesztése, a nyírbátori roma fiatalok sajátos felzárkóztatása, romanológia integrációval egybekötve. Mindhárom programra konzorciumokat hoztak létre a helyi szervezetek, intézmények bevonásával. A konzorciumokat támogatja a Budapesti Gyógypedagógiai Főiskola is. Az alpolgármester a szerteágazó feladatát azért is tudja ellátni, mert jól ismeri Nyírbátort és jól ismerik őt a nyírbátoriak.

A rendszerváltás óta folyamatosan tagja a helyi képviselő-testületnek. A pénzügyi, a közszolgáltatási, valamint az ifjúsági és sportbizottságban is dolgozott. 2002 őszén a választókörzetében rá szavaztak a polgárok, szavazatok alapján került be a testületbe. Veres Jánossal régóta jól együtt dolgozik, ezért is lett ő az általános alpolgármester.

Lehoczky Péter erős testalkatú, szakállas férfi. Valaha kézilabdázott. Érdekes az életútja. Békéscsabán született ezerkilencszázötvennégyben Budapesten műszaki főiskolán szerzett diplomát. Dolgozott a híres Nyíregyházi Mezőgép Vállalat központjában, majd a vállalat nyírbátori gyáregységének vezetőjévé nevezték ki. A nyírbátori kábeltévé irodavezetőjeként és műsorkészítőjeként is ismertté vált a városban. Egy ideig a városi sportegyesület elnöke volt.

A feleségével együtt énekel a városi kórusban. Szívesen emlékszik rá, hogy rövid ideig az Inform Média Kft.-ben is dolgozott. A felesége pénzügyi végzettségű, a lánya németül beszél, és a szállodaiparban dolgozik, a fia még főiskolás. Az alpolgármesternek két hobbija van: az éneklés és a számítógépezés. Együtt énekel, együtt gondolkodik a nyírbátoriakkal, a számítógépén pedig rálát a világra.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése