Köbli Attiláné

Alpolgármester,

Máriapócs

szszb_20-152_kobli_attilane.jpgMáriapócsot sokan ismerik szerte a hazában, sőt egész Európában. Ebben a kisvárosban alpolgármesternek lenni, köztisztviselő feladatokat ellátni tekintélyt jelent és természetesen nagy felelősséget is. Ez idő szerint, beszélgetésünk idején, 2004 karácsonya előtt Köbli Attiláné Szondi Éva tölti be ezt a kettős tisztséget. (Polgármester: Nagy György.)

Karácsony előtt ezt jegyezhette fel a krónikás:
Hazánk egyik legjobban ellátott idősek otthona működik Máriapócson. Szauna és tornaterem is van az otthonban. Az intézmény építésének alapkőletételénél ott volt, majd a kivitelezés, a berendezés szervezésében részt vett Köbli Attiláné alpolgármester, aki mentálhigiénés csoportvezető az otthonban. A lelki gondozásra nagy szükségük van az itt élő idős embereknek. Főleg mostanában, karácsony táján, a család és a szeretet ünnepe előtt.

Néhány hónappal a megnyitás után harmincketten laknak itt családias légkörben. Még hatvan hely kiadó, akár karácsonyi beköltözéssel várják az újabb lakókat. A csoportvezető asszony mindenekelőtt elmondta: nagyon jó a személyi összetétel, két nyugdíjas pap, egy nyugdíjas rendőrtiszt, egy tollforgató, egyházi lapba írogató hölgy és egy fafaragó népi iparművész is a lakók közé tartozik. Ezek az idős emberek szellemi pezsgést hoztak a kisvárosba, a város befogadta őket. A városban régóta működő nyugdíjasegyesülettel jó a kapcsolat, látogatják egymás rendezvényeit. A két pap minden délután misét tart az otthonban. A fafaragó szebbnél szebb tárgyakkal ajándékozta meg az otthont. Amikor parkosították a kertet, egy mezőgazdasághoz értő lakó megvalósítható szaktanácsokat adott. Királyházi Csaba intézményvezető nagyszerűen gondoskodik arról, hogy jól érezzék magukat az itt lakók. Köbliné ennél a témánál említette: „Nem elég a jól berendezett szoba és a jó ellátás. Ezek az emberek már nem a megszokott környezetükben élnek, igénylik a lelki segítséget.” December 8-án a kultúrházban a nyugdíjasegyesület előkarácsonyt rendezett. Az egyesület és a városi nőszövetség közös népdalköre is fellépett. Köbliné alpolgármesterként, összekötőként vett részt a rendezvényen. December 11-én jótékonysági bál volt az óvodában. (A kisváros lakóira jellemző a jótékonykodás.) Máriapócs központjában korszerűsítik a közvilágítást, kandelábereket helyeznek el. A jövő héten a munkálatokkal kapcsolatban lesznek teendői az alpolgármester asszonynak.

Köbli Attiláné korábban az általános iskolában tanított, most tanul, a főiskola egészségfejlesztő–mentálhigiénikus szakán. A férje festő- és tanít a helyi és a nyírbogáti művészeti iskolában. Három gyermekükkel közösen készülnek a karácsonyra.

A polgármesteri hivatalban még megtudtuk, hogy a családsegítő központ munkatársai minden családnak ajándékcsomagot vittek ki. Nem csak a rászorulóknak, hiszen a rászorulók év közben már kaptak segélyeket és egyéb segítséget. Az általános ajándékozás az összetartozást, egymás segítését is jelenti. Beszélgetésünk idején vették tervbe, hogy januárban az általános iskolában pótszilvesztert és jótékonysági bált rendeznek. Ez a rendezvény is érinti (érintette) a kisváros apraját, nagyját. Említést érdemel, feljegyezhető, hogy karácsonyra korszerűsítették a belváros közvilágítását. A légvezeték megszűnt, földkábeleket fektettek le. Mutatós kandelábereket helyeztek el, ezzel is javult a városkép. Az sem mellékes, hogy olcsóbb, takarékosabb lett a közvilágítás. Az immár hagyományos pócsi karácsonyt december 24-én a híres szabadtéri színpadon rendezték amatőr színészek közreműködésével, akik betlehemes jeleneteket adtak elő. Élő állatokat, szamarat, juhot is vittek a színpadra a betlehemi jászol köré.

A látványos, önkormányzati és egyházi közös rendezvénynek sok nézője volt, a környékről, sőt távolabbi vidékekről is jöttek az érdeklődők. Év végén természetesen a 2005. esztendőről is gondolkodtak, beszéltek az önkormányzat vezetői.

Megtudtuk, hogy ebben az évben majdnem százmillió forintos beruházással építik a háromcsoportos korszerű óvodát. 2005-ben a nagy építkezés mellett az intézmények megfelelő fenntartása lesz az önkormányzat legfontosabb feladata.

Külön figyelmet érdemel, hogy 2005-ben lesz a csodás könnyezésnek a 100. évfordulója, ezért a hajdúdorogi megyés püspök ezt az évet centenáriumi szent évnek nyilvánította. A rendezvénysorozat elindításán, december 5-én több hazai és külföldi főpap is részt vett. A nagy ünnepségsorozatra a templomot és közvetlen környezetét az egyház, a tágabb környezetet az önkormányzat rendbe teszi, megszépíti. Méltó körülmények közt várják a híveket, a látogatókat, a közreműködő főpapokat. Várható, hogy a híres Máriapócsi Zarándokház forgalma is megnövekszik a centenáriumi évben. Az ünneplésben, a vendégek, látogatók fogadásában az alpolgármester asszony és az idősek otthona is részt vesz.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése