Kékcse

Rendhagyó névjegykártyát nyújtott át, amelyen ez állt, munkahelye: erdők, mezők, fasorok… A szó legszorosabb értelmében gondolta így Gergely Elemér, a kékcsei Hubertus Vadásztársaság fővadásza a megfogalmazást. Terepszínű ruhában, csizmában érzi jól magát. Nincs olyan zord idő, amikor ne menne szívesen a természetbe. Figyeli a vadak neszezését, télen gondoskodik az ellátásukról. Ő is beállt a többiekkel, amikor a vadetetőt saját kezűleg alakították ki. Elmondhatja magáról, azzal foglalkozik egész nap, amit tiszta szívből szeret.

Ebben nincs egyedül. Felesége, Gergely Elemérné született Pál Irma még a tanítványaként ismerte meg őt a kékcsei általános iskolában. A vonzalom akkor kezdődött, s házasságuk kiállta az idők próbáját. Három gyermekük született, Katalin benzinkútkezelő, István tévéműszerész, Ildikó óvónő. Nagyon büszkék az öt unokájukra, Zoltán, István, Tibor, Ágnes és László nemcsak szófogadók és jól tanulnak, hanem régóta elkísérik őket a vadászatokra és a közösségi rendezvényekre.

Gergely Elemér Kopócsapátiban született 1933. május 10-én. Édesapja, Gergely Elemér kántortanítóként oktatott, édesanyja, Adorján Etelka tanítónő volt, aki népművelőként is igen sok, felejthetetlen műsoros estet szervezett. Saját tanítványaiból létrehozott csapatával. Megyeszerte híres kézimunkaszakkört vezetett éveken át. Zoltán fivére vasutas lett, László pedig családi örökségként folytatta a pedagógusszakmát.

 A Gergely házaspár nagyon jól érezte magát Kékcsén. Úgy tűnt, talán soha nem intenek búcsút a rétközi falunak. Negyedszázadon át állt a katedrán a férj. Természetesen a felesége is itt talált magának munkát, ő most készül nyugdíjba 36 tanév után. Biológia, földrajz szakot választott, s nem véletlenül érzett vonzalmat a természet, a környezetvédelem és a vadászat iránt. Nagy lelkesedéssel követte férjét szabad idejében, inkább hajnalban mosott, késő este porszívózott, csakhogy ő is részese lehessen az összetartó csapatnak. Nem mulasztotta el a vadetetést, a vadgazdálkodáshoz nélkülözhetetlen társadalmi munkát. Szakszerűen magyarázza, a vadászat nem egyenlő a vad lelövésével. Okosan, előrelátóan kell szervezni a vadásztársaság tevékenységét, hisz akkor elpusztítanák a holnapi eredményeket. A Hubertus Vadásztársaság titkáraként azon fáradozik, hogy a gondjaikra bízott területen a legoptimálisabb mértékben hozzák ki anyagilag, ami a természet kizsákmányolása nélkül elérhető.

Tanítói, tanári, majd később vadgazdálkodási üzemmérnöki diplomát szerzett Gergely Elemér. A tanári és a vadász hivatás közben egy teljesen más területen kamatoztatta tudását, közmegelégedésre. 1970-től az Autóközlekedési Tanintézetnél (ATI) magángépjármű-oktató lett.

Kisvárdán ő szervezte meg az autósiskolát, amelyet az ország legjobbjai között tartottak számon. 1975-ben kinevezték vizsgabiztosnak, ezt a beosztást 1982-ig látta el. Ezt követően foglalkozott veszélyes fák kitermelésével mint vállalkozó. A vadászattal 1987-ben jegyezte el magát. Előbb a kisvárdai Rákóczi Vadásztársaság tagjaként tevékenykedett, majd néhány társával kiváltak és megalakították a Hubertus Vadásztársaságot. Ennek már öt éve, és az eltelt időszak alatt bebizonyosodott, hogy valódi közösség kovácsolódott össze. Évente megrendezik a vadászmisét a nyírkarászi Lóréten és távoli településekről is érkeznek a szórakozásra, kikapcsolódásra és a természet közelségére vágyó emberek.

Nemrégiben vadászbálra invitálták a tagokat, azok családjait a kisvárdai szakmunkásképzőbe. Maguk lőtték a vacsorára valót, az asszonyok tálaltak, családias hangulatot teremtettek. Jó alkalomnak bizonyult a bál a vadászati hagyományok ápolására, a közismert vadászavatásra is.

De akkor is együtt voltak, mikor egyik társuktól, Halhai Ferenctől végső búcsút vettek. Egyenruhában, alakzatban kísérték el utolsó útjára 34 éves vadásztársukat, aki minap még együtt vigadt velük, s egy szívroham után fiatal özvegyet, két gyermeket hagyott hátra.

Világéletében közösségben tevékenykedett Gergely Elemér, ám amit fővadászként magára vállal, sokkal több ennél. Különböző foglalkozású, életkorú, végzettségű, de azonos hobbinak hódoló emberekből szeretne olyan baráti közösséget létrehozni, amelybe felemelő dolog tartozni. Ma, amikor eldurvult a világ körülöttünk, nem nézik semmibe az évtizedeken át hűséggel végzett munkát, emberek kerülnek egyik percről a másikra utcára, egzisztenciákat veszélyeztet a munkanélküliség, a Hubertus Vadásztársaság a humánum szellemét igyekszik meghonosítani.

Marasztalják a ritka vendéget… Ezt a szolgálatot nemrégiben a Hubertus Kereszt arany fokozatával ismerték el.

Boldog emberrel szoríthatok kezet búcsúzóul. Mint mondja, egész nap azzal foglalkozhat, amivel szeret. Az állam alig valamivel több mint tízezer forint nyugdíjjal honorálja a több évtizedes munkát. De a fővadász szerint ez más lapra tartozik.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)