Miskolc

Közelgő 80. születésnapjára fittyet hányva, korát meghazudtoló fizikai és szellemi frissességgel tevékenykedik a mai napig: mindennap bejár az egyetemre, előadásokat tart, oktat, egyetemi jegyzeteket ír, kutat, tevékenyen részt vesz a Miskolci Egyetem mindennapi életében. Igazi kohászdinasztia „mozgatója és motorja”, hiszen felesége és öccse mellett fia is kohómérnök.

1930. január 31-én Ungváron született. Édesapját, aki egy ungvári szeszgyárban dolgozott, négyéves korában, üzemi balesetben elveszítette, özvegyen maradt édesanyja megtanult varrni, hogy a családról gondoskodhasson.

Tízéves korában kerültek Magyarországra, így gimnáziumi tanulmányait 1940–1948 között a Lévay József Református Gimnáziumban folytatta. A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Sopronban működő Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karán szerzett vaskohómérnöki oklevelet 1952-ben.

Diplomájának megszerzését követően Miskolcra, a Vaskohászattani Tanszékre kapott meghívást, ahol napjainkig megszakítás nélkül dolgozva mind az egyetemi oktatói, mind pedig a tudományos és vezetői pálya valamennyi lépcsőfokát bejárta.

Demonstrátor, egyetemi tanársegéd, egyetemi adjunktus, egyetemi docens, majd 1975-től egyetemi tanári beosztásban dolgozott 2000. június 30-ig. Azóta professor emeritusként tevékenykedik, oktat és kutat. Tanszékvezető-helyettes három és fél évtizeden keresztül, majd tanszékvezető a Vaskohászattani Tanszéken, egyidejűleg a Metallurgiai Intézet alapítója és igazgatója volt. A Kohómérnöki Kar dékánja két évig, majd az egyetem oktatási-, később általános rektorhelyettese nyolc éven keresztül, és az egyetem rektoraként tevékenykedett 1994–1997 között.

Rektori működése idején normalizálódott az egyetem anyagi helyzete, létrejött a Bölcsészettudományi Kar, megvalósult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Miskolci Zenetanári Intézetének integrációja, megállapodás született az MTA Bányászati Kémiai Kutatóintézetének az egyetemhez csatolásáról, megalakult a ME Továbbképző Központja, egy új intézet és tíz új tanszék alakult, új szakok oktatása indult meg, másfélszeresére nőtt a hallgatók száma.

Egyetemi oktatói pályafutása során elsősorban a nyersvas-metallurgia és kapcsolódó tudományterületeinek oktatásával, tananyagának folyamatos fejlesztésével foglalkozott. Nevéhez fűződik a kor követelményeit kielégítő hazai tananyag kidolgozása, egyetemi jegyzetek, tankönyvek megírása.

Kutatói munkássága alap­vetően a nyersvas-metallurgia technológiai kultúrájának fejlesztését szolgálja, iskolát teremtett a vasmetallurgiai tudomány és a vaskohászati gyakorlat összhangjának megteremtésében. Eddigi eredményeit nyolcvanöt szakcikk és nyolcvan konferencia-előadás tartalmazza, amelyek részben külföldön jelentek meg, illetve hangzottak el.

Jelentős szerepet töltött be a szakmai-tudományos közéletben is: többek között elnöke volt az MTA Metallurgiai Bizottságának és a MAB Metallurgiai Munkabizottságának, tagja a Tudományos Minősítő Bizottság plénumának, a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság Kohászati Albizottságának.

Eddigi munkásságának eredményeit számtalan kitüntetéssel ismerték el: Akadémiai Díj, a Nemzetközi Természet- és Társadalomtudományi Akadémia Szent György-kereszt Érdemrendje, Munka Érdemrend Bronz Fokozata, Pro Univesitatae, Gábor Dénes-díj, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje, az Orosz Természettudományos Akadémia külföldi tagja, a Miskolci Egyetem díszdoktora.

„Rektorként olyan egyetem vezetője lehettem, – emlékezik vissza dr. Farkas Ottó – amely a műszaki kultúrának, a tudománynak, az állam-, a jog,- a gazdaságtudománynak és a bölcsészet számos ágának ad otthont. Itt különösképpen arra kellett törekednem, hogy mindegyik kultúra érezze, a többivel azonos rangot képvisel.”

Dr. Farkas Ottó 1954-ben kötött házasságot Mayr Klárával, aki egyetemi oktató volt, egyetemi docensként vonult nyugdíjba, 12 évig tanszékvezetőként tevékenykedett, a műszaki tudományok kandidátusa. Tankönyveket írt, publikációkat jelentetett meg, szakmai feladatokat látott el az egyetemen, miközben jó anya és feleség volt, aki otthont teremtett. Ő jelentette az elmúlt évtizedekben a rendkívüli biztonságot, a támaszt, amelynek tudatában Farkas professzor úr mindig nyugodtan végezhette dolgát. Fiuk, Kornél ugyancsak kohómérnök, pillanatnyilag Kanadában él. Két kislányunokájuk 12 és 9 éves.

Világéletében kedvelte az esőt, máig emlékszik az eső utáni nagyszerű kirándulásokra a Bükkben. Szeret fából építkezni, a Nagyszentbenedeken lévő zártkertjükben is ő építette a faházat. Boldog ember, mert módjában állt mindig azzal foglalkozni, amit örömmel, lelkesedéssel, odaadással végezhetett. Ez az örömmel végzett munka hozta meg gyümölcsét szakterületén és betöltött tisztségeiben egyaránt.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2009.)