Dr. Szintay István

Egyetemi tanár, dékán, intézetigazgató,

Miskolc

baz_04_76_dr_szintay_istvan.jpgOktatásszervezői és irányítói tevékenysége, oktatómunkája, tudományos munkássága révén az ország egyik legnagyobb egyetemének számító Miskolci Egyetem meghatározó egyénisége dr. Szintay István professzor.

Szülőföldje a Felvidék, Gömör megye, egy Tornalja nevű településen (amely ma Szlovákiához tartozik) született 1944. december 4-én. Apja, dr. Szintay Kálmán ügyész, édesanyja Kossuth Mária, aki mindig nagyon büszke volt arra, hogy a híres család leszármazottja. Életének későbbi alakulásában fontos szerepet játszott nevelőapja, Dombai Sándor építőmérnök.

Gyermekkora jelentős részét Nógrádverőcén töltötte, ahol reggelenként a Nagyvillám és a Duna-kanyar látványa ébresztette. Középiskolai tanulmányait Vácott, a Gépipari Technikumban folytatta, egzisztenciális okokból választotta a technikumot, hisz édesanyja egyedül nevelte akkoriban. Az egykori piarista gimnáziumban mindig a legjobbak közé tartozott és a műszaki tárgyak mellett nagyon erős volt humán tárgyakból: irodalomból már általános iskolás korában is versenyeket nyert.

1963-ban a sikeres érettségi után a Miskolci Nehézipari Egyetem Gépészmérnöki Kara következett. Az egyetemi évek gyorsan elszálltak, és a frissdiplomás mérnök az LKM tervezőrészlegében fejlesztőmérnökként próbálta ki a gyakorlatban a korábban megszerzett tudást. Közben beiratkozott a gazdaságmérnöki karra, majd felsőfokú technikumban kezdte tanítani a gyakorlatilag gazdaságmatematikát jelentő operációkutatás nevű tárgyat. Ez olyan jól sikerült, hogy megszerette az oktatást és 1971-ben a Nehézipari Műszaki Egyetem tudományos munkatársa lett az akkori Ipargazdaságtani Tanszéken. 1975-ben doktori fokozatot szerzett a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen, 1978-ban már tanszékvezető-helyettes, egy évtizeddel később tanszékvezető. 1981-ben szerzett kandidátusi fokozatot, tudományos dékánhelyettes volt hét éven keresztül, úgy, hogy két évig a matematikai intézetet is igazgatta.

Amikor megszervezték a gazdaságtudományi kart, ide került át tanszékvezetőnek és dékánhelyettesnek. Egyetemi tanárrá 1993-ban nevezték ki, és 1997 óta tölti be a dékáni tisztet. 1999-ben a gazdaságtudományi kar intézeti struktúrába szerveződött át, és dr. Szintay István azóta a Miskolci Egyetem Vezetéstudományi Intézetének igazgatója.

Szakmai fejlődése érdekében mindig széles körű tudományos tevékenységet folytatott. Kezdetben termelésirányítási, vállalati tervezési modellekkel, ekonometriai módszerekkel foglalkozott. Később az átalakító vezetés és a válságmenedzsment témakörei kerültek előtérbe, és eddigi tudományos tevékenységének eredménye 12 könyv és könyvjellegű kiadvány, 85 cikk és írásban megjelent szakmai előadás, 41 tanulmány, szakértői zárójelentés.

Számtalan különböző tudományos bizottságban tevékenykedik, egyebek közt a MAB Miskolci Akadémiai Bizottság tagja, a MAB Közgazdaságtudományi Szakbizottság elnöke, a Management Centre Europe és az European Foundation for Management Development tagja.

Szintay professzor úr sokszínű tevékenységét sokféle elismerés övezte: a Gazdasági Minisztérium Miniszteri Elismerő Oklevele, a Jubileumi Egyetemi Emlékérem, a Signum Aureum Universitas, a magyar tudomány napja alkalmából Kitüntető Tudományos Díj és Emlékérem a belügyi rendvédelem és közigazgatás korszerűsítéséért.

Dr. Szintay István úgy gondolja, hogy munka nélkül nem lehet előrejutni, bármilyen területre kerüljön is az ember! „Én szerencsés ember vagyok, mert a felelősségtudatot, a kötelességérzetet belém nevelték. Szeretni kell azt, amit az ember csinál, mert ha ez az előzőekkel párosul, akkor a munka nem teher. Ha az ember látja a munkájának értelmét, akkor az idő szinte repül. Tudományos tevékenységemben fontos szerepet játszott a kíváncsiság hajtóereje. Vezetőként mindig igyekeztem értelmes feladatokat megfogalmazni és azokat partneri alapon megoldani.”

Első házasságából – amelyet 1970-ben kötött – két gyermeke született: 1973-ban Gergely, ő ma a Veszprémi Egyetem tanársegédje, kémia–angol szakos tanár, most vesz részt PhD-képzésben. Márta 1977-ben követte bátyját és ő tavaly szerzett közgazdasági diplomát a Miskolci Egyetemen, jelenleg a General Electric alkalmazottja. Dr. Szintay István egy évtizede él második házasságában, felesége Baboth Magdolna egyetemi adjunktus, nyelvtanár. Szabad idejének meghatározó eleme az itáliai kultúrkör, különösen a reneszánsz kor és a tárgyi kultúra, kedvenc városa Firenze. Ezt a nagyon művelt, nagy tudású nevelőapjának köszönheti.

A több mint 400 négyszögöles telkén „aránylag szép díszkertet” alakított ki, a száznál is több növény (köztük ritkaságok is!) gondozása jelenti a hétvégi elfoglaltságot.

Soha nem tartozott az elégedetlenek közé, alkatilag optimista embernek érzi magát, gyermekei boldogulásának segítése mellett szakmai tervei vannak, néhány könyvet még szeretne megírni.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése