Miskolc

A műszaki dolgok iránti érdeklődés, a gépek szeretete, a tudományos tevékenység, amelynek keretében a végzős hallgatók diplomaterv készítését, szakdolgozatírását, tudományos tevékenységét segíti, és újabban a magas színvonalon végzett „hivatalnoki munka” (rektorként Észak-Magyarország legnagyobb felsőfokú intézményét irányítja) olyan egységet alkotnak Patkó Gyula életében, amelyek alapján elégedetten tekinthet vissza több mint hat évtizedes életútjára.

1946. május 18-án született a Vas megyei Molnaszecsődön, ahol apai ágon ősei már az 1700-as évektől éltek. (A környékbeli, féltucatnyi őrségi település a pogány nevű Szecsődről kapta a nevét, aki a XI. században templomot épített ott.)

Az általános iskolát Molnaszecsődön és Magyarszecsődön végezte, és mivel mindig mesterséget szeretett volna tanulni (gyermekkorában a kovácsmesterségről „álmodott”), útja a győri Jedlik Ányos Gépipari Technikumba vezetett, ahol 1964-ben kitűnő minősítéssel szerzett gépésztechnikusi oklevelet. Két, Miskolcon végzett kiváló tanára „ültette el benne a nagy álmot”, hogy ő bizony miskolci egyetemista lesz. Ebben persze szerepet játszott az a racionális érv is, hogy Miskolcon mindenki kollégiumi ellátást kapott. Így középiskolai kémiatanára, Kamarás tanár úr  „egyetemi ismerőseként” kezdte tanulmányait, és már diákkorában szoros kapcsolatba került az egyetemet „létrehozó” rektorral, a zseniális tehetséggel megáldott matematikussal és mérnökemberrel (ő egészítette ki, fejezte be Bolyai geometriájának axiomatikáját, annak térgeometriai részét), Sályi István professzorral. Nagyon megtisztelő volt számára, hogy tanársegédként öt évig dolgozhatott mellette, máig hálás neki és fiának, amiért gondosan nevelte a tudományos pályára.

1969-ben – kitüntetéses gépészmérnöki oklevelével – az egyetem Mechanikai Tanszékén kezdett gyakornokként. Hamarosan az NME Akadémiai Kutatócsoportjába került, ahol dinamikai kérdésekkel, gépek lengésvizsgálatával foglalkozott. 1972-től ösztöndíjas aspiráns lett, az aspirantúra keretében hat hónapig a Drezdai Műszaki Egyetemen dolgozott, ahol többek között a Maschinendynamik tárgyból oktatott is. Itt a későbbiekben is gyakran megfordult, sokat tanult Franz Holzweissig professzor úrtól, Drezdában kezdte el írni doktori disszertációját.

Az MTA Miskolci Egyetemi Kutatócsoportjában 1989-ig dolgozott, időközben a Műszaki Tudományok kandidátusa lett. Kutatómunkája mellett részt vett a Mechanikai Tanszék oktatómunkájában is. Olyan kiválóságok által vezetett közösségben dolgozhatott, mint Kozák Imre és Páczelt István akadémikusok, ami azért volt fontos számára, mert „az óriások vállára állva messzire lehetett ellátni!”

Gyakorlati ember lévén 1995-ben a Szerszámgépek Tanszék vezetője lett, ahol elsősorban géptervezéssel foglalkozhatott, és számtalan ipari feladat megoldásának részese lehetett. Ekkor dolgozhatott együtt a zseniális tehetségű tervezővel, Tajnafői József professzorral, akinek géptervezőként 36 találmánya működik világszerte. Közben vezetői tapasztalatokat szer­zett: a Gépészmérnöki Kar dékánhelyettese, majd 1994–1997 között az egyetem tudományos és nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese, 1997-től 2004-ig a tudományos ügyekért felelős rektorhelyettes volt. 2006. július 1-jétől a Miskolci Egyetem rektora.

1981 óta az MTA Gépszerkezettani Akadémiai Bizottsága Mechanizmusok Albizottsága titkára, 1990 óta az MTA Gépszerkezettani Akadémiai Bizottsága, a Miskolci Akadémiai Bizottság Mechanikai Munkabizottsága, 1995-től az MTA Elméleti és Alkalmazott Mechanikai Bizottsága tagja. 2002-ben a SEFI Igazgatótanács tagja lett. Elnöke a Magyar Szabadalmi Hivatal mellett működő Külföldi Szabadalmakat Bírálóbizottságnak. Beszél németül és angolul, ír és olvas orosz nyelven. Nevéhez fűződik két szabadalom, 79 közlemény, vezetésével, közreműködésével PhD-fokozatot szerzett három fő.

1997-től Széchenyi professzori ösztöndíjas, ugyanebben az évben a Miskolci Egyetem „Signum Aureum Universitas” kitüntetésében részesült. 1989-ben a Magyar Tudományos Akadémia Támogatott Kutatóhelyeinek Díját nyerte el. A felsőoktatásban végzett munkáját 2001-ben Szentgyörgyi Albert-díjjal jutalmazták.

Felesége – Varga Mária – korábban mérnökként dolgozott, ma már nyugdíjas. Mindhárom lányuk (Eszter, Enikő és Zsófia) orvos lett, hat unokájuk van.

Patkó Gyula szabad idejében olvas, és zenét hallgat, a komolyzene, főleg az orgonamuzsika a kedvence. Szeret kirándulni, és imád barkácsolni. További célja a fiatal diplomások nevelése, a megkezdett akkreditált munkák befejezése, a szakmai kapcsolatok fenntartása.

Szeretné úgy vezetni az egyetemet, hogy az tudományosan erős intézmény legyen, és úgy átadni utódainak, hogy  „harminc év múlva is szívesen lássák” egykori munkahelyén.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2009.)