Csutkai Tamásné

A Sipkay Barna Szakközépiskola könyvtárosa,

Nyíregyháza

szszb 22 km Csutkai Tamásné.jpgNyíregyházi születésű, itt töltötte gyermekéveit, ebben a városban végezte iskoláit. Otthonról hozta az irodalom és a könyvek iránti szeretetét. Az olvasás, az új ismeretek iránti szenvedélye már egészen kicsi korában megmutatkozott, ami nem véletlen, hiszen szülei is olvasó emberek voltak. Édesapja a TIT elnöki teendőit látta el, édesanyja pedig pedagógusként dolgozott a Jókai Mór Általános Iskolában. Biológiát tanított, de a természettudományok mellett a zene és az irodalom szeretete is meghatározó volt a családban.

A Zrínyi Ilona Gimnáziumban érettsé­gizett, pályaválasztásában meghatározó volt ez a négy esztendő. Szívesen emlékszik vissza egykori osztályfőnökére, Horváth Sándorra, aki nemcsak kitűnő órákat tartott, hanem a középiskola befejezését követően is figyelemmel kísérte volt tanítványai életének alakulását. Az ő indíttatására jelentkezett a debreceni tanítóképzőbe könyvtár–népművelés szakra. Bár akkor – 18 évesen – még nem tudta elképzelni, hogy milyen feladatai vannak egy könyvtárosnak. Tanulás mellett dolgozott, a Megyei Könyvtárban helyezkedett el. Választása jónak bizonyult, mert tíz esztendeig látta el első munkahelyén a könyvtárosi feladatokat. Sokan fordultak meg a könyvtárban, rengeteg emberrel ismerkedett meg ez idő alatt, a mai napig is előfordul, hogy ráköszönnek az utcán, megállítják beszélgetni. 1972-ben ment férjhez. Abban az esztendőben kezdte meg működését a Bessenyei György Tanárképző Főiskola könyvtára, és ekkor úgy döntött, munkahelyet vált, hiszen új kihívást jelentett egy új intézményben alapító könyvtárosként kialakítani a szolgáltatás rendszerét. 1974-ben újabb változás történt ezúttal magánéletében, megszületett kislánya. Abban az időben még más világot éltünk, a főiskolai könyvtár szombati és vasárnapi napokon is nyitva tartott, férje vidéken dolgozott, így hétvégeken a kicsi ellátását, felügyeletét és a munkahelyi teendőket nehezen tudta összeegyeztetni. Szerencsére ekkor új munkalehetőség kínálkozott a Sipkay Barna Szakközépiskolában, amit eleinte nehéz volt megszoknia, hiszen a főiskolai nagy nyüzsgésből egy kisebb, zárt egységbe került. A gyerekek kedvesek voltak, így nagyon gyorsan megtalálta velük a közös hangot, egyre családiasabbá vált a légkör, a kollégák is hamar befogadták. A könyvtár, bár szervesen kapcsolódik a tanítási órákhoz, mégis egészen más közeg. Itt sokkal oldottabbak a tanulók, kötetlenebbül lehet beszélgetni velük, jobban megnyílnak, sok olyan dolgot is elmondanak, amit az osztályfőnöknek nem mernek, de sokszor az is előfordult, hogy segítséget, tanácsot kérnek a „könyvtáros nénitől”. Jól érzi magát ebben a munkakörben, úgy véli, a gyerekektől is sokat lehetett tanulni, másfajta látásmódot. A könyvtár eredeti funkciója mellett egyfajta fórum és találkozóhely szerepét is betölti. Sokat változott a könyvtár, amióta általánossá vált az internet, ami remek lehetősége az információszerzésnek, de mégsem tudja felváltani, kiszorítani a könyvet. Hiszen az alaposabb utánanézéshez szükség van a nyomtatott sajtóra.

Az évek alatt sokat változott a könyvtáros feladata is, el kellett sajátítania a számítógép, az internet használatát. Ma már nem hagyományos katalógus segítségével, hanem számítógépen történik a könyvtár állományának nyilvántartása, feldolgozása. Amikor a diák nem találja meg a megfelelő könyvet, a könyvtárosnak tudnia kell, hogy hová irányítsa, ahol hozzájuthat a megfelelő információhoz. A könyvtárosi teendők mellett tanít könyvtárismereteket, szakmai alapozó tantárgyként viselkedéskultúrát.

Minden évben azzal kezdik az évet a kilencedik évfolyamon, könyvtárismereti órán, hogy felvértezik azokkal az információkkal a diákokat, melyek segítségével önállóan is meg tudják keresni a szükséges anyagot. Majd 9–10. osztályban informatikaórán, öt-öt könyvtári óra keretében, pedig megtanulják a lexikonok, enciklopédiák használatát. Munkáját számos kitüntetéssel ismerték el, az Scola Teka Alapítvány briliánsköves gyűrűvel jutalmazta, 2006-ban pedig megkapta a Sipkay-gyűrűt.

A könyv nemcsak a munkahelyén, hanem otthonában is főszerepet játszik. Lefekvés előtt mindig olvas, egyszerre nem egy könyvet, hanem hangulatától függően többet is. Van egy rossz tulajdonsága, ha jó olvasnivaló kerül a kezébe, bármi történhet körülötte, addig le nem teszi, amíg a végére nem ér.

Az olvasás mellett szereti a társaságot, szeret utazni, előtte természetesen felkészül az adott helyszín kultúrtörténeti, építészeti érdekességeiből, hogy mit érdemes megnézni. Szereti a zenét, a színházat, ha teheti nemcsak a helyi társulat előadásait nézi meg, hanem más városok színtársulatának előadásaira is gyakran vált jegyet. Lánya is hasonló pályát választott, magyar–kommunikációs szakot végzett az egyetemen, jelenleg humánpolitikai vezetőként dolgozik. Van egy tündéri kisunokája, aki imádja a meséket a nagymama nagy-nagy örömére.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 22. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése