Nyíregyháza

Mennyivel kellemesebb az a szoba, amelyet szépen kifestenek, vagy kitapétáznak. Otthonosabb, vonzóbb a lakás, ha a szobafestő- és mázoló jól dolgozik. Az esztétikai érzék, a szaktudás közvetve talán még a családi légkört is befolyásolja. A nyíregyházi Ambrusz Mihálynak szobafestő-mázoló az alapszakmája.

Fontos ez a szakma napjainkban is. Ám ő már több mint festő: építőipari vállalkozó. Sokoldalú szakemberekből álló csapatával épít, tataroz, felújít. Alvállalkozók is segítik szerteágazó tevékenységét. Mostanában például liftszerelők is dolgoznak az általa vezetett felújítási munkálatoknál.

Óriási szakmai és emberi tapasztalattal rendelkezik Ambrusz Mihály. Van mire visszatekintenie. A napi tíz-tizenkét órás munkának, szavahihetőségének, megbízhatóságának köszönheti sikereit. Sikeres a vállalkozása, amellyel nemcsak a saját családjának, az alkalmazottai, a munkatársai családjának is használ. Egyszerű, félszeg fiú volt, amikor ezen a hosszú és változatos úton elindult.

Tősgyökeres nyíregyházi. Az Alvégen (a város déli részén) nőtt fel. A még mindig jó hírű 110. Sz. Szakmunkásképző Intézetben szerezte meg a szakmát 1969-ben.

Büszkén emlegeti, hogy a híres, jó öreg szaki, Mándi János volt a tanára. Tőle nemcsak szakmát, hanem emberséget is lehetett tanulni. Stílusosan szólva: frissen mázolt szakmunkásként az Újfehértói Vegyesipari Szövetkezetben kezdte a szakma gyakorlását. Itt is volt példaképe, tanítómestere, Szajnik János személyében.

Azokban az években bőven volt megrendelése az építőiparnak, az építőipari, vegyesipari szövetkezetek is válogattak a munkák között. Ebben az időben Ambrusz Mihály brigádvezető volt a szövetkezetben. Iskola volt neki ez is. Megtanult vezetni, emberekkel bánni, szervezni. Megtapasztalta persze a „szövetkezeti mozgalom” visszásságait is.

A nemzetközi tapasztalatairól külön fejezetben számolt be. Boldog, bizakodó fiatal volt, amikor a Német Demokratikus Köztársaságba mehetett a magyar szakmunkásfiatalok ezreivel. Csak a jó, emberi és erkölcsi szempontból megbízható fiatalok mehettek ki az NDK-ba, azok, akik tevékenységükkel öregbítették hazánk jó hírét. Szép emlékei közé tartozik, hogy egy német villamoserőmű építésénél hollandokkal, osztrákokkal és svédekkel együtt dolgozott.

1977-et mutatott a naptár, amikor szintén festő szakmunkás öccsével, Tiborral kiváltották az iparengedélyt. Kisiparos lett tehát abban az időben, amikor a maszek szakmunkásokat nem a munkásosztályhoz sorolták… Nem politizált, ma sem politizál, de történelmi tényként említi, hogy akkoriban a kisiparosok nem kaptak támogatást, sőt.

Az is történelmi tény − emlékezik rá -, hogy abban az időben a maszekok a közületektől csak azt a munkát kapták meg, amelyeket az építőipari vállalatok, vagy szövetkezetek nem vállaltak el. Talán ez a könyv is megőrzi az utókornak a hátrányos megkülönböztetést, azt, hogy nem a minőségi munka számított, hanem a mennyiségi és a szocialista szektor feltétlen előnyöket élvezett. A nyolcvanas évek elejére enyhült a feszültség. „Tibor öcsémmel ekkor kezdtünk eredményeket elérni” − emlékszik vissza immár szívesen.

Fordulópontot jelentett az életében 1992. Az öccsével és a családtagokkal valóban családi alapon ekkor hozták létre a MÉPKER Építő és Kereskedelmi Betéti Társaságot.

Erre így emlékezik vissza: „Bíztunk egymás szaktudásában, akaratában, azért hoztuk létre a vállalkozást. No meg azért, mert az én fiam, Tamás szintén festő, nálam tanulta a szakmát. Tibor öcsém fia, Róbert kőműves. Mind a két fiú csatlakozott a bt.-hez. A két feleség végzi a pénzügyi munkát, mondhatni, hogy ők az ügyvezetők. Az én kisebb fiam, Gábor általánosba jár, remélem, a mi szakmánkat választja majd. Tibor öcsém kisebb fia, Péter szintén általános iskolás, s talán ő is szakmabeli lesz. Ők veszik majd át tőlünk a stafétabotot.”

A bt. generálkivitelezéseket is vállal. Általában húsz emberrel dolgozik, tehát a foglalkoztatási gondokon is enyhít. Dolgoztak a megyei bíróságon, a műemlék jellegű Kossuth Gimnázium felújításán, a debreceni Fészek Áruház átalakításán, a MOL Rt.-nek. A korábbi szín, az ÁFOR színe a piros volt, a MOL-é a zöld-fehér. A szimbolikusnak is mondható átfestést a bt. szakemberei végezték.

A posta régi jó partnere az Ambrusz testvéreknek. E könyv szerkesztésének idején, kilencvenöt nyarán a nyíregyházi 1. sz. postahivatal, vagyis a megyei postahivatal felújításánál dolgoznak. Ide liftet is szerelnek, s kialakítják a következő évtizedek postahivatalát. Kereskedelmi tevékenységgel is akarnak foglalkozni, ehhez most teremtik meg a feltételeket a város központjában.

Ambrusz Mihály a hétvégeken alvégesi telkén dolgozik, kikapcsolódik. S rendszeresen eljár a Spartacus focicsapatának hazai mérkőzéseire. Azt szeretné, ha a csapat legalább olyan sikeres lenne, mint az ő vállalkozása…

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)