Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Gombos János
Vállalkozó
Nyíregyháza
Valószínűleg nem gondolta, hogy a vállalkozói világban találja meg a helyét. Gombos János, a Gúla Kft. alapítója és − feleségével együtt − tulajdonosa ma már semmi pénzért nem cserélné el az alkalmazotti állásért a mai vállalkozását. Pedig szinte a semmiből építettek fel egy komoly céget. Akár a gúla, lépésről lépésre haladtak feljebb és egyre feljebb. Ma már megrendelőik közt találják például a nyíregyházi önkormányzatot, de nyugati partnerek is kopogtatnak náluk.
Senki nem hiszi, hogy sétagalopp egy dinamikus cég létrehozása. Öt éve alapították a feleségével, s akkoriban soha nem nyolcórás munkanapokat tudtak maguk mögött. Természetesen első perctől nem riadnak vissza a szombati, a vasárnapi munkától, hisz tudják: pénz csak akkor van, ha a megrendeléseket színvonalasan és a vállalt határidőre teljesítik. A bizalom olyan kincs, amire úgy vigyáznak, mint a hímes tojásra. Azt ugyanis csak egyszer lehet eljátszani…
Gombos János Debrecenben született, de Nyíregyházán nőtt fel. Édesapja, Gombos János a belvárosi Kossuth téri ABC-ből ment nyugdíjba mint kereskedő. Édesanyja Merkovszky Mária előbb maszek kereskedőként dolgozott, később a háztartás vezetése töltötte be a napjait. Egyedüli gyermekük, János, a budapesti építőipari technikumot választotta. Ott ismerte meg a feleségét, Hertelendy Kingát. A szakvizsga után műszaki ellenőrként dolgozott. Bár a neje pesti lány, mégsem tudta megszokni mellette a nyüzsgő nagyvárosi életet. Hazahúzta a szíve szűkebb pátriájába. Tizenhét éve, hogy itt élnek együtt Nyíregyházán. Ma egy szép házat építettek az egyik kertvárosban.
Már érződött, hogy csak a vállalkozásból lehet tisztességesen megélni, amikor a házaspár úgy döntött: ringbe szállnak ők is, és egyéni elképzelésük szerint kialakítanak egy jövedelmező vállalkozást.
A Gúla Kft. a teljes építőipari generálkivitelezést vállalja. Körülbelül hatvanan dolgoznak együtt több éve. Igaz, a szakipari tevékenység mindegyike ma önálló szervezetként dolgozik, így a víz-, szennyvíz-, gázszerelés, az asztalos-, a burkolómunkák, a villamosság, az építés önállóan vállal feladatokat, de az összhang ma is megvan köztük, ugyanis a Gúla Kft. fogja össze a tevékenységüket. Annyira ismerik már egymást, hogy nyugodtak, ha egy megrendelésben akár mindannyian részesek, mert a megbízhatóság, a kifogástalan szakmai, műszaki színvonal jellemzi a beruházásaikat.
Nemrégiben például a sóstói szociális otthonban végeztek konyhafelújítást és a fűtési rendszer korszerűsítését fejezték be. A megyei város önkormányzatának tisztségviselői, a képviselő-testület tagjai a helyszínen győződtek meg a modernizálás eredményéről. Megelégedéssel nyugtázták, hogy a huszonnyolc éves épület egy része jelentősen megfiatalodott és már többen azt mondták: de jó lenne mihamarabb az otthonban elvégeztetni a Gúlával a teljes felújítást!
A Hungarotabac szinte állandó megrendelőjüknek számít, folyamatos karbantartási munkákkal bízzák meg őket. A Nyírlift Kft.-nek egy teljesen új épületet emeltek.
Természetesen úgy tudnak megfelelni a legmodernebb kivitelezési igényeknek, ha maguk is korszerű körülmények közt dolgozhatnak. Létrehoztak egy hőszigetelt üveggyártó üzemet 1995 szeptemberében egy társaság közreműködésével. Itt elsősorban nyílászárókat készítenek.
A januártól áprilisig terjedő időszak minden évben az üzletszerzéssel telik el. Ilyenkor keresi meg egymást megrendelő és vállalkozó, pontosítják, kinek mire van szüksége és ehhez a partner mit tud adni. Külföldi érdekeltség is kiegészíti ma már a Gúla Kft. tevékenységét.
Csak nehezen tudná összeszámolni, de mintegy száz kivitelezést tud maga mögött a Gúla. Gombos János abból indul ki: fanatikusan dolgozott alkalmazottként is, más cég javára, hát hogyne tenné ezt most, amikor a saját vállalkozása, közvetve a családja gyarapodhat belőle! Egyáltalán nem mindegy, hogy a megrendelők milyen hírét viszik el a cégnek. Általában Nyíregyházán és a környéken található a partnerek jó része, de ha egy márkanév jól cseng, és hozzá a megbízhatóság információja társul, akkor biztosak lehetnek benne, hogy felkeresik őket a megrendelők. Ugyanis tapasztalhatjuk, hogy a körbetartozás, a vállalás nem pontos teljesítése, a rossz minőség legalább annyira megtalálható ma a hazai piacon, mint a Gúla által képviselt kifogástalan színvonal.
Felpörgetett tempójukat nyaranta kéthetes tengerparti kikapcsolódás, vagy a hegyekben eltöltött pihenés szakítja meg. Úgy gondolják, nem az a fontos: világvárosban lakjanak, hanem az, hogy bármerre el tudjanak menni, amerre csak akarnak, amire kíváncsiak a nagyvilágban.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése