Sarkady Pál

Polgármester

Szatmárcseke

Sarkadi Pál IMG_9251 400 px.jpgHej, Pali rád szavazok. Nem adtál nekem semmit, igaz, nem is kértem. De ha kérnék, adnál. Nagyapád adott…
Bizonyos Nagy Ilonka néni szavai ezek, jóleső érzéssel idézi a Szatmárcseke első embere. Sarkady Pál nagyapja valamikor régen bíró volt a faluban, ez a tisztség akkor a mai polgármesternek felelt meg. A jó emlékezet a legértékesebb hagyaték.
– Nem kisebb rivális ellen nyert választást, mint Kende báró famíliájának a favoritja – csillan meg büszkén az egykori bíró unokájának a szeme. A rendszerváltás óta minden választáson nyert. Egy kéz nem elegendő, hogy összeadjuk: a hatodik ciklusában jár. Ugyanaz a joviális figura ma is, mint két évtizede. A mosoly a régi, az ősz hajszálak mutatják csak az idő múlását. Inkább Cseke az, amire nem ismerne rá, aki azóta nem látta.
– A tsz-világ megszűnése, az új rend új szabályainak átvétele háborgó éveket hozott – emlékezik az első ciklus legfontosabb momentumaira Sarkady Pál. Idézem neki könyv-sorozatunk akkor megjelent első kötetéből egy mondatát: “most dől el, kiből lesz földbirtokos, kiből zsellér”. Sarkos kijelentés volt, úgy érzem, csak az akkori politikai hangulatban lehet értelmezni.

– Szikráztak az indulatok a földkiadás körül, de aztán elrendeződtek a dolgok. A folytatás nem kis részben az emberek mentalitásán múlott. Talán egy tizedükről tűnik úgy, hogy nem nagyon törekednek az előbbre jutásra. Földbirtokos? Olyan, aki  a szó régi értelmében uralná a fél határt, nincs. Van viszont tucatnyi nagygazda. A polgárok túlnyomó részének új modellt kellett találni a megélhetéshez. Nos, ez jutott mind előbbre egészen a mostani időkig.
Csekébe, Himnuszunk szülőhelyére minden magyar ember igyekszik legalább egyszer elzarándokolni. A temető, a maga sajátos formájú fából faragott fejfáival önmagában elegendő ok, de a közepén található Kölcsey emlékhely meglátogatása okán messze földről is eljönnek honfitársaink.
– A temető olyannyira elhanyagolt volt egészen a rendszerváltás utánig, hogy a jószágnak kaszálták benne füvet – mutat rá Sarkady Pál, honnan kellett kezdeni. Pillantása a falon függő patinás Kölcsey nyomatra esik. – Ezt a képet is a szemétből szedte össze Lakatos tanár úr. A hagyományaink feltámasztása, és ápolása megteremtette a lehetőséget ahhoz, hogy a mezőgazdasági termékeinkre alapozott falusi turizmusnak egyéni arculatot adjon, és kiindulópontja legyen. A csekeiek nagy részének ez ad manapság munkát és megélhetést. Aki meg akar élni, annak van rá módja, és meg tud élni.
Hol máshol jött volna létre a Falusi Turizmus Megyei Szervezete, mint Szatmárcsekén. Még az országos szervezet is csak ezután alakult meg. A gazdasági program pedig nyitott fülekre talált. A zarándokhely temetőben töltött lélekemelő pillanatok után a turistát nem engedi buszra szállni a szilvalekvár illata, a jóféle szilva-, sőt újabban már sompálinka megkóstolásának lehetősége. A faluban lépten nyomon rátalálni a falusi vendégházakra. Az otthon helyben szüretelt gyümölcsből kézműves módszerekkel megtermelt ínyencségeknek pedig a piacra jutásában sincs magára hagyva a csekei ember.
– Ott vagyunk mindenütt, ahol eladhatjuk amit megtermeltünk – mondja Sarkady Pál. – Legyen szó Budapestről, vagy az ország más helyéről. Mindenki a sajátjával. Ha valaki odaégett lekvárral jön, az hazahozza. Csak szilvalekvárból száz mázsát adtunk el az idén. Szorozzuk csak meg kilóját 1200 forinttal! Sőt Pesten 1500-at is megadnak a csekei lekvárért.
Cseke és Sarkady Pál életében fontos helye van a szilvalekvárnak. Elég egy pillantást vetni irodája vitrinére. A fő helyen van belőle egy porcelán edényben. Szilvakék O’Neill inge színben passzol a kis szilkét lezáró szövetdarabkához. Kikívánkozik belőlem a kérdés, milyen mértékben részese Cseke gazdasági életének.
– Vagy a hivatal, vagy a föld, együtt nem megy – szögezi le. – Olivér fiam, aki 35 éves, gazdálkodik. Az ő gyermeke, az én kisunokám nyolc esztendős.
Ha már szóba került, elsorolja, hol tart a többi gyermeke. Nóri 31 esztendős. Jelenleg a hivatalban pályázati menedzser, de mellette tanít és a turizmusban is tevékenykedik. Péter a maga 20 évével a legfiatalabb. Piliscsabán tanul a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, külkapcsolatok szakon.
– Ő a nyelvek világában mozog nagyon otthonosan – jellemzi fiát az apja. – Máltán tanult egy évig. Az angol mellett beszél németül, és a franciával és kínaival is jól halad.
És itt még nincs vége. Saját magáról egy rövid információ: “tavaly elváltam, és az új kapcsolatomból született egy kislányom, Jolán Léda a neve”.
Beszélgetésünk végén még egyszer szóba kerül Kölcsey, akinek mindvégig fogva tartott a tekintete. Sarkady Pál a szememet követve felnéz rá. Azt várnám, idéz tőle valamit. Meg is teszi.
– Minden nap látom, és mindig arra gondolok, hogy azt mondja: “Hej, Pali, a nyakad szegem, ha valamit nem jól csinálsz Csekében”.

(Északkeleti Almanach 28. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2012.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése