Pálfalusi Istvánné

Takarékszövetkezeti elnök,

Felsőzsolca

baz_01_106_palfalusi_istvanne.jpgAmelyik családban a szülőket a rend szeretete és a pontosság jellemzi, ott a gyerekek is korán megtanulják, nem élhetnek vissza mások idejével, türelmével. A pontosság tisztelet önmagunk iránt is. Pálfalusi Istvánné ilyen szellemű családban nevelkedett, és ezek a tulajdonságok egész életén át elkísérik. Amit emlékeit idézve gyermekkoráról, környezetéről mond, csak megerősítik ezeket.

– Felsőzsolcán születtem 1950. március 11-én, apám vonatvezető volt, anyám brigádvezető. Amire eszmélésem óta emlékszem, az a minket körülvevő gondoskodó szülői szeretet ezernyi megnyilvánulása volt. Öcsémmel, aki ma az Országos Egészségügyi Pénztárnál dolgozik vezető beosztásban, ma is hálásak vagyunk ezért a sorsnak. Hálásak vagyunk azért is, mert idős szüleink még ma is élnek és mi visszaadhatunk valamit abból, amiben minket részesítettek.

– Merre vezetett az útja diákéveiben?

– Általános iskolába itt jártam Felsőzsolcán, akkor még csak egy iskolája volt a falunak, ám azokkal, akikkel együtt a miskolci középiskolákba kerültünk, nem vallottak szégyent zsolcai tanáraink. A Berzeviczyben könyvelői, statisztikai végzettséget szereztem és szívesen jegyzem meg, ez is erős iskola volt, jó felkészültségű fiatalokat bocsátott ki padjai közül. A szerencse továbbra is mellettem maradt, ugyanis jó munkahelyet találtam, megértő és támogató szellemű munkatársakat, akik segítettek az eligazodásban és a fejlődésben. A Koltai László igazgatása alatt működő Bükkvidéki Vendéglátó Vállalatnál a kontírozó könyvelői feladat nagyon tetszett nekem, az ott töltött idő jó periódusa volt az életemnek. A Felsőzsolcai Takarékszövetkezet ezerkilencszázhetvenkilenctől könyvelői állást kínált, amit szívesen elfogadtam, mert ezekben az években lehetőségem nyílt elvégezni a Pénzügyi és Számviteli Főiskolát. A családunk életében változás állt be, ezerkilencszázhetvenkilencben tíz évi házasság után elváltam, de velem maradt a kislányom, akit nagy szeretettel neveltem és taníttattam. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végzett gyógyszerészként, náluk van egy másfél éves unokám, aki érkezésével, cseperedésével a szeretet új dimenzióját nyitotta meg számomra.

– Szakmai előmenetelét milyen szövetkezeti eredményekhez kapcsolja?

– Ezerkilencszáznyolcvannyolc februárjától töltöm be az elnöki tisztet és ezalatt jelentős változások történtek. Már az első évben döntöttünk az új épület elkészítése mellett, mert a régit a szolgáltatások gyarapodásával már kinőttük. Mára hat kirendeltségünk van a központon kívül, így Alsózsolcán, Kesznyétenben, Szirmabesenyőn, Bőcsön, Hernádnémetiben és Miskolcon, az Avas-Délen. Ma a szövetkezet tízezer fős taglétszámmal rendelkezik, a részjegy állomány több, mint 28 millió forint, az ezerkilencszázkilencvennyolcas évi adatok szerint 115 milliós saját tőkével rendelkezünk, a betétállomány pedig már meghaladta az egymilliárd forintot. A hiteleké pedig a háromszázmilliót. A fejlődést jelző mutatók ezerkilencszázkilencvenkilencben tovább nőnek. Szeptemberben pénzjegykiadó automatát szereltettünk fel szövetkezetünk központja előtt és ennek az új szolgáltatásnak is kedvező volt a fogadtatása, kivált azután, hogy saját kártyánkat is kibocsáthattuk ügyfeleinknek. Ezzel részben tehermentesíthetjük a cég készpénzforgalmi tevékenységét is. Mivel a város átmenő forgalma igen nagy, arra számítunk, hogy az itt átutazók közül is sokan megállnak, hogy kártyájukkal pénzt vegyenek le.

– Már csak azért is, mert a takarékszövetkezet központi épületének impozáns tömbje szembeötlően dekoratív külsejű, a polgári építkezés eleganciájának jegyeit viseli magán, s mint ilyen, az egyébként takaros zsolcai házak között is valószínű sokáig az egyik legszebb marad. Ám ami ennél is fontosabb, az, hogy üzletpolitikai elképzeléseik ezután is találkozzanak a lakosság érdekeivel.

– A takarékszövetkezet fejlődését vagyoni helyzete, pénzügyi stabilitása biztosítja, lépést tartva azokkal a dinamikus változásokkal, amelyek a fiatal város fejlődését jelzik. Munkánkat minősíti az az önkormányzati döntés is, miszerint a polgármesteri hivatal megbízta cégünket a számlavezetésével.

– Ezek a sikerek nyilvánvalóan jó érzésekkel, elégedettséggel tölthetik el.

– Szeretem a szakmámat és cseppet sem túlzok, ha azt mondom, hogy én ezt a hivatásomnak tekintem. Persze azért a munka mellett marad idő a kikapcsolódásra is, színházra, koncertre, kirándulásokra. Jövőre belefogunk egy régóta dédelgetett tervünk megvalósításába, szüleimmel, lányommal, vőmmel közösen megépítjük többgenerációs otthonunkat itt Felsőzsolcán szüleim házának telkén. Jelenleg én Miskolcon lakom, és a lányomék is. Ha felépül az új ház, ott együtt leszünk mindannyian, amire régóta vágyunk, és több időnk marad majd egymásra.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése