Nádi Gyula

A Pokol csárda vezetője,

Felsőzsolca

baz_06_64_nadi_gyula.jpgAz elmúlt évtizedekben Miskolcon és környékén számtalan étterem nyílt, majd sok közülük be is zárt, ám Felsőzsolcán, a Nádi Gyula által üzemeltetett Pokol csárda  „állja a sarat”. A titok roppant egyszerű, tulajdonképpen egyetlen szóban megfogalmazható: ez a kiszámíthatóság. A vendég tudja, hogy a pénzéért mit fog kapni a Borsod megyei vendéglátás legendás alakja, Glóner János által három és fél évtizede életre keltett étteremben. Az itt dolgozó csapat (hisz a vendéglátás szigorúan csapatmunka) tudja, mit kell nyújtania a vendégnek ahhoz, hogy az elégedetten távozzon.

A családi vállalkozásban működtetett étterem tulajdonosa – a szülőotthon révén – Szerencsen látta meg a napvilágot 1961. július 8-án. Az akkoriban Monokon élő család később Miskolcra költözött, édesapja az Állattenyésztési Felügyeleten dolgozott. Édesanyja a három gyermek nevelésével volt elfoglalva. Katalin nővére gyógyszertárban, Ágnes húga a Sportközpontban dolgozik, mindketten Miskolcon élnek. Gyermekkorát Miskolc-Görömbölyön töltötte, ahol kezdetben leginkább a futball vonzotta. Közben a tanulást sem hanyagolta el, főleg a történelem és a földrajz érdekelte. Nyolc évig tangóharmonikázni tanult, a hangszert néha még ma is kézbe veszi. Hamar kiderült a sakk iránti vonzódása is, e téren oly sikeresnek bizonyult, hogy később, középiskolás korában még a Medicor NB I-es csapatában is játszott.

A Herman Ottó Gimnáziumhoz kellemes emlékek kötik, hiszen igen jó osztályközösségbe került. Tanárai közül máig szívesen gondol vissza osztályfőnökére, Kazár Lászlónéra, és Gyülvészi István testnevelő tanárra, aki igen emberséges volt, és nagyszerű kirándulásokat szervezett diákjainak, valamint magyartanárára, Kovács Ferencnére.

Érettségi után 1979. szeptember 15-től felszolgálóként kezdett dolgozni életének mindmáig egyetlen munkahelyén, a Pokol csárdában. Időközben az ország különböző alakulatainál letöltötte a katonai szolgálatot, és a munka mellett a továbbképzésre is futotta idejéből és energiájából: előbb felszolgáló-vendéglátó szakiskolát végzett, később üzletvezetői képesítést szerzett. 1986-ban lett üzletvezető-helyettes, majd 1990. január 1-től vette át a Pokol csárda irányítását. Egy év múlva bérbe vette az üzletet, majd 1998-ban, nem kevés kockázatot és komoly banki hitelt vállalva, privatizálta az éttermet.

Ma pontosan egytucatnyi ember gondoskodik arról, hogy az itt élők és a környékbeliek, valamint a betérő, átmenő utasok megfelelő színvonalú kiszolgálásban részesüljenek. Megfordult náluk annak idején Grósz Károly, Tor­gyán József, a futballista Varga Zoltán, és ők főztek Paskai László bíborosnak is, aki igen elégedett volt a „pokolból” érkezett étellel. Elsősorban magyaros jellegű fogásokat kínálnak, ezek sorából is kiemelkedik specialitásuk, az ördögpecsenye, amelyet 1970 óta változatlan recepttel készítenek, és amely az étlap legnépszerűbb ételének számít.

„A vendéglátás embert próbáló feladat – mondja Nádi Gyula –, egy olyan örökös készültség, amelyben rengeteg előre nem látott esemény történik, így nem unalmas az életünk. Mi leginkább akkor dolgozunk, amikor más szórakozik. Minden évszaknak megvannak a maga rendezvényei: bálok, esküvők, osztálytalálkozók, és külön örömünkre szolgál, hogy egyre többször rendezünk olyan lakodalmat, amelynél kiderül, hogy már az ifjú pár szülei is itt látták vendégül annak idején a násznépet. A sikerhez elengedhetetlen az a jó és megbízható csapat, amely nálunk teszi a dolgát, valamint a stabil családi háttér, a munkámat mindenben támogató társ.”

Nádi Gyula újabban a közéletből is kiveszi a részét: már korábban is rendszeresen támogatott civil szerveződéseket, 2002-től pedig a helyi önkormányzati képviselő-testület tagjaként a gazdasági bizottságban tevékenykedve igyekszik elősegíteni lakóhelye, Felsőzsolca fejlődését. 1986-ban kötött házasságot Raffai Ágnessel, aki szakképesítése révén ugyancsak szakmabeli, és meghatározó szerepet játszik a családi vállalkozás sikerességében. Máté fiuk 1988-ban született, ő Miskolcon a Zrínyi Ilona Gimnázium másodikos diákja, történelem tagozaton tanul.

Nádi Gyula kevéske szabad idejében szívesen eljár ma is futballmeccsekre, és egy baráti ultipartinak sem „elrontója”. Sok családi kirándulás révén az ország számtalan táját bejárták, de eljutottak külföldre is.

Életútjával elégedett, hisz úgy érzi, messziről indult, és sikerült bizonyítania.

Örül annak, hogy szakmája révén sokféle emberrel, színes egyéniségekkel találkozhatott. A jövőt illetően mindenekelőtt egészséget szeretne. Reméli, hogy a Pokol csárdát a továbbiakban is sikerül eredményesen működtetni, és ha a fia majd úgy dönt, hogy átveszi az üzletet, akkor mindenben segíteni fogja.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése