Novák Imre

Polgármester,

Füzér

baz_01_110_novak_imre.jpgA sziklaoromra épült füzéri vár évszázadok óta uralkodó látványa a hegyközi tájnak. Bármerről közelítjük is meg a települést, a romjaiban is lenyűgöző építmény úgy bukkan elénk, mintha Tündérország kapujába érkeztünk volna. Ha a szerpentinen felsétálunk a csúcsra, egy pillanatra arra is gondolnunk kell, hogy a mohácsi vész után, Szapolyai János Tokajban történt királlyá koronázásakor itt őrizte Perényi Péter a szent koronát egy éven keresztül. A megnyíló panoráma pedig minden szépséget megmutat abból a tájból, amit úgy hívunk, hogy Zemplén.

– Gyönyörű, de szegény vidék a miénk – sóhajt nagyot Novák Imre, aki ezerkilencszázkilencvennégy óta polgármestere Füzérnek. Mint mondja, a polgármesteri tisztségre is azért pályázott, mert elég erőt érzett magában ahhoz, hogy szeretett szülőfaluját legalább a felnövekvő nemzedék számára nemcsak elviselhető, de hasznos lakókörnyezetté formálja. Elmondja, hogy ő maga is máshol kereste a megélhetést, hiszen a hegyvidéken ipar híján még a mezőgazdaság fénykorában is csak keveseknek nyújtott biztos munkalehetőséget a hely. Szülei példájából okulva nem is próbált a mezőgazdasághoz kötődni, ipari szakmát választott magának. Előbb Ózdon szerzett kőműves képesítést, majd egy megyei építőipari vállalat dolgozójaként építőipari technikus lett ezerkilencszázhetvenben. Még abban az évben, huszonhét évesen a szomszédos Hollóházán kapott munkalehetőséget a fejlesztés alatt álló porcelángyár beruházási előadója lett. Ebben a munkakörben töltött tizennyolc évet, amikor Pálházára került, ahol az I. fokú építési hatósági munkakör betöltésére kérték fel. Több mint három évtizedet töltött tehát az építőiparban, a különböző szintű megbízatások idején szerzett tapasztalatai bátorították arra, hogy szűkebb pátriájában a jövő építéséhez fogjon.

Első és legfontosabb feladatának a közművek megteremtését tartotta. Posta, telefon, gázvezeték megvalósítása követték egymást, lassan befejeződik a szennyvízhálózat építése is. Közben jelentős energiát és költséget emésztett fel a szakadozó partfalak megszilárdítása. Rövidesen sor kerülhet a feltört belterületi utak rendbetételére és aztán már ideális környezetben várják majd a turistákat és a vendégeket. A vendég kifejezés a füzériek számára kiterjedt kapcsolatrendszert, hagyományőrzést, kulturális és vallási ünnepeket jelent. Szlovák nemzetiségi település lévén az ezerkilencszázhetvenhétben alakult nemzetiségi pávakör révén tették meg az első fontos lépést nemzeti hagyományaik felfrissítése érdekében. A polgármester úr hálásan említi a néhai Ács István esperes úr, későbbi egri segédpüspök szakmai irányítását, ami lassan negyed százada élteti a nemzetiségi pávakört, olyannyira, hogy ezerkilencszázkilencvenkilencben az országos minősítő versenyen elérték a legmagasabb fokozatot, az Arany Páva-díjat. Szlovák tájház is található a faluban, ahol a régi viseletet, használati eszközöket és a tájra jellemző életmód berendezési tárgyait láthatják az érdeklődők. Ezerkilencszázkilencvenhéttől bevezették az iskolában a szlovák nyelv oktatását. Annak ellenére, hogy nem kötelező, a gyermekek döntő többsége szívesen tanulja anyanyelvét. Nemcsak a pávakör műsorában, és a híres szlovák betlehemesben, hanem a kiterjedt szlovákiai településekkel való kapcsolataik miatt is természetes a kettős nyelvhasználat. A régió szlovák településeivel is mintaszerű a kapcsolat, sőt egy példaértékű kezdeményezés révén ezerkilencszázkilencvenhattól minden évben megrendezik a nemzetiségek találkozóját, ahol a szlovákok mellett a svábok, ruszinok és a cigányok is bemutathatják saját hagyományaikat úgy, hogy közben megismerhetik más nemzetiségek tradícióit. Európai gondolat, példás kezdeményezés.

A vallás terén is vannak hagyományaik: Még Ács István idejében határoztak úgy, hogy minden nagypénteken zarándokút induljon a várkápolnához. Az internet jóvoltából már Szegedtől Pápáig vannak a szertartásnak visszatérő vendégei. A kápolna lesz a régen tervezett keresztút XIV. stációja, ha befejeződik a felújítása. Mindkét műemlék templomuk kínál különleges látnivalót. A református festett kazettás mennyezetével, a katolikus Árpád-kori épületrészével hívja fel magára a figyelmet. Mindez tiszta, jó levegőjű környezetben, a Zempléni Tájvédelmi Körzet biztonságos nyugalmában várja a látogatókat. Már jelenleg is képes Füzér hetven vendég egyidejű fogadására, és akik szeretik a házias ételeket, azoknak itt lehetőségük van a szlovák ételspecialitások megismerésére.

– Közel hatszáz lakos reméli, hogy nemcsak a turisták hoznak majd új színt a község életébe, de ők maguk is képesek lesznek olyan vendéglátást biztosítani, ami mindnyájuk számára tisztes megélhetést jelent, a fiatalságot helyben tartja, az elkerülteket pedig visszacsalogatja Füzérre, az ősi fészekbe – mondja Novák Imre azzal a bizonyossággal, amivel biztonságos alapokra építhet az ember első osztályú anyagból.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése