Jászai Béláné

Iskolaigazgató,

Komoró

szszb_13-118_jaszai_belane.jpgSenki nem lehet próféta a saját hazájában – idézi a klasszikus mondást Jászai Béláné, a komorói Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója. Egész eddigi munkássága cáfolja ezt az igazságot, mivel 1985 óta igazgatja a közös irányítású intézményt.

Komorón született, 1949. május 17-én. Édesanyja, néhai Koncz Irén, háztartásbeliként dolgozott. Édesapja, Márta Ferenc, a vasútnál húzott le negyvenkét évet, s most nyolcvan esztendősen örül gyermekei, unokái boldogulásának. Jászainé, Irénkének egy lánytestvére van, Katalin, aki Záhonyban él a családjával. A férj, Jászai Béla, távközlési műszerész, szintén a MÁV-nál dolgozik. Házasságukból két gyermek született. A fiuk, Béla, Budapesten rendőrtiszt. Az ő kislánya, Vanda Anna, hatéves, és a nagyszülők szeme fénye. Lányuk, Viktória, német–könyvtár szakos diplomával a zsebében egy német cégnél helyezkedett el.

Irénke a kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban érettségizett 1967-ben. Azonnal felvették a főiskola matematika–kémia szakára. Két esztendő múlva már képesítés nélkül taníthatott szülőfaluja iskolájában. Azóta, 1969. szeptember elsejétől, harminchárom éve itt neveli a helybeli gyerekeket. Immár a második generáció tagjait. Új épületet emelnek az 1989 szeptemberében átadott négy tantermes mellett. Kinőtte az 1515 lelkes falu. 2001-ben huszonhatan kezdték el az iskolát. Szaktantermek, tornaterem, ebédlő, konyha egészíti ki a jelenlegi létesítményt. Alig várják az új épület avatását, mivel a tornateremben rendezhetik meg a községi ünnepségeket, a koncerteket. A 172 tanuló és a község lakossága számára az iskola jelenti valamennyi kulturális, oktatási, sport és szabadidős elfoglaltság helyszínét.

Szakosított tantervet nem készítettek, de így is számos érdekes vonást mutat fel az iskolai pedagógiai program. Megyei arany minősítést szerzett a színjátszó csoport, Nagyné Barna Zsuzsanna vezetésével. Büszkék rá, hogy bekerültek a Kultúrával a nyugat kapujában elnevezésű vetélkedő országos döntőjébe. Kimagasló eredményeket mutathatnak fel a sport, az atlétika területén. Az igazgatónő külön megemlítette Kaptur Éva nyolcadikos tanulót, aki már az NYVSC leigazolt sportolója. 100 méteres síkfutásban és távolugrásban szép sikert ért el a hazai pályákon, valamint Szlovéniában is. Az országos diákolimpiáról 2001-ben a 4×100 méteres fiúváltó országos 9. helyezéssel tért haza. Az iskola az eredmények alapján bekerült a Nemzeti Atlétikai Programba, ami anyagi támogatást is jelent az Ifjúsági és Sportminisztérium részéről, legutóbb 140 ezer forintot kaptak egy tanévre. Ebből jutott az atletizáláshoz szükséges sportfelszerelésekre. Jónás Béla edző tanár tevékenységét dicséri ez az eredmény. Az igazgatónő kiemelte: Boros Miklós kolléga irányításával a víz világnapja alkalmából meghirdetett rajzversenyen megyei első és második helyezést értek el. A katasztrófavédelmi bizottság rajzpályázatán megyei elsők lettek.

Jászainét valódi közösségi embernek ismerhették meg a munkatársai és a falubeliek egyaránt. Amikor egy jótékonysági akció során csigát csináltak a berkeszi gyerekotthonnak, hogy jobban teljes az idő, énekelni kezdtek az asszonyok. Annyira megkedvelték az együtt éneklést, hogy még 1981-ben megalakították az asszonykórust. Hat évig Dancs Lajos tanár úr járt hozzájuk, adott nekik kazettákat eredeti hangfelvételekkel, s ezt így tanulták meg a kórustagok. Nyolcszor szereztek országos arany minősítést. Tagjai a Vass Lajos nevét viselő népzenei szövetségnek is. Ma már a gyerekek is megkedvelték a népdalokat, háromszor szereztek ezüst, és egyszer bronz minősítést.

 Az asszonykórus működése adta az alapot a nőszövetség megalakításához. A Szociális és Családügyi Minisztérium által meghirdetett pályázatot a családi kapcsolatok erősítésére a komoróiak három témában nyújtották be. Kiemelten foglalkoznak a párkapcsolatok, a szeretetterápia gyakorlati megvalósításával, a gyermekneveléssel és az egészséges életmóddal. Igen népszerű a gerinctorna és a jóga. A pályázat részeként létrehozták a szülők klubját, amely sokkal szélesebb társadalmi alapon nyugszik, mint a szülői munkaközösség. Olyan helybeliek is beiratkoztak, akiknek már kirepültek az iskolás gyerekei. Előadásokat hallgatnak meg aktuális témákról.

Az igazgatónő elégedett, szereti a hivatását, a gyerekeket, a kartársait. Valódi közösséget kovácsolt az asszonykórusból. Mindig tudja, hol kell a leginkább segíteni. Így volt ez, amikor gyógytestnevelés iránti igény merült fel. Szerető, támogató család veszi körül.

Nemcsak szülőfalujában, hanem a megyében, sőt országos szakmai körökben is tekintélyt szerzett magának a roppant szimpatikus, lelkiismeretes pedagógus. Mint mondja, ezeket az eredményeket csak a tantestülettel együtt valósíthatta meg.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése