Mándok

Harmincegy éves kora ellenére egyszerre két intézményben, egy művelődési házban és egy művészeti alapiskolában igazgató Sajtos István, aki emellett – eredeti szakmájának megfelelően – tanít is. Az összes tevékenységének a helyszíne Mándok, az a felső-szabolcsi település, melyhez igazi lokálpatriótaként ragaszkodik.

Ezerkilencszázhetvenháromban látta meg a napvilágot Kisvárdán, ám minden lakóhelyéhez, Mándokhoz köti. Innen származnak szülei, s itt járja az általános iskolát, ahol közösségi emberként ismerik a kitűnő bizonyítványokat produkáló fiatalt. Tizennégy évesen a nyíregyházi Kossuth-gimnáziumot választja az akkor induló speciális német osztály miatt. S bár sok szép emléket őriz az iskoláról – ma is szívesen beszél történelemtanáráról, Baja Ferencnéről, akinek sokat köszönhet – az igazi tapasztalatok a kollégiumban érik. Harmincketten alszanak egy közös hálóban, s a tanulóban százan zsúfolódnak össze. Mint mondja, itt alakult ki benne igazán az alkalmazkodóképesség. Az útja a Bessenyei György Tanárképző Főiskola történelem szakára vezet, s mivel a szívének szintén kedves földrajzzal abban az évben – 1991-ben – nem párosították, kizárásos alapon maradt a művelődésszervezés. Nem bánta meg. Általános műveltséget szerzett, s némi gyakorlatot a szakmában, de ugyanakkor szívesen tanított is, csakúgy, mint családjának számos nőtagja, édesanyjával az élen. Életútja is e két mesterség jegyében folytatódik.

Diplomaszerzés után Mándokra kerül napközis tanárnak, de hamarosan történelem órákat és osztályt is kap, sőt 1996-tól kezdve a katedra mellett a művelődési ház igazgatói posztját is betölti. A nyíregyházi évek után kezdetben idegenkedik a helyzettől, de a kollégák átsegítik a nehézségeken. Büszke rá, hogy a hagyományos tevékenységek és csoportok mellett újakat is beindít, melyeknek működését máig felügyeli, szervezi. A közösségi életben másképpen is aktivizálódik: a pedagógus szakszervezet titkárhelyettese, majd megyei küldötte lett, amely számos ismeretséggel és tapasztalattal ajándékozta meg az érdekérvényesítés területén. Később valóra váltja régi álmát: a tanárképzőn elvégzi a földrajz szakot is, így jó ideje már ezt is oktatja a história mellett.

Ezerkilencszázkilencvenkilencben az élet egy újabb lehetőséget kínál számára. Ekkor alakul meg mándoki központtal – akkor még más néven – a Szabolcs Alapfokú Táncművészeti Iskola. A fenntartó, Bertli József, először művelődésszervezőnek veszi be a csapatba, s feladata az intézmény sűrű rendezvényprogramjának szervezése, bonyolítása. 2001-ben már igazgatóhelyettes, egy évre rá, pedig igazgatója a társastánc egyik legnagyobb megyei bázisának. Igaz, tesz érte szakmai vonalon is. 2001-ben kezdi tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Társadalomtudományi Karán, s 2004-ben veheti kézbe a közoktatás-vezetői diplomát.

Nemcsak a művészeti intézmény köszönhet neki sokat, hanem fordítva is. Mint mondja, ezáltal sok embert megismert és megtanulta az embereket irányítani. Vezetői hitvallása a következő: a döntéseknél, melyek közül a népszerűtleneket is felvállalja, beleképzeli magát a munkatárs helyzetébe, és tiszteletben tartja a személyiségi jogait. Inkább ösztönöz, mint kényszerít, és fontosnak tartja a következetességet. Napi munkavégzésének másik fő kulcsszava a kompromisszumkészség.

A munkahete nem 40 órából áll, hiszen a művészeti alapiskola programjai jellemzően a hétvégekhez kötődnek. E sok megbízatásnak csak jó időbeosztásával, jól teljesítő, valódi partner kollégáival és megértő feleségével képes megfelelni. 2001-ben alapított családot a szintén Mándokon tanító Erikával, s lassan a família gyarapításán törik a fejüket.

Szeretett nagyközségéhez más módokon is kapcsolódik. 1998 és 2002 között külső tagja volt szakértőként az önkormányzat egyik bizottságának, mint ahogy a Mándoki Tükör szerkesztőbizottságának is, amelyben a mai napig publikál. Mindhárom szakdolgozatának témája is a településhez kötődik. Az elsőben a mándoki iskoláztatás történetét tekintette át a II. világháborúval bezárólag, a másodikban a helyi gazdasági-társadalmi viszonyokat elemezte a rendszerváltozás utáni időszakig, míg a harmadikban egyik munkahelye, a Mándokon meghatározó intézménynek számító általános művelődési központ létrejöttének okaival és működésének tanulságaival foglalkozott.

Sajtos István e jelentős terhelés mellett passzív sportrajongónak is tekinthető, azaz, ha ideje engedi, tévén keresztül követi az eseményeket. A kikapcsolódást igazából az utazások jelentik. Imád idegen kultúrákat megismerni, így szívesen gondol vissza Törökországra, de a környező országok megismerése mellett nem feledkezett el Magyarországról sem. A kedvenc talán Erdély, ahol már többször is járt. Az igazi örömöt ugyanakkor – mint jó népművelőnek – az jelenti, ha bármelyik tevékenysége közben látja: az emberek jól érzik magukat a rendezvényein.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)