Szép Béla

Klubelnök,

Tuzsér

szszb_03-188_szep_bela.jpgMessze földön híres a tuzséri Nagy Sándor Kertbarát Klub Egyesület, amelynek vezetője Szép Béla. A szervezet az elmúlt években, sőt évtizedekben jól reprezentálta a települést megyénkben, s egész megyénket külföldön. Gyakorlati, szakmai haszna és emberi értéke van az egyesületnek. Híres, nevezetes emberek jártak és járnak „le” Tuzsérra szakmai tapasztalatokat átadni − átvenni, barátkozni, élményekkel feltöltődni.

Fényképes albumok, korabeli újságkivágások őrzik az utókor számára a klub, illetve az egyesület múltját és jelenét.

A markáns arcú, galambősz Béla bácsi szívesen mesélte el az egyesület nem éppen rövid történetét. Sorolta, hogy 1968-ban hazánkban elsők közt Tuzséron alakult meg a kertbarátok klubja. Az alapítók magjához tartozott többek közt Szabó Balázs, Nemes Csaba, Révész Kálmán, Úrr Bertalan és természetesen Szép Béla. Nagy Sándornak, az almatelepítés atyjának személyes jó barátja volt Szép Béla, ezért is vette fel a klub a híres ember nevét. No persze azért is, mert ez a Tisza-parti község a világhírű jonatán alma egyik bázisa volt, most is az.

Lapozgattuk a fekete-fehér, majd a színes képekkel borított albumot. Olvastuk a korabeli tudósítást, amely arról szól, hogy az alapítás évében, ’68-ban az ártéren a Tisza vizéből öntözték a határt.

Egy fénykép megörökítette, hogy dr. Pethő Ferenc egyetemi tanár előadást tart a tuzséri almatermelőknek. A képen jellegzetes paraszti arcokat, kalapos, bajuszos férfiakat látunk. Lassan kihal ez a nemzedék, már csak e képek őrzik majd az emléküket. Az album arról is tanúskodik, hogy ugyancsak 1969-ben a klub tagjai tanulmányúton vettek részt az Újfehértói Kísérleti Gazdaságban és az Ilonatanyai Állami Tangazdaságban.

Aztán a boldog hetvenes években a klub tagjai válogatták, exportálták a „Szabolcs aranyát”. Az album is tanúsítja, hogy a gazdasági válság, a nagyüzemi mezőgazdasági termelés összeomlása, vagyis a rendszerváltás után a klub működött tovább. Életképes maradt, továbbra is jöttek a híres szakemberek, akik lépést tartva a tudomány fejlődésével elmondták legújabb ismereteiket.

A rendszerváltást azért tapasztalták a tuzséri határban is. És a fajtaváltást is. Korszerűbb, a nyugati piacokon a korábbiaknál keresettebb almafajtákat telepítettek ide is. Az albumban egy látványos kép azt mutatja, amint a klubtagok 1992-ben Ausztriában járnak tanulmányúton. A képen jól látható a jégháló, amellyel az osztrákok a jég ellen védték az almást.

Mit írhatnak be a helyi krónikások a kilencvenes évek közepén az albumba? Többek közt azt, hogy az egyesület a PHARE program keretében, pályázat útján pénzt akar nyerni nemes célra. Nevezetesen a tuzséri szaporítótelep működtetéséhez.

Egy másik pályázat pénzéből − ha megkapják − Hollandiába szeretnének elmenni tapasztalatcserére. Egyébként számos országban, többek közt Lengyelországban is jártak már tanulmányúton.

Hagyomány, hogy az egyik tavaszi ünnepen Tuzsérra jönnek szakmai és baráti beszélgetésre a mezőgazdasági szakma elismertjei. Tavaly és idén is járt itt többek közt Pethő Ferenc, Lakatos András, dr. Béres József, Sallai Pál. Itt említjük, hogy dr. Pethő Ferenc könyvet ír Tuzsérról. Az anyaggyűjtést már el is kezdte.

Külön kis fejezetben említjük − a teljesség igénye nélkül − azokat, akik az egyesületet szponzorálják. Így a Tuzsér Községért Alapítvány, aztán a növényvédő állomás, dr. Inántsy Ferenc, dr. Kovács Géza, dr. Szabó Tibor és mások. A növényvédő szereket gyártó nagy cégek is támogatják az egyesületet, többek közt a Dow Elanco, a Sandoz, a Sumitomo, a CIBA.

Mit kell még tudni az egyesületről? Azt, hogy kétszázharminc hektáron termelnek, gazdálkodnak az egyesületi tagok.

Közülük nem rég nyolcvannégyen újították meg az úgynevezett zöld könyvüket, ők feltételes forgalmazású méreggel is permetezhetnek. Új tagok is kérik felvételüket az egyesületbe.

A nyáron kertszemlét szervez az egyesület vezetősége, a figyelőszolgálatot máris megszervezték, s ennek a tagok gyakorlati hasznát vehetik. A figyelők időben, gyorsan jelzik, hogy mi ellen és mivel kell permetezni.

Végül röviden bemutatjuk a másokért is tenni akaró Szép Bélát. Egy ideig a járási tanács elnökhelyettese volt. Ezt leszámítva pedagógusként dolgozott. Ezerkilencszáznegyvennyolcban szerzett diplomát, tanított biológiát, növénytant, iskolaigazgató volt Záhonyban, majd Tuzséron.

Felesége is pedagógus, rajta kívül két gyermeke és öt unokája jelenti neki a családi fészket.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése