Balogh István

Igazgatóhelyettes,

Tuzsér

szszb_04-198_balogh_istvan.jpgNyugat-Európában vagy Amerikában talán szokványos, ha valaki naponta száz vagy kétszáz kilométert ingázik munkahelyére. Balogh István megszokni sohasem fogja, de tíz év alatt hozzászokott, hogy minden reggel hat órakor vagy fél hétkor Nyíregyházáról indul Tuzsérra, a Taurus Carbonpack Kft.-hez, ahol kereskedelmi és minőségbiztosítási igazgató-helyettes. Ráadásul a 4-es főút Nyíregyháza és Záhony közötti szakasza, ahol ukrán és orosz kamionosok döngetnek, kivilágítatlan külföldi gépkocsik szédelegnek, nem egy életbiztosítás.

Fiatal házasként Nyíregyházán albérletben laktak, ahol a férj frissen végzett vegyésztechnikusként a Taurus Mezőgazdasági Abroncs műszakvezetőjeként dolgozott. Egy újsághirdetésre jelentkezett a Taurusnál, bár hozzátette, egy ismerőse is ajánlotta számára a céget, amely a jó fizető szocialista nagyvállalatok közé tartozott. A fizetés mellett pedig egyéb juttatásokat is nyújtott dolgozóiknak. Az első fizetésére (3200 forint) ma is jól emlékszik, szerinte nem is volt olyan rossz az az összeg. Akkoriban épült meg a tuzséri koromgyár, amelytől nem messze a fiatalok számára szolgálati lakást, a férjnek az induló cégnél új munkaterületet és jó fizetést ajánlottak.

Az elmúlt egy évtized pedig igazolta az elvárásaikat. Nem sokáig teketóriázott, Balogh István igent mondott a felkérésre, és 1985 őszén kiköltöztek Eperjeskére. Mielőtt összepakolták a bútorukat és ruhájukat, bementek a városi tanácshoz, és megkérdezték, mikor kapnak lakást. Talán öt-hat év múlva, hangzott a válasz. Eperjeskén még egy évet sem laktak, amikor jött az értesítő, Nyíregyházán megkapták a lakást. Újra összepakoltak és visszaköltöztek Nyíregyházára. Akkor még hárman − az igazgató, a műszaki helyettes és Balogh István − jártak ki Tuzsérra a megyeszékhelyről, néhány év óta már egyedüliként maradt.

A Carbonpacknál eleinte laborvezetőként dolgozott, ugyanis ezen a területen a szakmai vezetés jelentős előrelépést remélt. A labor eredményei egyre javultak, ezzel a területtel nem volt gond. Ezután kapott újabb megbízást, az alapanyag-utánpótlást koordinálta, valamint az export-import kereskedelmi részt is irányította.

Előbb minőségbiztosítási igazgató-helyettes lett, majd ehhez a poszthoz a kereskedelem is társult. Az ügyvezető igazgató távollétében a termelés és a műszaki vonal is hozzátartozik.

Moszkvát már nem is említi külföldi útjai során, annyit járt az orosz fővárosban. Annál jobban kiemeli az omszki utazást, hiszen a távol-keleti város Moszkvától kétezer-ötszáz kilométerre található.

Nyugaton elsősorban Németország volt az úticél, ahova, csakúgy mint keletre, a piaci igények alapján akár havonta is kiutazott. Amióta a termékeik 70-80 százalékát Nyugat-Európába exportálják és olyan mamut gumigyártók beszállítói lettek, mint a Michelin, a Good Year, a Firestone, egyre többször utazik nyugati irányba. A piac bővülését az is jelzi, hogy egyre nagyobb mennyiségben szállítanak kormot Romániába és Szlovákiába is.

Időközben elvégezte a környezetvédelmi technikusi szaktanfolyamot és a külkereskedelmi főiskolát. Másfél évig a miskolci műszaki egyetem levelező tagozatos hallgatója volt, de ahogy mondja, egyszerűen nem volt ideje rá, meg nem is érdekelte annyira. Sokkal inkább a kereskedelem vonzotta, pedig ennek a szakmának nem volt hagyománya a családban. A szülei kétkezi munkások voltak, Tuzsérhoz nem messze, Mándokon laknak.

Felesége matematika-kémia szakos tanárnő, aki németből nyelvvizsgázott. Utóbbit az iskolában is tanította, egy éve viszont a közös vállalkozásukat vezeti.

Akkor jelentős döntés előtt álltak, hiszen a családi vállalkozás annyira megnövekedett, hogy mellékállásban már nem lehetett igazgatni, valamelyiküknek ott kellett hagynia állását. A kedvezőbbnek, ami utólag beigazolódott, az látszott, ha a feleség hagyja ott az állását.

A Tamsza Bt. a megye kórházainak egyik legfőbb beszállítója. Egészségügyi termékeket, fecskendőket, tűket, infúziókat, transzfúziókat, katétereket, mindenfajta operációs segédeszközöket forgalmaznak. Saját szállítójárművükkel viszik ki a megrendelt termékeket a kórházaknak.

Az első saját lakásukként a Fazekas téri OTP-s lakást jegyzik, ahol hatvanhat négyzetméteren a nyolcadik emeleten laktak. Ahogy a családi körülményeik javultak, lehetőségük volt egy társasház második emeletére költözniük. Négy év után újabb váltás következett, álmaik házát vásárolták meg, egy kertes, családi házat, amit egy féléves felújítás után alakítottak ki a saját ízlésük szerint.

Fiai közül Tamás első osztályos az általános iskolában, Szabolcs óvodás. Ők igazán élvezik a kertet, ahol nyáron a papával a felfújható medencében lehet pancsolni, vagy télen óriási hóembereket lehet építeni.

A terveiben a család pénzügyi stabilitásának megteremtése szerepel, valamint szervezettebb időbeosztással több szabad idő, amit a családdal közösen akar eltölteni.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése