Mándok

Kisvárdán születtem az Oroszlán jegyében, és születésem óta Mándok községben élek. Szüleim egyszerű munkásemberek voltak, édesapám, sajnos, már nem él. Egy nővérem van, aki pedagógus, és szintén itt lakik a családjával.

Általános iskolai tanulmányaimat szülőfalumban végeztem, majd a Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolában érettségiztem Nyíregyházán. Máig szívesen emlékszem vissza egykori tanáraimra – vallja indulásáról a nagyközség fiatal jegyzőnője.

1979-ben kezdtem el dolgozni jelenlegi munkahelyemen az akkor még Mándoki Nagyközségi Közös Tanács Szakigazgatási Szervénél mint igazgatási előadó. Munka mellett végeztem el az Államigazgatási Főiskolát.

Közben házasságot kötöttem, férjem a MÁV alkalmazottja. Két gyermekünk van, 1986-ban született Péter fiunk, és 1989-ben Attila. Jelenleg mindketten továbbtanulás előtt állnak, Péter ez évben végez a Zrínyi Ilona Gimnáziumban, Attila 8. osztályos.

A rendszerváltás után a társközségek önállósodása révén Tiszamogyorós község jegyzőt keresett, és én benyújtottam a pályázatom. 1992-től hat éven keresztül töltöttem be e tisztséget. Nehéz időszak volt, a település évtizedeken keresztül Mándok nagyközség társközsége volt, fejlődése elmaradt. A termelőszövetkezet megszűnése, a részaránytulajdon visszaadása, a kárpótlási területek árverezése felbolygatta a kis falu életét. Mégis nagy szeretettel gondolok vissza az ott töltött évekre, az ottani kollégákra.

1998-ban szülőfalumban egykori főnököm, Bereczki Zoltánné jegyző – akinek szakmailag és emberileg is nagyon sokat köszönhetek – nyugdíjba vonult, így benyújtottam pályázatomat a jegyzői állásra. Öt pályázó közül a képviselő-testület nagy többséggel nevezett ki e munkakörre. Nemcsak Mándok település, hanem az 500 lelkes Benk is hozzám tartozik, körjegyzői feladatokat látok el.

Nagy kihívás volt visszajönni a szülőfalumba, az egykori kollégákhoz jegyzőnek.

Ha visszagondolok az elmúlt öt évre, úgy gondolom, nincs mit szégyenkezni, jelentős eredményeket ért el a település. Új iskola, szociális bérlakások épültek, felújításra került az óvoda, a Szociális Családsegítő és Gondozási Központ, az orvosi rendelő. Utakat aszfaltoztunk, járdát építettünk, parkosítottunk, virágokat ültettünk.

A nagyközség minden közművel rendelkezik, és lassan eléri azt a fejlettségi szintet, ami a várossá váláshoz szükséges. Hiszen ez az elkövetkező időszak legfontosabb célkitűzése, hogy visszaszerezze a település egykori rangját, ugyanis a régmúltban mezőváros volt.

A további fejlődés biztosításához, sajnos, a saját forrása az önkormányzatnak egyre kevesebb, ezért próbáljuk kihasználni a pályázati lehetőségeket. Nemcsak a minisztériumok és a megyei szervek által kiírt pályázatokra, hanem Phare pályázati forrásból is próbálunk pénzt szerezni a településközpont, a kultúrház, a Petőfi park és környéke felújítására.

A jegyzői munkakör sokrétű, és nagyon sok elvárásnak kell megfelelni. Mindenekelőtt a lakosságénak, a képviselő-testületnek és a szakmai felügyeletnek, vagyis a közigazgatási hivatalnak. Munkánk színvonalát jelzi, ha elfogadja a lakosság az első fokon hozott döntéseket. Ritkán fordulnak elő fellebbezések, nem kerülnek a másodfokú döntéshozó szervek elé az ügyek. Mindig szem előtt kell tartanunk, hogy az akták mögött emberek vannak, és családok sorsát befolyásoló döntéseket kell hoznunk. Mindezt csak a teljes humánum szellemében lehetséges megtenni. Az ügyfél helyzetébe képzeljük magunkat, mi lenne, ha nekünk kellene sorba állni, kérvényezni, reménykedni a számunka oly fontos kérdés megoldása érdekében. Ezzel a látásmóddal már nem „ügyek”, hanem felelősségteljes döntések születnek a polgármesteri hivatalban.

A képviselő-testület és a bizottságok működésének törvényességéért is a jegyző felel. Ennek mércéje a törvényességi jelzések, észrevételek száma. Mindezek biztosításához állandóan képeznünk kell magunkat, nyomon követni a jogszabályi változásokat.

Fel kell készülnünk a kollégákkal együtt, hogy megfeleljünk az Európai Unió elvárásainak.

A hivatal vezetése, a jegyzői teendők ellátása mellett anyakönyvvezető is vagyok, az elmúlt évtized alatt nagyon sok fiatal pár házasságkötésénél működtem közre. Minden ilyen esemény számomra is nagy kihívás, maradandó élmény. S ezt nem lehet kötelességszerűen „letudni”.

A jegyzői munkakör betöltése teljes embert kíván, sokszor a szabad időt is fel kell áldozni a teendők miatt. Mindezt csak biztos családi háttérrel, megértő férjjel, segítő nagymamákkal lehet megoldani, melyért köszönet jár mindannyiuknak. Talán a fiaim érezték meg legjobban annak hiányát, hogy nem mindig lehettem ott mellettük, amikor kellett, de szerencsére, nagyon jó gyermekek, jól tanulnak, és megértik, hogy édesanyjuk számára a család mellett a munka, a hivatás is mennyire fontos.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)