Dr. Ódor Ferenc

A B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés elnöke,

Miskolc

baz_08_04_dr_odor_ferenc.jpgA március 9-i eredményes népszavazás másnapján nem lehetne aktuálisabb indítása egy beszélgetésnek, mint a konzekvenciák levonása…

– Örülünk, hogy a kormány megértette több mint hárommillió ember szavazatából, hogy erkölcsileg nem tartható egy olyan törvény, amely ennyire az emberek ellenérzésével ütközik. Az egészség nemcsak az egyén számára a legfőbb kincs, hanem a társadalom alappillére is. A kormánynak kötelezettsége a kontinuitás biztosítása és a kieső összegek pótlása. Sem az orvosok, sem a kórházak működőképessége nem rendülhet meg, ahogyan többé az emberek bizalma sem. Ezért harcoltunk!

Elnök úr 1990-től politizál, akkor lett Garadna polgármestere, de szinte biztos, hogy a közéletiség már akkor elkezdődött, amikor állatorvosi praxisát folytatva látta a vidéki lét gondjait.

– Mint polgármester jobbító szándékkal indultam el, tele optimizmussal, lelkesedéssel és jóhiszeműséggel. Talán nem teszem, ha előre látom, hogy mi következik. A bűvös három szám – 48–68–88 mindig meghozták a változásokat. Én is, mint akkor sokan, az SZDSZ-ben láttam a jövőt, egészen Tölgyessy Péter leváltásáig. Azt követően lettem a Fidesz tagja 1993-tól. Úgy gondoltam, hogy egy rendszerváltásnál tisztázott múltú, új emberekre van szükség, és nyugodt lelkiismerettel kijelentem, nekem erre megfelelő erkölcsi munícióm volt. Sajnos a tabula rasa elmaradt, és ez ma már pótolhatatlan. A demokrácia és az önkormányzatiság megjelenésének hatását kontrasztként 1990 után lehetett érezni. Az első négy évben a településekre inspirálólag hatottak a lehetőségek, a nyíltság, a tervezhetőség. Mára a helyzet megváltozott, öröm, hogy olyan infrastrukturális fejlesztések történtek, melyek azelőtt elérhetetlenek voltak – üröm, hogy rohamosan csökkent a vidéki foglalkoztatottság. Az elöregedés és a jelenlegi szociálpolitika nem igazán teszi érdekeltté az embereket a munkavállalásban, nem megfelelő minőségű a szakmunkásképzés, a fiataloknak nincs a falujukban munkalehetőségük. Nem hatékony a közmunkaprogram, pedig mindennek munkaalapúnak kell lennie. Amíg ezt az emberek nem fogadják el, amíg nincs kötelességtudat, addig nem lesz változás.

– Mint a Megyei Közgyűlés elnöke hogyan látja most az önkormányzat helyzetét?

– Ahogyan fogalmazni szoktam, ez az év a túlélés éve lesz… A mi költségvetésünkre a megvonások és megszorítások lesznek a jellemzőek. A hiányunk ötmilliárd, kötelező ellátásainkra sem kaptunk elegendő finanszírozást. Intézményeink máról holnapra élnek, kórházainkat megcsonkolták, közel 180 embert kellett elbocsátanunk, ennek ellenére működőképesek az intézmények. További leépítések emberi sorosokat tehetnek tönkre – ilyen árat mi nem vállalhatunk, ezért kötvénykibocsátással próbáljuk az egyensúlyt tartani.

Az önkormányzatisághoz tisztességes finanszírozás kell. A kormány rossz gazdasági helyzetre való hivatkozása nem minket minősít! A feladatok körében ma Magyarországon a polgármesterek vezénylik le az intézmények fenntartását, működtetését, az idősek sorsának megoldását, a szociális és foglalkoztatási kérdéseket, az iskoláztatást. Az iskolákban ma egyszerre kell oktatni, nevelni és előrelátóan felmérni, milyen hiátust kell pótolni a mostani generációval. Jó mérnökökre, megbízható mesteremberekre lesz szükség. Ebben az irányban kell az oktatás színvonalát erősíteni. Demján Sándor üzletembernek köszönhetően nagy előrelépés várható. Öt év alatt összesen egymilliárd forint támogatást nyújt Encs és a térségéhez tartozó 36 település mintegy 3000 szegény sorsú gyermekének. A támogatói program az óvodától a középiskola befejezéséig tart, és ez a legnagyobb összeg, amelyet magánember segítségként felajánlott. A B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat évente 3,5 millió forinttal járul hozzá a támogatáshoz. Az elmúlt esztendő és várhatóan az idei is azért sikeres és eredményes. Elkészült a Sajószentpéteri Idősek Otthona, és épül Alsózsolcán a Levéltár, a múlt őrzésének záloga. Átadták a Magyar Nyelv Múzeumát, számos intézmény felújításra került – köztük a Papszer utcai Múzeum, a Herman Ottó Emlékház és a Telkibányai Múzeum. Az oktatási és szociális intézményekben elindult egy nagyszabású energiatakarékossági program. Ebben az esztendőben remélhetőleg döntés születik az egészségügy fejlesztéséről, ami 14 milliárdot hozhat az új megyei kórház építéséhez és a felújításokhoz.

Határon átívelő, kölcsönösen jó kapcsolatot tartanak Kassával. Ez gazdasági értelemben nem releváns, de az oktatási intézmények és közgyűjtemények tekintetében igen fontos, hogy együtt nagyobb eséllyel pályázhassanak.

Dr. Ódor Ferenc 18 éve politizál, országgyűlési képviselő, és második alkalommal lett elnökként a megye első embere. Mai napig Garadnán él feleségével, dr. Zelenák Katalinnal, aki az Állategészségügyi Állomás igazgatóhelyettese. Leányaik mindketten jogászok, és a fővárosban dolgoznak.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2009.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése