Dr. Bogdán Zsolt

A megyei közgyűlés főjegyzője,

Miskolc

baz_02_10_dr_bogdan_zsolt.jpgNagyapja jegyző volt 1945 előtt és után is Tiszadorogmán és Mezőcsáton, így van abban valami törvényszerű, hogy egyik unokája is hasonló pozícióba jutott.

Az unoka, dr. Bogdán Zsolt, a megyei közgyűlés főjegyzője 1963. szeptember 21-én született Miskolcon. Édesapja a Miskolci Vízművek diszpécsere, édesanyja adminisztrátor volt, ma már mindketten nyugdíjasok. Borsod „fővárosában” nőtt fel, ám felejthetetlen nyarakat töltött a nagyszülőknél Mezőcsáton. Olvasó típusú gyerek volt, afféle mindenevő, így különösen nagy örömmel töltötte el, hogy a nagyszülők hatalmas ládájában mindenféle könyveket böngészhetett. Nagy hatással voltak rá a metszetekkel, rajzokkal bőven illusztrált kiadványok, máig kedves emléke a rajzokkal teli Robin Hood. Gond nélkül teljesítette az eléállított általános iskolai követelményeket, leginkább a történelemben jeleskedett. Már ekkor is szerette az atlétikát, ezt jelzi a városi harmadik helyezés távolugrásban. Életének meghatározó korszakát jelentette a miskolci Zrínyi Ilona Gimnáziumban eltöltött négy év, életre szóló barátságok köttettek az intézmény falai között többek között Bányai Árpáddal, dr. Pecsenye Csabával. A köztudatban „leánygimnáziumként” elkönyvelt iskola általános tagozatán Kellei István osztályfőnök egyengette a felnőtté válás útját három éven át, ahol továbbra is a történelem és a magyar volt a kedvenc tárgy. Sokat tanult földrajztanárától, Ivádi Vilmostól is, aki egy kicsit „kilógott” a sorból, a tárgyi tudáson túl pozitív emberi tulajdonságokkal is igyekezett felruházni tanítványait.

A szükségesnél kevesebb vitt pontszám miatt nem vették fel elsőre érettségi után, így ezerkilencszáznyolcvankettőben a Helyközi Távbeszélő Igazgatóság hálózatfelmérő műszaki rajzolója lett: a kábelek felmérése, a kábelcserék előkészítése volt a feladata. Olyannyira megfelelt az elvárásoknak, hogy még postatiszti tanfolyamra is beiskolázták Budapestre.

Közben azért mégiscsak elkezdhette tanulmányait a jogi karon, előbb levelezőn, majd egy év elmúltával nappalin folytatta. Főleg a jogtörténeti tárgyak érdekelték, ezekkel a mai napig szívesen foglalkozik. Később a büntetőjog, meg a jogelmélet vált a kedvencévé. Tanulmányai során a sportról sem feledkezett meg, elsősorban a maga örömére sportolt.

Végzés után a Miskolci Városi Bíróságon lett fogalmazó, és 1991. május 1-jén Göncz Árpád köztársasági elnök nevezte ki bíróvá. Büntetőbíróként dolgozott, főleg fiatalkorúakkal kapcsolatos ügyeket bíztak rá. Sok érdekes ügyet tárgyalt, néhányat kuriózumként lehetne emlegetni.

Valószínűleg elégedettek voltak a munkájával, hisz felrendelték a megyei bíróság egyik másodfokú tanácsába (ez gyakorlatilag előléptetésnek minősül), így ezzel a munkakörrel is közelebbi ismeretséget köthetett. Később visszatért az eredeti helyére, ám ezerkilencszázkilencvenhatban egy markáns váltás következett, a B.-A.-Z. Megyei Közigazgatási Hivatalba került. Itt elsősorban szabálysértési ügyek felülvizsgálatával, vállalkozási, működési engedélyek felülbírálatával foglalkozott. Ezerkilencszázkilencvenkilencben pályázta meg a főjegyzői állást, és a közgyűlési meghallgatás után négy jelöltből lett a befutó. Összetett tevékenységi körében gyakorol munkáltatói jogkört, hiszen a főjegyző egyúttal a hivatal vezetője is. Emellett törvényességi kontrollt jelent a megyei közgyűlés elé kerülő anyagok vonatkozásában, és az elfogadott határozatok után a végrehajtásban is közre kell működnie.

Amióta leszakvizsgázott, különböző helyeken tanított óraadóként (Miskolci Bölcsész Egyesület, Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Politológiai, majd Szociológiai Tanszék). Közben persze önmaga képzéséről sem felejtkezik meg, európai uniós jogi szakjogász tanulmányokat folytat, az öt félévből négyet már sikeresen abszolvált. A sport további szeretetét jelképezi, hogy a B.-A.-Z. Megyei Karate Szövetség társelnöke.

– Eddigi életemet hullámhegyek, és hullámvölgyek váltakozása jellemezte – mondja a főjegyző úr. – Jelenlegi helyemen nagyon jól érzem magam, ám még érzek magamban erőt a továbblépéshez. Életutam során fontos szerep jutott a nagyon jó kapcsolatteremtő- és empátiaképességemnek. A bírósági munka megtanított arra, hogy bizonyos esetekben csak magára számíthat, és csak magára számítson az ember.

Évtizednyi házasság után több mint egy éve vált el, de nagyon jó kapcsolatot tart három lányával: az ezerkilencszázkilencvenegyben született Laurával, az ezerkilencszázkilencvennégyben született Szonjával és a nála egy évvel fiatalabb Lillával. A két idősebb, nagy örömére, igen jól tanul az iskolában.

Szabadidős elfoglaltságának kiemelkedő eseménye a minden hétfő esti asztalitenisz-csata, amelyet a stabil nyolc- tíz fős baráti társasággal bonyolítanak le némi harapnivaló és frissítő mellett, olykor éjszakába nyúló beszélgetésekkel kiegészítve. Nagyon szeret zenét hallgatni, a jó rockzene a kedvenc, amit a 70-es évek nagyjai: a Led Zeppelin, a Deep Purple és mindenekelőtt a Black Sabbath jelentenek.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése